Századok – 2014

TANULMÁNYOK - Dáné Veronka: Az erdélyi vármegyék tisztségviselői kara a fejedelemség korában (1541-1658) V/1111

1114 DANE VERONKA azt, hogy a processusok külön-külön működtek volna15 (ez bizonyos fokig majd csak az Apafi korban, a parciális szék létrejöttével következett be), a főispánok teljhatalommal járhattak el ispántársuk járásában is. Számításaim szerint a korszakban hozzávetőlegesen 200-250 tisztségvise­lővel kell számolnunk megyénként. Ha rangsorba kívánjuk állítani, a hierar­chia élén természetesen a főispán áll, tekintélyben őt, újra a Királyságtól eltérő módon, a fő(szolga)bíró követi, majd az alispán és a viceszolgabíró. A nótárius, bár tisztségének jellege természetesen más, általában a tisztségviselők egyik legmegbecsültebbje, a főbíró és az alispán között helyezkedik el a rangsorban, inkább az előbbihez közelebbinek mondanám, amit, mint majd látni fogjuk, szakképzettségüknek köszönhettek. Ebből a sajátos státusukból eredően a be­mutatást velük kezdeném. A jegyzők zöme a kisbirtokos vagy éppen birtoktalan nemesség és a pol­gárság középső, alsó rétegeiből származott. Természetesen az ezekből a kategó­riákból származókat igen nehéz azonosítani (talán a kolozsvári polgárok kivé­telével), hiszen ők azok, akik szinte alig hagytak nyomot maguk után. Az első csoport képviselője például a Kolozs megyei jegyző, Hajósi Pál, a Kolozsvár kö­zeli magyarpatai kisbirtokos családból, a korszakhatárunkon kissé túl a farnasi Keczeliek közül András, vagy a Körtvélyfájáról származó tordai jegyző, Gazdag Sándor. Kolozsvár a vármegyének öt jegyzőt adott, Szamosközy Mihály szemé­lyében pedig egyet Dobokának. Torda saját megyéjének szintén ötöt, egyet Kolozsnak, Dés Belső-Szolnoknak kettőt. Az eddigi eredmények szerint hason­ló szerepet töltött be Enyed és Gyulafehérvár Fehér vármegyében.16 Az is ter­mészetes, hogy akadnak kivételes életutak, karrierek: Sárpataki Márton job­bágysorból emelkedett a kancelláriai, vármegyei jegyzőségen, a Rákócziak procuratorságán át az ítélőmesterségig, apját, Nagy Miklóst már az ő érdemei­ért nemesítette meg II. Rákóczi György 1651-ben.17 Sárosi János a Királyságból települt be és szintén csupán szaktudásának köszönhette felemelkedését.18 Képzettségükre vonatkozóan konkrét információval nem rendelkezem, a Kolozsvárról, illetve Tordáról, Désről, valamint az ezek vonzáskörzetéből szár­mazókról feltételezhető, hogy tudásukat az itteni iskolákban alapozták meg. (KvmJkv I. 22.), Torda vármegyében 1608-ban (TvmJkv I. 62.), téves tehát W Kovács András azon, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár adatára alapozó megállapítása, mely szerint ez csak későn, a 17. század második felétől adatolható. W. Kovács András: Szolgabírák és járások a középkori Erdélyben. Erdélyi Múzeum 72. (2010: 3-4. sz.) 41. 15 Ezt a megye nemessége sem igényelte, a hosszan elnyúló vármegyék esetében az ebből faka­dó nehézségeket a sedria napjának a távolabbi járásbeliek számára is alkalmas meghatározásával, vagy a székes hely áthelyezésével oldották meg. 16 A megye 17. század eleji jegyzője, Berzy István Nagyenyedről származott és ott is élt. MNL OL F 15, Kolozsmonostori Konvent Országos Levéltára, Protocolla (a továbbiakban: KmProt) XV 223r., MNL OL F2, Gyulafehérvári Káptalan Országos Levéltára, Protocolla (a továbbiakban: GyfVProt) III. 208. 17 TvmJkv I. 512. 18 „A mi Sárosi famíliánk eredetet vevén Erdélyben néhai idősb Sárosi János úrtól, ki is Ma­gyarországról jött volt be Erdélyben és Pókában requirált volt jószágot elsőbben, és onnat kezdette magát Íratni.” Pákái Sárosi György családi feljegyzései. Közli: Kelemen Lajos. Genealógiai Füzetek 6. (1908) 144.

Next

/
Thumbnails
Contents