Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dáné Veronka: Az erdélyi vármegyék tisztségviselői kara a fejedelemség korában (1541-1658) V/1111
1114 DANE VERONKA azt, hogy a processusok külön-külön működtek volna15 (ez bizonyos fokig majd csak az Apafi korban, a parciális szék létrejöttével következett be), a főispánok teljhatalommal járhattak el ispántársuk járásában is. Számításaim szerint a korszakban hozzávetőlegesen 200-250 tisztségviselővel kell számolnunk megyénként. Ha rangsorba kívánjuk állítani, a hierarchia élén természetesen a főispán áll, tekintélyben őt, újra a Királyságtól eltérő módon, a fő(szolga)bíró követi, majd az alispán és a viceszolgabíró. A nótárius, bár tisztségének jellege természetesen más, általában a tisztségviselők egyik legmegbecsültebbje, a főbíró és az alispán között helyezkedik el a rangsorban, inkább az előbbihez közelebbinek mondanám, amit, mint majd látni fogjuk, szakképzettségüknek köszönhettek. Ebből a sajátos státusukból eredően a bemutatást velük kezdeném. A jegyzők zöme a kisbirtokos vagy éppen birtoktalan nemesség és a polgárság középső, alsó rétegeiből származott. Természetesen az ezekből a kategóriákból származókat igen nehéz azonosítani (talán a kolozsvári polgárok kivételével), hiszen ők azok, akik szinte alig hagytak nyomot maguk után. Az első csoport képviselője például a Kolozs megyei jegyző, Hajósi Pál, a Kolozsvár közeli magyarpatai kisbirtokos családból, a korszakhatárunkon kissé túl a farnasi Keczeliek közül András, vagy a Körtvélyfájáról származó tordai jegyző, Gazdag Sándor. Kolozsvár a vármegyének öt jegyzőt adott, Szamosközy Mihály személyében pedig egyet Dobokának. Torda saját megyéjének szintén ötöt, egyet Kolozsnak, Dés Belső-Szolnoknak kettőt. Az eddigi eredmények szerint hasonló szerepet töltött be Enyed és Gyulafehérvár Fehér vármegyében.16 Az is természetes, hogy akadnak kivételes életutak, karrierek: Sárpataki Márton jobbágysorból emelkedett a kancelláriai, vármegyei jegyzőségen, a Rákócziak procuratorságán át az ítélőmesterségig, apját, Nagy Miklóst már az ő érdemeiért nemesítette meg II. Rákóczi György 1651-ben.17 Sárosi János a Királyságból települt be és szintén csupán szaktudásának köszönhette felemelkedését.18 Képzettségükre vonatkozóan konkrét információval nem rendelkezem, a Kolozsvárról, illetve Tordáról, Désről, valamint az ezek vonzáskörzetéből származókról feltételezhető, hogy tudásukat az itteni iskolákban alapozták meg. (KvmJkv I. 22.), Torda vármegyében 1608-ban (TvmJkv I. 62.), téves tehát W Kovács András azon, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár adatára alapozó megállapítása, mely szerint ez csak későn, a 17. század második felétől adatolható. W. Kovács András: Szolgabírák és járások a középkori Erdélyben. Erdélyi Múzeum 72. (2010: 3-4. sz.) 41. 15 Ezt a megye nemessége sem igényelte, a hosszan elnyúló vármegyék esetében az ebből fakadó nehézségeket a sedria napjának a távolabbi járásbeliek számára is alkalmas meghatározásával, vagy a székes hely áthelyezésével oldották meg. 16 A megye 17. század eleji jegyzője, Berzy István Nagyenyedről származott és ott is élt. MNL OL F 15, Kolozsmonostori Konvent Országos Levéltára, Protocolla (a továbbiakban: KmProt) XV 223r., MNL OL F2, Gyulafehérvári Káptalan Országos Levéltára, Protocolla (a továbbiakban: GyfVProt) III. 208. 17 TvmJkv I. 512. 18 „A mi Sárosi famíliánk eredetet vevén Erdélyben néhai idősb Sárosi János úrtól, ki is Magyarországról jött volt be Erdélyben és Pókában requirált volt jószágot elsőbben, és onnat kezdette magát Íratni.” Pákái Sárosi György családi feljegyzései. Közli: Kelemen Lajos. Genealógiai Füzetek 6. (1908) 144.
