Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Pázmány Péter esztergomi érseki kinevezése (A Habsburg-, a pápai udvar és Magyarország az 1610-es évek derekán) V/1081
PÁZMÁNY PÉTER ESZTERGOMI ÉRSEKI KINEVEZÉSE 1093 nek (utóbbinak már Forgách halála után, pontosabban 1615. decembertől, Prágába hivatásától),53 54 Pázmány pedig szentelő püspökét elsődleges patrónusának, amennyiben viszonyukat a kora újkori patronage-rendszer ’1 koordinátáin akarjuk megjeleníteni. A történések rekonstrukciója e megközelítésben plasztikusan elhelyezhető a „mikropolitikai” elemzések körében. Hiszen nyilvánvalóan kora újkori típusjelenségről van szó: egy jelentős, ám időben határolt hatalomkoncentrációval rendelkező politikai tényező — szintén tipizálhatóan egy bíboros főminiszter55 — által irányított belső hatalmi rendszer, klientúra-, hálózat- és karrierépítés és az európai politika formálásának, formálódásának belső, háttérmechanizmusainak személyi, sőt rendszerszerűen organikus összefonódását („Verflechtung”) fejthetjük fel egy egyedi és magyar szempontból messze ható ügyben.56 Ezen sajátos, a kül- és bel-, a mikro- és makropolitikát lényegében még el nem különítő kora újkori patrónus-kliens szisztéma léte és nagyfokú mobilitást lehetővé tévő működési sajátosságai teszik érthetővé számunkra Pázmány karrierjének „meseszerű” fordulatát. A partvonalra szorított, már-már ellehetetlenített jezsuitából egyházfejedelem és nagybirtokos közjogi méltóság lett. Európai viszonylatban gyakorinak nem gyakori, ám — talán egyedül gyorsaságát leszámítva — nem elképzelhetetlen fordulat a korszakban.57 Sokkalta rendhagyóbb a teljesítmény, amit Pázmány érsekként nyújtani tudott. 53 Már 1616. elején bizonyítani lehet, hogy Kiesi legbelsőbb köréhez tartozik, egyelőre csak a magyar belpolitika viszonylatában. Lásd a Pázmány kezével írt Klesl-levélfogalmazványokat a nádorhoz és az országbíróhoz (1616. január 27. és február 3.) Hanuy Ferenc (kiadj, Pázmány Péter... összegyűjtött levelei I—II, Budapest, 1910-1911, I, Függelék, n. 13. 14. 54 Vö. további irodalommal Tusor Péter, A barokk pápaság (1600-1700), Budapest, 2004, 80skk és 117skk. 55 Vö. újabban Hillard von Thiessen, Außenpolitik im Zeichen personaler Herrschaft. Die römisch-spanischen Beziehungen in mikropolitischer Perspektive, Römische Mikropolitik unter Papst Paul V (hg. v. W. Reinhard, idézve a következő jegyzetben), 21-178, 39-42skk; továbbá Jean Bérenger, Pour une enquqte européene: Le probléme du ministeriat au XVIIe siécle, Annales 29 (1974) 166-192; John H. Elliot-Lawrence W.B. Brockliss (eds), The World of the Favourite, London 1999, különösen 13-25 (I.A.A. Thompson)-, Michael Kaiser-Andreas Pecar (Hgg.), Der zweite Mann im Staat. Oberste Amtsträger und Favoriten im Umkreis der Reichsfursten im 17. und 18. Jahrhundert (Zeitschrift für Historische Forschung. Beihefte), Berlin 2003; illetve Tusor, A barokk pápaság, 118skk és 169skk. 56 Vö. minderre számos részpéldával: Wolfgang Reinhard (Hg.), Römische Mikropolitik unter Papst Paul V Borghese (1605-1621) zwischen Spanien, Neapel, Mailand und Genua (BDHIR 107), Tübingen 2004, passim (különösen Thiessen, Außenpolitik im Zeichen personaler Herrschaft, 42skk); összefoglalóan pedig szintén W. Reinhard, Makropolitik und Mikropolitik in den Außenbezihungen Roms unter Papst Paul V Borghese 1605-1621, Die Außenbeziehungen der römischen Kurie unter Paul V, 67-82. Régebbről: Freunde und Kreaturen. „Verflechtung” als Konzept zur Erforschung historischer Führungsgruppen. Die römische Oligarchie um 1600, Ausgewählte Abhandunglen (Historische Forschungen 60), Berlin 1997, 289-310. 57 Pázmány születésekor olyan pápa ült V Pius személyében Szent Péter trónján, aki a piemonti szegény sorsú Bosco család leszármazottja, domonkos koldulórendi szerzetes volt. Kolozsvári évei alatt V Sixtus személyében Itáliába menekült dalmáciai pásztorok ivadéka lett az Egyház feje. Tágabb időperspektívában vizsgálva a felfelé irányuló társadalmi kanalitás e csúcsmodelljét a kora újkorban megállapíthatjuk még, hogy az 1540-1770 között uralkodott további 27 pápa közül mindössze 6 volt arisztokrata, 7 nemes származású, 14-en városi polgárcsaládból származtak. További irodalommal lásd Tusor, A barokk pápaság, 22-23 és 267-268.
