Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Papp István: Varga Zsuzsanna: Az agrárlobbi tündöklése és bukása az államszocializmus időszakában. Gondolat Kiadó, Budapest, 2013. 296 o. IV/1068
ben is olvasható több fontos részlet, amely segíti a korszak megértését. így például megtudhatjuk kitől ered a nagy népszerűségre szert tett mechanizmus kifejezés, illetve azt is, hogy az 1957 nyarán kibocsátott Agrárpolitikai Téziseket több évtizeden át tényleges programnak tekintették az agrárlobbihoz tartozók. Ezek a megállapítások azért fontosak, mert Varga Zsuzsanna rávilágított arra, hogy a párthatározatok dzsungeléhen is ki lehet hámozni a lényeget, rá lehet lelni a szereplőket valóban motiváló döntésekre. Hiszen egy határozat, vagyis politikai program nem attól legitim, hogy visszavonják vagy sem, hanem attól milyen mértékben azonosulnak vele, teszik magukévá a társadalom meghatározó csoportjai. Elsősorban ezen információk révén juthatunk közelebb a kádári hatalomgyakorlás megértéséhez, a korabeli politika társadalomtörténetének magyarázatához. Hasonlón fontos észrevételei a szerzőnek, amikor a túlburjánzó állami és pártapparátuson belül megleli azokat az intézményeket, amelyek a meghatározó döntéseket formálták. Gondolok itt az Erdei Ferenc vezette Agrárgazdasági Kutatóintézetre, amelynek jelentőségét nagyon árnyaltan mutatja be a kötet. Erdei szerepéről — egyébként teljes joggal — sok szó esik, de itt is maradtak kiaknázatlan lehetőségek. Hosszan idézi Varga Zsuzsanna az egykori népi írónak egy 1958-as beszámolóját, amelyet a nagykőrösi tsz-vezetőkkel való találkozásáról készített. Itt érdemes lett volna rámutatni arra, hogy Erdei mennyire más nyelvet beszélt, mint a pártapparátus többségének zsargonja. Talán ebben lehetett az agrárlobbi sikereinek egyik titka is: több olyan személyt is magához vonzott, akik nem vagy csak korlátozottan használták az apparat-speak-et (Lengyel László nyomán), így jobban és hitelesebben le tudták írni, meg tudták ragadni a parasztság és a mezőgazdaság állapotát. Ennek jelentőségét nem becsülném alá, hiszen a politika — még a diktatúrákban is — döntően nyelvpolitikai küzdelem, nem véletlen, hogy akár Nagy Imre, akár Mihail Gorbacsov fellépése új kommunikációval társult. Bizonyos mértékig Varga Zsuzsanna is hangsúlyozza mindezt, például amikor a szovjet példa hazai értelmezését mutatja be. Még az ilyen egyértelműnek tűnő frázisok is eltérő értelmezésekre adtak módot, így érvként szolgálhattak a gyorsabb vagy lassabb ütemű téeszesítés mellett érvelőknek. A kötet egy másik, sajnos nem teljesen átgondolt és következetesen végigvitt vizsgálati szempontja volt az agrárlobbi kommunikációjának vizsgálata. Napjaink rendkívüli mértékben mediatizált közege határozottan ösztönöz minket, hogy megkeressük azokat a kommunikációs csatornákat és módszereket, amelyeken keresztül a hatalom eljutatta üzeneteit akár a téeszekben dolgozó gyalogmunkások és traktorosok számára is. Ezt részben a sajtó, részben az informális találkozók (zárszámadási vacsorák, tsz-közgyűlések) révén tudták a hatalom képviselői megtenni. Ebből adódóan érdemes feltenni a kérdést, hogy a pártakadémiai előadások, a hosszadalmas és eléggé unalmas párthatározatok szövegei valóban orientálták-e akár az apparátus ilyen-olyan rangú tisztviselőit, nem is szólva a rajtuk kívül állókról? Ez iránt a recenzensnek határozott kétségei vannak. Sokkal célravezetőbbnek tartom azt az eljárást, amelyet Varga Zsuzsanna is választott, így például a Magyar Rádió falusi hallgatók számára sugárzott műsorainak elemzését. Ezt érdemes lett volna kiegészíteni a korszak vitathatatlanul legnépszerűbb falusi sajtótermékének, a Szabad Földnek és a megyei napilapok évfolyamainak az analízisével is. Emellett megemlíthetjük az ekkoriban még népszerű Kincses Kalendáriumokat, az egyre terjedő televíziót, a nagy népszerűségnek örvendő fdmművészetet. Ezek bizonyosan sokkal erőteljesebben és hatásosabban tudtak — akár nem is olyan leplezett — politikai üzeneteket közvetíteni, mint a poros brosúrák tömegei. A Lobbiharcok címet viselő fejezet a munka legkiérleltebb része, amely nagyon alaposan, pontosan, érthetően ábrázolja azt a konfliktus sorozatot, amely a politikai vezetés különböző csoportjai között zajlott. Megkockáztatom, hogy akár ez az egyetlen fejezet - alaposan kibővítve - önmagában is könyvtémává nőhette volna ki magát. Nagyon világosak a szerző céljai, az ágazatinak ábrázolt politikai küzdelem beszédes cáfolata a monolit és egységes pártvezetés hamis képének. A szerző részletesen bemutatja milyen eredményeket ért a mezőgazdasági termelésben az agrárlobbi, hogyan konvertálta át mindezt politikai tőkévé, s miként válhatott az ideológiától aránylag távol eső terület is eszmeinek álcázott harcok színterévé. Varga Zsuzsanna világos és pontos okfejtéséből látható hogyan változott a magyar agrárreformok megítélése a szovjet politika vezetés köreiben, és miként hatott a véleményük az itteni belpolitikai harcokra, Fehér Lajos bukására és Biszku Béla átmeneti sikerére. A Vesztésre állva cím alatt az agrárlobbi átmeneti térvesztését mutatja be a szerző, főként az 1970-es évek második felére összpontosítva. Itt nem elsősorban az agrárlobbi csúcsán lévő szereplőkről esik szó, hanem a „talapzatáról, elsősorban a termelőszövetkezeti vezetők ellen indí1070 TÖRTÉNETI IRODALOM
