Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - B. Szabó János - Sudár Balázs: "Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (2. rész) IV/931
II. RÁKÓCZI GYÖRGY OSZMÁN KAPCSOLATAI 967 A fejedelem pártfogóinak figyelmeztető levelei ekkor viszonylag könnyen célt érhettek a Krímben, mert a kánság valójában szinte teljesen elszigetelődött, Erdély tényleges megtámadásának pedig sem 1656-ban elején, sem később az év folyamán nem kedvezett a hadi helyzet. A nyílt területnek számító Moldvával vagy Havasalfölddel ellentétben a behavazott Kárpátokon keresztül a tatároknak aligha lett volna esélye betörni tavaszig az országba. A Habsburg diplomáciának hosszú tárgyalások után 1655 decemberében sikerült a cártól fegyverszünetet kieszközölni a lengyelek számára, így a felhasználható krími erőket a következő évben már inkább a svédek és brandenburgi szövetségeseik ellen a varsói csatában — ahol a tatároknak kis híján majdnem sikerült elfogniuk magát a svéd királyt is —, valamint Kelet-Poroszország területén vetették be.89 A tatár követelés így sokkal inkább hosszabb távon és stratégiai téren jelentett kihívást Erdély számára: hogyan lehetne kitérni a kán követelései elől úgy, hogy II. Rákóczi György végérvényesen mégse veszítse el IV Mehmed Giráj majdani jóindulatát a lengyel trónért folyó versengésben. A fejedelem ezért még a fizetéstől sem zárkózott el teljes mértékben, csupán a „feltételeken” kívánt módosítani: „nem mint országtól való adózás szerint, hanem magunk személyében, mint ember, jó akarójának az hán is jó akaratot nyújtván hozzánk, tudunk mi kedveskedni, csak az jó akarta az hán részéről is legyen meg s becsületünk adassák meg.”90 Isztanbul: a káosz hónapjai (1656. március - 1656. szeptember) Míg az erdélyi fejedelem a krími kán megbékítésével bajlódott, a birodalom fővárosában magasra csaptak az indulatok. Az értéktelen pénz és a vereségek egységbe kovácsolták az elégedetlenkedőket: janicsárok és udvari szpáhik, kereskedők és kézművesek együtt vonultak az utcákra. Március 4-én a helyzet MHHD 23. 297., 365., Balogh Máté jelentései, 1656. jún. 19. júl. 29. MHHD 23. 382., 419.; Feth Giráj fiának és hodzsájának „pártolásáról”: Harsányi Nagy Jakab jelentése, 1655. dec. 17. EÉKH I. 567., 1656. jan. 7. MHHD 23. 285.; Balogh Máté és Harsányi Nagy Jakab jelentése, 1656. szept. 21. MHHD 23. 473. 89 A Kárpátokon való átjutásról: B. Szabó János: A tatárjárás. A mongol hódítás és Magyarország. Bp. 2007. 113-114.; a cár és a Rzezcpospolita közötti fegyverszünetről: Gebei S.: II. Rákóczi György i. m. 90-94., 108-115.; a krími tatárok részvételéről a svédek elleni háborúban: Robert I. Frost: The Northern Wars: War, State and Society in Northern Europe 1558-1721. Harlow 2000. 173-175.; Georg Wittrock: Marienburg och Labiau. Karolinska Förbundets ársbok (1922.) 69-70.; Stawomir Augusiewicz: Prostki 1656. Warsó 2001.; a tatárok szerepének portai megítélése sem volt teljesen egyértelmű: „az hánnál nagyobb ellensége nincsen hatalmas császárnak — mondta állítólag a reiszülküttáb Zülfikár agának — mert ellenségeket csinál, a császár hitit háborgatja, hogy erős parancsolatja ellen az pénzért mind maga s mind hada kóborol.” Balogh Mátés és Harsányi Nagy Jakab jelentése, 1656. szept. 21. MHHD 23. 473. 90 Kemény figyelmeztette a fejedelmet, hogy mivel IV Mehmed Giráj névleg a birodalom érdekében járt el, és a Portán a krími kánnak amúgy is jóved nagyobb tekintélye, hiszen Dzsingiszidaként még az Oszmánokénál is ősibb, tekintélyesebb dinasztiából származik, és jelentősebb a pártfogói is vemneik, mint neki, nem érdemes nyílt konfliktussá változtatni az ügyet, „mert nagy dolgok vadnak Ngod előtt s nem jó vádlással ellenségévé tenni, mert büntetése nem lészen, Ngod csak az haragban marad”. Kemény János vótuma, 1655. december 27. EÉKH I. 520.; II. Rákóczi György levele Constantin §erbannak, 1656. márc. 27. MHHD 23. 335.
