Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - B. Szabó János - Sudár Balázs: "Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (2. rész) IV/931
965 utólag teljes mértékben, ám a győztes nem számíthatott valódi retorzióra: „sokat discurrálván az muftival, kinek elméje is idegen volt elsőben, azt mondotta, az mi meglett, meglett; azt már kérdezni nagyságodtul, miért cselekedte? nem illik; az kívántatik inkább, császári kegyelmességgel legyenek, csak érthessék, micsoda karban hagyá nagyságod Constantinus vajdát s az országot”.83 A második komolyabb erőpróbára az új tatár kán, IV Mehmed Giráj váratlan követelése adott alkalmat az év végén. 1654-ben ugyanis a Moszkva és a kozákok között létrejött és az év januárjában kihirdetett perejaszlavi egyezség után a krími kánság Moszkva-ellenes külpolitikai alapelveinek megfelelően a lengyelek felé orientálódott. A kán hátat fordított addigi politikájának, és követei ez ügyben 1654 nyarán már Gyulafehérvárott is megjelentek. III. Iszlám Giráj kán már nem érte meg hazatérésüket, ahogy azt sem, hogy megbízottja, Szülejmán aga 1654 júliusában Varsóban megkötötte az új orosz- és egyúttal kozák-ellenes szövetséget. A megállapodást kezdeményező kán váratlan halála után utódja — közismerten lengyelbarát testvére — IV Mehmed Giráj is ezt a szövetségi politikát folytatatta, s ezt várta volna el a lengyelekkel 1653-ban fegyverbarátságra lépő Erdélytől és Moldvától is.84 A lengyelek és erdélyiek azonban — eltérő érdekeik és adottságaik okán — képtelenek voltak értelmes szövetségi ajánlatot tenni egymásnak, így II. Rákóczi György, ha akart volna, akkor sem tudott volna a kán kedvére tenni. Amikor pedig 1654 tavaszán már a kozákok oldalán a cár serege is beavatkozott a háborúba, a kánság mozgástere nagyon beszűkült, mivel a Krímet ekkor már nem csak északról, hanem keletről is igen komoly veszélyek fenyegették. Amikor 1654 nyarán Harsányi feltette a kérdést a kán Isztambulban tartózkodó kincstartójának, Szubhán Gázinak „ha mi akar mellik fél mellett felkelnénk vagy ha reátok szorulnánk, micsoda segítséget várhatnánk tőletek”, a válasz úgy szólt: „bizony semmit”.85 1655, a vízözön éve azonban még rosszabbul alaII. RÁKÓCZI GYÖRGY OSZMÁN KAPCSOLATAI 83 Az erdélyiek visszarendeléséről: Papp SII. Rákóczi György i. m. 145.; a portai vádaskodásokról: Mikes Kelemen jelentése, 1655. jún. 13. EEKH I. 414.; Harsányi Nagy Jakab jelentései, 1655. jún. 14., TT 1889. 667-668. 1655. júl. 27. EÉKH I. 549.; az esemény a válide érdeklődését is felkeltette, s ennek nyomán a nakíb nyomatékosan felszólította a fejedelmet „vigye ki minden hadait, mert ha csak ezer embert hagy is Nsgod itt, 10 ezerre magyarázzák” Uő. 1655. júl. 22. TT 1889. 669-671. 84 A Krími Kánság külpolitikájának irányultságáról: Josef Matuz: Les Relations étrangéres du Khanat de Crimée (XV-XVIIIe siede). Revue d’histoire diplomatique (1988: 3-4. sz.) 233-249.; II. Rákóczi György levele anyjához, 1654. jún. 3. MHHD 24. 484.; a lengyelek támogatása ügyében krími követek érkeztek Erdélybe 1654 októberében, 1655 februárjában és áprilisában is. MHHD 24. 498.; Krauss G.: Erdélyi krónika i. m. 229., 232.; II. Rákóczi György utasításai követei számára, 1655. márc. 1. EOE XI. 205-207.; II. Rákóczi György levele anyjához, 1655. ápr. 9. MHHD 24. 489. 85 A lengyel-erdélyi tárgyalásokról: Milewszki, DEllenségekből szövetségesek i. m. 51-59.; Kármán G.: Erdélyi külpolitika 246-252.; az orosz beavatkozásról: Gebei SII. Rákóczi György i. m. 71-73.; Gebei Sándor: Az erdélyi fejedelmek és a lengyel királyválasztások. Szeged 2007. 149-152.; az Ázsia belsejéből érkező kalmükök 1644 óta szorongatták a Volga irányából a krími kánnal szövetséges nogájokat, cserkeszeket. A támadók 1651-re már olyannyira komoly fenyegetést jelentettek a kánság Krím-félszigeten kívüli területei számára, hogy azt már az Ukrajnában és Moldvában tervezett hadműveltek esetében is figyelembe kellett venni a tatároknak. A kalmükök vezetője, a tajsi 1655 elején formálisan is szövetkezett a cárral, s ettől kezdve ez a harcias steppei nép már állandó fenyegetést jelentett a krími tatárok hátában: George Vernadsky. Russia, Turkey, and Circassia in the 1640’s. Südostforschungen 19. (1960) 134-145.; Mikhael Khodorkovsky: Russia’s Steppe Frontier. The Making a Colonial Empire, 1500-1800. Bloomington-Indianapolis 2004. 134-136.
