Századok – 2013
KRÓNIKA - Bödők Gergely: Emlék, emlékirat, történelem. Beszámoló a Kolozsvárott megrendezett VII. Hungarológiai Kongresszusról III/805
KRÓNIKA 809 kinevezése és tevékenysége az emigráns jugoszláv kormány és az Amerikába kivándorolt horvát és szerb lakosság közötti politikai viták egyik központi kérdése volt. Fotic azzal, hogy az usztasák által elkövetett bűntetteket dokumentálta és szorosan kötődött a Szerb Nemzeti Szövetség lapjához, éket vert az amerikai délszláv közösségek közé. Az emlékirat nemcsak a jugoszláv emigráns kormányon belüli politikai vitákhoz visz közelebb, de számos adalékkal járul hozzá a korabeli jugoszláv-amerikai kapcsolatok megismeréséhez is. Az ismert francia professzor, Aurélien Sauvageot (1897-1988) emlékiratairól Henri de Montety beszélt. A Konstantinápolyban született, sok nyelvet beszélő tudós 1923 és 1933 között nyelvi lektorként dolgozott Budapesten, ahol az Eötvös Collegiumban lakott és tanított. Sauvageot nemcsak a magyar szellemi, társadalmi és diplomáciai élet színe-javával alakított ki jó kapcsolatot, de személyesen ismerte a Magyarországon tevékenykedő francia diplomácia képviselőit is. A szerző tulajdonképpen két emlékiratot írt Magyarországról, az előadó pedig ennek a kettőnek az összevetését és fontos adalékokkal való kiegészítését vállalta magára. Püski Levente lendületes és izgalmas referátumában a két világháború közötti politikai élet egyik keveset emlegetett szereplőjéről, Lázár Andorról (1882-1971) értekezett. Lázár Gömbös Gyula legszűkebb köréhez tartozott, és mind a Gömbös-, mind pedig a Darányi-kormányban igazságügy-miniszteri tárcát vállalt. Az előadó kiemelte, hogy Lázár igazi gyakorlati politikus volt, aki többnyire rugalmasan kezelte a reformgondolatait, így kevésbé doktriner alkata lehetővé tette, hogy sokakkal jól tudjon együtt dolgozni. A referátum érdekesen taglalta azt a tényt, hogy Lázár Andor a konzervativizmushoz, a jobboldali radikalizmushoz, illetőleg Gömbös reformpolitikájához is kötődött. Lázár memoárjában olyan szereplőkről és eseményekről is érzékletes leírásokat közölt, akikről/amelyekről egyébként csupán szerény ismereteink vannak. Pihurik Judit a Horthy-korszak egyik prominens figurájának, Ullein-Reviczky Antalinak (1894-1955) az életéről és memoárjának a forrásértékéről beszélt. A diplomataként és jogtudósként ismert (valójában az ország háborúba lépésekor és az azt követő időkben a sajtóirányításban kulcsszerepet vivő) Ullein- Reviczky itthon első ízben 1993-ban kiadott visszaemlékezése a második világháború időszakára összpontosít. Az emigrációban íródott munka is magán viseli az emlékiratok szokásos gyengéjét: számos esetben eltúlozza a szerző szerepét az eseményekben. Pihurik Judit más forrásokat bevonva joggal mutat rá arra, hogy hiába hangoztatja a memoárszerző a „sine ira et studio” elvét, valójában sok esetben „elfeledkezik” a hitelességét és tisztánlátását megkérdőjelező információkról (például a háború elején a német győzelembe vetett, nagyon-nagyon sokak által osztott hitéről), másutt pedig arányt téveszt. Peter Pastor, a néhány éve elhunyt 56-os forradalmi hős, Király Béla (1912- 2009) négy (!) emlékiratáról tartott izgalmas, s mégis mélyen lehangoló előadást. Az „emlékező” különösen a második világháborúban és az 1956-os forradalomban játszott szerepét mutatta be. Az 1981-ben (az Egyesült Államokban), a 2003-ban és a 2004-ben publikált önéletrajzok egymástól számos ponton eltérnek. Peter