Századok – 2013
VITA - Hermann Róbert - Karsai László - Pritz Pál: Levélféle Gyáni Gábornak III/793
VITA 797 gálata, semmit sem számít a történeti közgondolkodásban makacsul rögzült (ne adj Isten a politikai-ideológiai haszonlesés által is élesztgetett) téveszmékkel, legendákkal folytatott idegőrlő küzdelem - mindez semmit sem számít. Ha nincs metatörténeti nézőpont, ha munkáink forgatása nyilvánvalóvá teszi, hogy nálunk nem következett be a nyelvi fordulat, ha úgy látjuk, hogy a múlt század hatvanas éveiben a nyelvfilozófia eredményeit túldimenzionáló Linguistic Turn mára bizony kimerülőben van, akkor mi (szerinted) reménytelenül beleragadtunk az episztemológiai fundamentalizmusba. És van még egy szörnyű bűnünk: mi valóban nem tudunk elszakadni 19. századi elődeink szép erényének megbecsülésétől. Tehát — bizonyára nem mindig sikerrel — tudatosan törekszünk az egyszerű, világos, közérthető fogalmazásra. Profán szavakkal élve: nem használunk olyan nyelvezetet, amely nemhogy a szélesebb, de még a művelt (ám nem posztmodern) szakmai körök számára is érthetetlen, emészthetetlen. * Lehet, hogy okkal született meg Beverley Southgate szóleleménye, de reánk aligha igaz. Mi bizony nem vagyunk pomofóbok. Való igaz, hogy mi nem vagyunk a történetírás manökenjei, nem öltöttük magunkra (és a jövőben sem szándékozunk ilyesmit tenni) a posztmodern sokszor valós anyag helyett inkább levegőből szőtt ruházatát. Ám fóbiával nem viseltetünk a posztmodernnel szemben. Miért is lennénk azok? Hiszen — ha már nem tetted — hadd beszéljünk arról, hogy a posztmodern szerzők által oly erőteljesen képviselt megismerési szkepszis messze nem újdonságos. Igen mély eszmetörténeti előzményei vannak. Nem csupán Számodra lenne unalmas a lecke felmondása, bárki könnyen tájékozódhat Friedrich Wilhem Nietzsche, a neokantiánusok és sokan mások ilyen irányú gondolatai tárgyában. Tehát nincsen fóbiánk, hiszen mi is valljuk, hogy folyton meg kell újulnunk, s ahhoz a posztmodern teoretikusai által is megfogalmazott gondolatok némelyike természetesen bennünket is töprengésre késztet. Azt természetesen készséggel elismerjük, hogy törekvésünk eredménye számos esetben elmarad a magunkkal szemben támasztott igényeinkkel szemben. Ilyen a világ, ilyen a tudomány természete. De — ismételjük — nincsen fóbiánk. Miért is lenne? - nyomatékosítjuk az ismétléssel álláspontunkat. Tudjuk, látjuk, hogy a mi égtájunkon sok szempontból még a modernitásba sem érkeztünk el. Bőven van mit küzdeni egy tisztultabb látásmódért. A nemzeti történelem széles nemzetközi kapcsolatrendszerben történő láttatásáért, az inter- és multidiszciplináris látásmódért, az elméleti igényességért. Bőven van teendő a történettudomány intézményrendszere hatékonyságának fokozása terén. Bár — szerencsére — a szakma javát nem fertőzték meg ordas eszmék, ám az nem mondhatjuk, hogy ilyen veszedelmek nem fenyegetnének. *
