Századok – 2013
VITA - Hermann Róbert - Karsai László - Pritz Pál: Levélféle Gyáni Gábornak III/793
VITA 795 Ezen körülmények között a ma kutatói azt is tudják, hogy munkájukkal szemben támasztott szakmai és társadalmi igények is messze magasabbak. Elismerésre csak akkor számíthatnak, ha képesek elődeiknél magasabb és összetettebb igénynek megfelelniük. Ezen igények között pedig az elméleti kérdéseknek természetesen kitüntetetten fontos helyük van. Válaszunkat tehát — ismételjük — döntően azért tárjuk a nyilvánosság elé, hogy elmondjuk: jobb véleménnyel vagyunk szakmánk teljesítményéről, s abba (meggyőződésünk szerint) nagyon is beletartozik annak a ténye, mely szerint kollégáink közül nem kevesen igenis elméletbarátok. Ezen ellenben (vélelmünk szerint) természetesen nem azt kell érteni, ami Te értesz. Mert Neked — szemmel láthatólag —- csak az felel meg az elméletbarátság követelményének, aki már eljutott a posztmodern világa igenléséig. Mi ellenben azokat tartjuk elméletbarátnak, akik adott esetben éppen azért forgatják — mondjuk — Giambattista Vico, Franqois-Marie Arouet Voltaire, Immanuel Kant, Wilhelm Humboldt, Johann Gottfried Herder, Georg Wilhelm Hegel, Karl Marx, Friedrich Engels, Karl Lamprecht, Benedetto Croce, Marc Bloch, a hazaiak közül Szekfű Gyula, Hajnal István, Kosáry Domokos, Engel Pál, Ránki György, Szűcs Jenő írásait, mert azok ismeretével teszik fundáltabbá saját írásaikat. Nem feltétlenül úgy, hogy ennek nyoma lábjegyzetekben ölt testet. Egyszerűen úgy, hogy jók, legalább is jobbak, mintha elméleti kérdésekben nem tájékozódnának. És — ismételjük — a kortársaink között is akadnak nem csekély számban elméleti kérdéseket boncolgató, poszt- és nem posztmodern gondolkodók. Ebből a körből most azért említjük meg konkrétan Gyurgyák János 2007-ben publikált Ezzé lett magyar hazátok, valamint Romsics Ignác a 2011-ben megjelent, Clio bűvöletében című, elméleti textusokban gazdag munkáját, mert élő bizonyságul szolgálnak arra, hogy korunkban is lehet mesternarratívával gyarapítani a szakma és a szélesebb társadalom tudását. Jeles egyéni teljesítményekről van szó, ám nem csekély mértékben azért születhettek meg az elért magas színvonalon, mert a megismerés egymást követő generációk közös erőfeszítése. Igenis van a megismerésben is (visszaesésekkel szabdalt) haladás. Ezért illő tisztelettel adózunk számos vonatkozásban meghaladott elődeink emlékének is. Mert igencsak tudjuk, hogy eleink munkája nélkül aligha lehetnénk mai tudásunk birtokában. Közben azonban messzemenően ügyelünk azokra az elméleti figyelmeztetéseke, amelyek a múlt hiteles feltárásának buktatóit tárják elénk. És mindeközben azt tartjuk, hogy nem attól lesz valaki elméletbarát, ha írásait teletömi idegen kifejezésekkel, nyakatekert eszmefuttatásokkal, tekintetét a múlt és a jelen valóságától elfordítva metatörténeti eszmefuttatásokba réved bele, hanem attól, hogy tekintetét elemeli az empíria, a részletek világától magasabb szintekre. Egyszerű hasonlattal élve a fát is látjuk, de az erdőt pásztázza tekintetünk. *
