Századok – 2013
VITA - Hermann Róbert - Karsai László - Pritz Pál: Levélféle Gyáni Gábornak III/793
VITA LEVÉLFÉLE GYÁNI GÁBORNAK Tisztelt Kollégánk, kedves Gábor, mivel voltál kedves szakmánk szellemi állapotáról rajzolt (nem egy ponton találó, más helyeken vitára késztető) elbeszélésed1 közben mindhármunkat nevesíteni, ezért — némi töprengés után — úgy döntöttünk, hogy válaszolunk. Természetesen nem azért, mintha a legcsekélyebb reményt fűznénk ahhoz, hogy mélyen fixált meggyőződéseden valamelyest is változtathatunk. Másfelől az is tény, hogy magunk sem rendültünk meg kritikus soraid olvasása közben. „Csupán” azért hallatjuk szavunkat, mert mély meggyőződésünk szerint a hazai történész szakma jobb osztályzatot érdemel annál, amit kiállítottál róla. Azt is vélelmezzük, hogy sokak számára — még akkor is, ha publikációikban nyoma sincsen a posztmodern szerzők befolyásának — a történettudomány elméleti kérdései korántsem idegenek. Ez roppant egyszerűen, írásaik alapján bizonyítható. Kezdjük talán azzal, hogy korunkban a történettudomány is oly mértékben szakosodott, hogy az egyes szakágak magas színvonalú művelése bizony egész embert igényel. így van, aki ezzel, van, aki azzal, a harmadik pedig amazzal foglalkozik leginkább. A történelemelmélet, s azon belül a posztmodern témakörének művelése önálló szakág. Annak számonkérése más területek művelőitől meglehetősen életidegen igény. Ha azt nézzük, hogy mily csekély létszámú a magyar történésztársadalom, mily sok mindennel foglalkoznak a művelői, mily sok területre vannak nem csupán itthon, hanem a határokon túl is számon tartott, megbecsült művelői, s számba vesszük, hogy mily sokat köszönhetünk az általad felemlített Heller Ágnesen, John Lukacson kívül Balogh Istvánnak, Kelemen Jánosnak, Nyíri Kristófnak; Erős Vilmosnak, Glatz Ferencnek, Gyurgyák Jánosnak, Horváth Gergely Krisztiánnak, Kisantal Tamásnak, Kövér Gyögynek, Ormos Máriának, Pászka Imrének, Pető Andreának, Romsics Gergelynek, Romsics Ignácnak, Takács Ádámnak, Tomka Beátának és másoknak, igen előkelő helyen konkrétan Neked, magának az Aetas c. folyóiratnak, a számos posztmodern művet magyar nyelven közzé tevő Osiris és Atlantis Kiadóknak, nem beszélve a Gyurgyák János és Kisantal Tamás által szerkesztett két kötetes nevezetes szöveggyűjteményről2 - nos, akkor aligha lehet tárgyilagos ember túlzottan elégedetlen szakmánkkal szemben. Mindennek fényében azt állítani, hogy „a magyarországi történetírásban szinte sikknek számít(ott) az elméleti kérdések iránti nagyfokú érzéketlenség, 1 A posztmodern és a magyarországi történetírás. Századok 147. (2013) 1. sz. 177-188. 2 Amelynek értékét ugyancsak megemeli a két szerkesztő által az egyes gondolkodókat, azok kiválasztott írásait méltató, kommentáló, nem csekély szellemi teljesítményt tükröző tömör bevezetői.
