Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Pál Judit: Színek háborúja. A zászló mint nemzeti jelkép Erdélyben 1848-ban és az erdélyi politikai elitek III/689
709 rangsor megállapítása, „azaz bizonyos értékhordozó kritériumok alapján — mint például presztízs, legitimáció vagy szentség — rangsorba állítják a szimbólumokat”. „Végül is az értékelési versenyek áthatnak mindent, ami a politikai színház jelenségkörébe tartozik; vagyis az ünnepségeket, a felvonulásokat, a gyűléseken és tüntetéseken megnyilvánuló látványos politikai pártosodást.”96 Erdélyben is részben ilyen értékelési verseny zajlott 1848-49-ben. Sokatmondó, hogy a nemzeti jelképek ilyen tobzódása idején fel sem merült egy közös erdélyi zászló használata. Sőt, amikor a hagyományos összetételű — azaz magyar többségű — erdélyi országgyűlés 1848 május 30-án megszavazta az uniót, szimbolikus gesztusként a falakról leszedték az erdélyi zászlókat és kitűzték a Pestről hozott magyar lobogót.97 A kiélezett versenyben az erdélyi nemzetiségi elitek számára fontos volt a saját csoport identitásának erősítése, különösen a románok számára a nagyrészt frissen felszabadult paraszti tömeg nacionalizálása. Erdély népei egymással szembe fordulva keresték új identitásukat. Ahogy a zászlók különböztek, úgy az erdélyi identitás is széttöredezett. A magyarok a Magyarországgal való unióban látták a megoldást, ezért ők a magyar nemzeti szimbólumokat vették át. Velük szembe azonban a szászok és románok sem a közös Erdélyt állították, hanem részben az osztrák színeket mint a császár iránti hűség szimbólumát, részben pedig a saját nemzeti színeiket mint saját nemzeti identitásuk kifejeződését.98 Az antropológusok már régebb rámutattak, hogy etnikailag megosztott társadalmakban a tárgyak, helyek, szimbólumok nacionalizálása kivívja a másik fél hasonló válaszát. Az egymással rivalizáló historizáló beszédmódok és nemzeti rítusok a nemzetépítési folyamat részeivé válnak.99 A kultúra egyfelől befelé identitást teremt, másfelől kifelé idegenséget szít. A fokozott belső egység megerősíti a külső határokat, hiszen semmi sem forraszt össze szorosabban, mint az ellenséges környezettől való elhatárolódás. Az ún. „limitatív struktúra” kialakítása a fölényben érzett kultúra ellen irányul, például a kisebbségek körében. „A limitatív berendezkedés megváltoztat-A ZÁSZLÓ MINT NEMZETI JELKÉP ERDÉLYBEN 1848-BAN 96 Harrison, S.: Szimbolikus i. m. 194. 97 Trócsányi, Zs.: Habsburg-politika i. m. 536. 98 Érdekes ilyen szempontból az osztrák identitásról és nemzeti szimbólumokról folyó kutatások. Ott is a 19. század folyamán egyre markánsabban szétvált a német nemzeti és az birodalmi „osztrák” identitás, előbbit a fekete-vörös-arany, utóbbit a fekete-sárga („schwarz-gelb”) színek szimbolizálták, amúgy pedig egyre jobban visszaszorultak az osztrák szimbólumok a némettel szemben. A diplomaták, hivatalnokok és a hadsereg körében pedig egy nemzetek fölötti birodalmi tudatot igyekeztek meggyökeresíteni. Emst Bruckmüller. Osterreichbegriff und Österreichbewußtsein in ffanziskojosephinischen Epoche. In: Was heißt Österreich? Inhalt und Umfang des Österreichbegriffs vom 10. Jahrhundert bis heute. Hrsg. Richard G. Plaschka - Gerald Stourzh - Jan Paul Niederkorn. Wien 1995. 274-276. 99 A legutóbbi évekre nézve Fleischmidt Margit vizsgált több ilyen szimbolikus konfliktust magyarok és románok között: Szimbolikus konfliktusok és párhuzamos nemzetépítés. Az erdélyi nemzeti rítusokról és diskurzusokról a kolozsvári Mátyás-szobor körüli 1992-es konfliktus példáján. In: A nemzet antropológiája (Hofer Tamás köszöntése). Szerk. A. Gergely András. Bp. 2002. 112-125; A történelemről egy antropológus szemszögéből: Az 1848-as forradalmak százötven éves évfordulója Magyarországon és a magyar kisebbségek körében. In: Ünnep - hétköznap - emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén. A Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája, Szécsény, 2000. augusztus 24-26. Salgótarján 2002. (Rendi társadalom - polgári társadalom, 14.) 290-305.
