Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Pál Judit: Színek háborúja. A zászló mint nemzeti jelkép Erdélyben 1848-ban és az erdélyi politikai elitek III/689
A ZÁSZLÓ MINT NEMZETI JELKÉP ERDÉLYBEN 1848-BAN 707 óval szemben. Szász értelmiségiek kidolgozták a kettős kötődés elméletét, ez jól tetten érhető már a frankfurti parlamenthez intézett egyik feliratban is, amelyet a Siebenbürgisch-Deutscher Jugenbund nevében Stefan Ludwig Roth szerkesztett. Az írás alapgondolata, hogy a szászok egy keleti német előőrsöt képeznek, és bár földrajzilag el vannak választva az „anyaországitól, de a sajtó, az egyetemek, a vándorlegények, az emlékek és a jövőbeli remények által „Németországgal és Németország által élnek”.89 A kiábrándulás ellenére azonban amikor állást kellett foglalniuk, október elejére a szászok is jóformán egységesen álltak ki az összmonarchia mellett. A különböző zászlók kifejezték a politikai meghasonlást a nemzetiségek között. A nemzetiségi kérdés minden más kérdést háttérbe szorított. Ahogy a neves szász történetíró Friedrich Teutsch írta: a nemzetiségi kérdés volt a döntő, a szászok esetében az unióról való minden vitában az a kérdés került előtérbe, hogy mi a teendő a szász nemzet jövőjének megmentése érdekében.90 Etnikus környezetben a reprezentációk, a nemzeti szimbólumok gyakorta „harcba keverednek” egymással. A reprezentációk — a zászlók, himnuszok, helynevek, melyeket Arnold van Gennep a nemzet külsőleges jegyeinek (éléments extérieurs) nevez — harca gyakorta a tér birtoklásáért is folyik.91 A zászlók tehát egyben a nemzetiségek szimbolikus térfoglalásának is kifejeződései voltak. Érdekes ebből a szempontból a fiatal főkormányszéki hivatalnok és későbbi honvédtiszt, Bisztray Károlynak a feljegyzése, aki 1848 nyarán Kolozsvárról utazott Fogarasra: „Ezen utazás arról volt nevezetes, hogy ahány városon mentünk keresztül, annyiféle színű lobogót láttunk lebegni a tornyokon. Tordán, Felvincen, Nagyenyeden, Tövisen, Gyulafehérvárt a városban nemzeti háromszínű lobogókat, Szászsebesen, Szerdahelyen, Nagyapóidon, Keresztényszigeten, Nagyszebenben veres és fehér német nemzeti zászlót, Feleken szász és oláh nemzetiségit, vagyis kék-sárgát; Nagyszebenben és Gyulafehérvárt a várban, a katonai épületeken császári sárga-fekete zászlókat lengetett a szél. A nemzetiségi és császári zászlók, mint az Unió ellen intézett megannyi protestáció tűntek fel előttem, s méltó haraggal és nagy elkeseredéssel töltötték el belsőmet. Hiszen az Uniót az országgyűlés ünnepélyesen kimondotta, a király megerősítette, s így az kétségtelenül általánosan kötelező törvényerejűvé vált. Ekkora ellenszegülés megbotránkoztatott. A szászok, kiket királyaink hazánkba befogadtak, s hatalmas kiterjedésű birtokadományokkal és nagy előjogokkal árasztottak el, az oláhok, kiket a magyar nagylelkűsége jobbágyi állapotából felszabadított: most így hálálják meg a velek éreztetett jótéteményt, hogy a jogerőre emelkedett törvény 89 A levél a következő mondattal zárul: „Wir wollen sein und bleiben, was wir immer gewesen sind, ein ehrlich deutsches Volk und auch ehrliche treue Bürger desjenigen Staates, dem wir angehören. Eines verträgt sich sehr gut mit dem Andern: ja, Eins ist uns nur möglich bei dem Andern.“ Idézi Konrad Gündisch: Siebenbürgen und die siebenbürger Sachsen. München 1998. (Studienreihe der Stiftung Ostdeutscher Kulturrat, Band 8). 134-135. 90 Fr(iedrich) Teutsch: Die Siebenbürger Sachsen in Vergangenheit und Gegenwart. Hermannstadt 1924. 209. 91 Idézi Fejős Zoltán: Kollektív emlékezet és az etnikai identitás megszerkesztése. In: Magyarságkutatás 1995-96. Szerk. Diószegi László. Bp. 1996. 125-142. (A Magyarságkutatás könyvtára, XX) 135.
