Századok – 2013

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Paksy Zoltán: A konzervativizmus társadalomtörténete Zala megyében III/655

684 PAKSY ZOLTÁN Az 1945. évi nemzetgyűlési választások eredményei Országos eredmény (%) Zalai eredmény (%) Független Kisgazdapárt 57,03 75,17 Kommunista Párt 16,85 7,25 Szociáldemokrata párt 17,41 11,53 Nemzeti Parasztpárt 6,87 5,13 Polgári Demokrata Párt 1,62 0,92 A választás eredménye arra utalt, hogy a megyében olyan markáns kon­zervatív tábor létezett, amely a megváltozott történelmi körülmények között és a titkos választójog nyújtotta biztonság mellett is kiállt korábbi nézetei mellett. Állásfoglalásuk nemcsak a Kisgazdapárt paraszti érdekképviseletet felvállaló, aktuális politikájának támogatását jelentette, hanem szilárd ideológiai elköte­lezettséget is, hiszen utóbbi híján a megye választóinak döntő többségét képvi­selő kis- és törpebirtokos parasztság körében jóval pozitívabb visszhangot vál­tottak volna ki a Kommunista Párt demagóg földosztó ígéretei.106 Zalában azon­ban — hasonlóan a katolikus dunántúli megyékhez, de közülük is kiemelkedve — a Kommunista Párt országosan leggyengébb eredményét érte el, pedig zalai listáját maga Rákosi Mátyás vezette, aki a választásokat megelőzően személye­sen vett részt a helyi kampányban. A Független Kisgazdapárt és a Kommunista Párt választási eredményei a legjobb kisgazda listás kerületekben, 1945-ben FKGP MKP % mandátum % mandátum Országos eredmény 57,03 245 16,85 70 Somogy 75,29 12 5,9 1 Zala 75,17 12 7,25 1 Vas 72,54 8 9,23 1 Szabolcs-Szatmár 65,81 14 9,09 2 Veszprém 65,55 7 12,77 1 Baranya-Tolna 63,37 15 13,76 3 Pest-Bács 61,84 31 15,39 7 Győr-Moson-Sopron 58,5 9 13,21 2 Itt kell utalnunk arra az érdekes állításra is, amely történetírásunkban az utóbbi időben kezdett elterjedni. E szerint 1945 után a Kommunista Párt tá-106 A földosztásról a megye lakói elsőként a Kommunista Párt kanizsai pártgyűlésén hallhat­tak 1945. április közepén, melyet a rögtön baloldali kézbe került megyei napilap tudósításai, és Far­kas Mihály április 23-ai népgyűlése erősített meg.

Next

/
Thumbnails
Contents