Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Deák Ágnes: A politika ne nyúlj hozzám virág volt. Sajtószabályozás a Schmerling-provizórium időszakában III/625
644 DEÁK AGNES litikai babérokat aratni, az inkább csak indokolatlan reményeket ébreszthet. Pálffy inkább amellett érvelt, hogy mivel a sajtórendészeti szabályok 1848 előtt is lényegében azonosak voltak a birodalom valamennyi tartományában, azaz egységes eljárás folyt, az egységesség elve most is érvényesítendő. így tehát az 1862. évi ausztriai szabályozás módosított változatának bevezetése Magyarországon törvényességi szempontból nem kifogásolható, bár nem tagadta, hogy az nagyon kétséges, hogy a magyar országgyűlés valaha is hajlandó lenne azt, akár tovább módosítva is, a magyar törvények közé iktatni. Arra az esetre pedig, ha Forgáchnak mégis sikerülne megnyernie az uralkodó beleegyezését az új magyarországi ideiglenes szabályozás kibocsátásához, Pálffy megjelölt a javaslatban feltétlenül módosítandó pontokat. Ilyeneket például: a könyvvizsgálatot hagyják meg „kormányközegek” kezében, ne a helyi közigazgatás valamely hivatalnoka végezze azt, inkább könyvvizsgálókat küldjenek ki királyi vagy állami tisztviselőként oda, ahol nem létezik rendőrhatóság, ahol pedig létezik, ott továbbra is azok felügyeljék a sajtóügyeket; a bírói eljárást se a helyi rendes bíróságokhoz utalják, hanem a királyi kúria által kiküldött „királyi bírák”-ra, stb. Összességében igyekezett a helyi bíróságok és közigazgatási hatóságok szerepét csökkenteni s biztosítani a rendőri szervek és az országos vezető politikai hivatalok közvetlen befolyását.41 Forgách tervezetét átküldte véleményezésre Apponyi György grófnak is, de Apponyi időközben bekövetkezett leváltása folytán a véleményt már hivatali utóda, Andrássy György gróf jegyezte 1863. június végén. Andrássy megfelelőnek tartotta ugyan a tervezetben foglaltakat, de a bevezetés ellen foglalt állást. Véleménye messze túlmutatott a sajtórendtartás problémáin. A nehézségek forrásának ugyanis azt látta, hogy a „magyar államjog” „politikai bűntény” felfogása különbözik a sajtórendtartásba foglalttól, ezért „a magyar államjog indefiniált mai mivoltában — a helyzet kénszerűségénél fogva — politikai bűnként kellenék tekinteni azt, mit az ország törvényei vétségnek el nem ismernek”. Ezért nincs biztosíték arra, hogy ha a sajtóügyekben a bírósági eljárást, ahogy a tervezet előirányozza, a magyarországi polgári bíróságokra bízzák, azok nem fogják-e a politikai vétségeket megtorolatlanul hagyni, s a perbe fogottakat sorra felmenteni, még akkor is, ha azok tárgyalását a királyi tábla egyértelműen lojális bíróira bízzák is. Ezért ő az ideiglenes szabályozás elhalasztását javasolta, s inkább azzal kívánta volna korlátozni a hadbíróságok önálló jogkörét, hogy azok csakis „a közigazgatási közegek felhívására” indíthassanak eljárást, de saját hatáskörben nem. Másik lehetőségként felvetette, hogy a helyhatósági közigazgatási szervek kebelében létrehozandó sajtóbizottságok döntsenek a sajtóvétségek ügyeiben (azaz ne bíróságok), s határozataik ellen a Helytartótanács megalakítandó sajtóügyi bizottságához lehessen fellebbezni. Véleménye tehát egyértelműen azt tartalmazta — s ennyiben, de kizárólag csak e tekintetben összecsengett Pálffy véleményével —, hogy a magyarországi bírói szervezet a hadbíróságok és a császári rendőri szervek kikapcsolása esetén nem nyújt megfelelő garanciát a kormányzat által politikai bűntetteknek, kihágá-41 Pálffy jelentése Forgáchhoz, Buda, 1863. ápr. 5. MOL D 185 1863:388.
