Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Deák Ágnes: A politika ne nyúlj hozzám virág volt. Sajtószabályozás a Schmerling-provizórium időszakában III/625
szűkítette Forgách a politikai újságok fogalmát, s eltűnt tehát e meghatározásban a „vallási vagy társadalmi napi kérdések” tárgyalása. A politikai lapok számára viszont a javaslat igen magas kauciót írt elő: a „naponta” megjelenők számára Budapesten 10 000 forintot, másutt 6000 forintot, az ennél ritkábban megjelenőknek 5000, illetve 3000 forintot. Ha esetleges bírság miatt a biztosíték összege csökkent, az 1848. évi szabályozás szerint nem nyolc, hanem tíz napon belül kellett pótolni. A lap szétküldése előtt egy órával egy példányt a felelős személy aláírásával be kellett nyújtani a helybeli közigazgatási hatóság elnökének (azaz nem a rendőr-igazgatósághoz vagy -biztossághoz). Az előzetes vizsgálat a többi nyomtatvány esetén is fennmaradt, azokból továbbra is a terjesztés előtt 24 órával kellett ugyanoda beküldeni egy példányt. A köteles példányokat a kancellária, a cs. kir. udvari könyvtár, a Nemzeti Múzeum és a magyar királyi egyetemi könyvtár számára biztosította a javaslat, újság esetén pedig egy további példány a Helytartótanácsnak. A sajtórendtartásra vonatkozóan lényegében változtatás nélkül az 1862. évi ausztriai rendtartás szabályait kívánta alkalmazni: az államügyészeket eszerint a közvádlók: a királyi ügyek igazgatója és a megyei tiszti ügyészek helyettesítették, az illetékes bíróságok pedig első fokon a megyei, a kerületi és a szabad királyi városi törvényszékek lehettek, kivéve a felségsértés, hűtlenség, stb. ügyeket, amelyek a királyi táblához tartoztak. A lapok három hónapos felfüggesztését a közvádló indítványára az illetékes bíróság akkor mondhatta ki, ha tartalmuk miatt egy alkalommal két évnél hosszabb fogságot, vagy egy éven belül kétszeri enyhébb büntetést szabtak ki. (Ez tehát szigorúbb előírást tartalmazott az 1862. évi ausztriai törvénynél). Forgách javaslata is tartalmazta kiadványok közigazgatási úton történő lefoglalásának lehetőségét, ha azok a sajtórendtartás figyelembe vétele nélkül készültek vagy terjesztettek, vagy ha „tartalmuk közérdek tekintetéből megtorlandó”, de ezt ugyanolyan feltételek mellett, mint az 1862. évi ausztriai rendelkezésben is, az illetékes bíróságnak jóvá kellett hagynia. Ez a javaslat is tartalmazta a külföldi kiadványok esetén a korábbi közigazgatási tiltó határozatok hatályon kívül helyezését. Pálffy gondosan összehasonlíttatta Forgách javaslatát az 1862. évi és az 1848. évi rendelkezésekkel, s azután alakította ki saját állásfoglalását. Végeredményben nem támogatta az ideiglenes szabályozást, arra hivatkozva, hogy az ausztriai sajtótörvény a legtöbb esetben szabatosabb és pontosabb, elsősorban a sajtóvétségek felsorolását minősítette hiányosnak, illetve nem elég precíznek. Láthatólag nem bízott a helyi közigazgatási szervek és bíróságok megfelelően szigorú eljárásában, márpedig Forgách javaslata, mint láttuk, ezekre a hatóságokra épített, s kifogásolta a császári rendőr-igazgatóságok és -biztosságok teljes kikapcsolását a sajtóellenőrzésből. Jónak minősítette viszont, hogy a kiszabandó szabadságvesztések általában rövidebbek voltak Forgách tervezetében, mint az 1862. évi szabályozásban, viszont jelentős nagyságú pénzbüntetésekkel kerültek összekapcsolásra, mivel, mint Pálffy fogalmaz, „a túlzott gondolkozásúak örömest tekintik magokat mártíroknak, s kevésbé irtóznak a politikai börtöntől, mint az érzékeny pénzbeli megrovatástól”. Úgy ítélte meg, hogy önmagában az 1848. évi szabályozáshoz való formai alkalmazkodással nem lehet po-SAJTÓSZABÁLYOZÁS A SCHMERLING-PROVIZÓRIUM IDŐSZAKÁBAN 643
