Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Zakar Péter: Csanádi egyházmegyés paphonvédek a szabadságharcban II. Csanádi egyházmegyés tábori lelkészek 1848/49-ben III/585
gadott misék után fizetendő járandóságát. December 26-án nem volt hajlandó Magyarcsernyán misézni, majd megbetegedett. Elöljárói erre ismét áthelyezték Battonyára, de mivel Oczverek Vilmos ujpécsi plébános is panaszkodott rá, vizsgálat indult ellene.163 Brassoványi 1845. február 8-án kelt válaszában „mély keseredéssel vette”, hogy felelősségre vonják. Részben betegségével, részben azzal védekezett, hogy vitájuk során, amikor nem akarták kifizetni, plébánosa nagyon ittas volt. Mérgében azt mondta neki: „sajnálom valóban, hogy a föld és emberi társaság eltűrhet egy ily embert, mint plébános úr, kivel, midőn józan, e világon a legnagyobb szerencsének tarthatja az ember beszélhetni”. Azzal is vádolták, hogy a kerületi esperes és ujpécsi plébánost sértő szavakkal illette. Az ujpécsi esperes-plébános azt javasolta betegsége alatt, hogy ládáit a plébánosa dobassa ki az utcára. Erre Brassoványi úgy reagált, hogy ha ez igaz, „akkor minden tiszteletem mellett melyek jeles tudományát, de nem szívét érdeklik, egy alacsony jellemű emberre mutatnak mind ezek”. Azzal is vádolták, hogy csak színlelte betegségét, amit szintén tagadott.164 Brassoványi a szerbek elől elmenekült, majd 1849. április 29-én, „volt katalinfalvi segédlelkész’’-ként az aradi tábori lelkészi hivatal elnyeréséért folyamodott a hadügyminisztériumhoz.165 Klapka György tábornok, helyettes hadügyminiszter 1849. május 10-én nevezte ki Brassoványit, aki „Katalinfalváról, segédlelkészi állomásáról a dühöngő rácok által száműzetett, az aradi ostromló sereg tábori lelkészéül”.166 Május 20-án Brassoványi Katalinfalváról kelt levelében jelentette be Róka József makói helynöknek kinevezését, aki azt észrevétel nélkül tudomásul vette.167 Az V hadtesttel részt vett Arad, majd — amint arra Magyari Alajos kapcsán már utaltunk — Temesvár ostromában.168 A szabadságharc leverését követően visszatért egyházmegyéjébe, 1849. szeptember 19-én a megürült nagyjécsai plébániára rendelték káplánnak,169 október 3-án már áthelyezték Nagykikindára,170 végül október 26-án visszahelyezték Nagyjécsára.171 Ekkoriban kellett letöltenie az irregularitás alóli feloldozása érdekében kiszabott egyházi büntetését is.172 November 12-én már indulhatott tovább Csákó várra,173 majd január 25-én Nagybecskerekre,174 augusztus 1-jén pedig Oravicára. Kimmel Péter megérkezéséig Bárdányban is helyettesített egy rövid ideig.175 Áthelyezése kapcsán erkölcsi magaviseleté miatt megin163 Oczverek Vilmos - Legkegyelmesebb Atyám! Ujpécs, 1845. január 15. TRKEL Personalien Brassoványi József 1845: szám nélkül. 164 TRKEL Personalien Brassoványi József 1845:461. 165 MNL OL H 75 Iktatókönyvek 11. k. 1849:12903. 166 MNL OL H 75 1849: 13630. Közlöny 2 (1849. május 13.) 386. 167 TRKEL Personalien Brassoványi József 1849:319. 168 MNL OL H 75 1849:25 698. Magyari Alajos - A hadügyminisztériumnak. Aradi tábor, 1849. július 9. MNL OL H 86 1. d. d. sz. 169TRKEL Protocollum Officii Dioecesani Csanadiensis de anno 1849. (Temesvár) Nr. 318. 170 TRKEL Protocollum Officii Dioecesani Csanadiensis de anno 1849. (Temesvár) Nr. 411. 171 TRKEL Protocollum Officii Dioecesani Csanadiensis de anno 1849. (Temesvár) Nr. 523. 172 TRKEL Personalien Brassoványi József 1849:469. 173 TRKEL Protocollum Officii Dioecesani Csanadiensis de anno 1849. (Temesvár) Nr. 675. 174 TRKEL Protocollum Officii Dioecesani Csanadiensis de anno 1850. Nr. 186. 175 TREKL Personalien Brassoványi József 1850:1823. CSANÁDI EGYHÁZMEGYÉS PAPHONVÉDEK A SZABADSÁGHARCBAN 607