Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Zakar Péter: Csanádi egyházmegyés paphonvédek a szabadságharcban II. Csanádi egyházmegyés tábori lelkészek 1848/49-ben III/585
608 ZAKAR PETER tették és figyelmeztették, hogy ne járjon világi ruhában. Gyakori áthelyezése hátterében ezek a fogyatékosságok állhatták.176 A szabadságharcban részt vett papok közül sokan az ellenzékkel szimpatizáló kegyurak jóvoltából juthattak plébániához. Ez történt Brassoványival is. Endrődy Heléna 1850 októberében őt prezentálta a megürült csávosi plébániára.177 Csávosi hívei egy részével többször is nézeteltérésbe került. Azzal vádolták, hogy durván bánt a hittanórán a gyermekekkel, akiket engedetlenségük esetén az oltár előtti térdeléssel büntetett meg.178 Brassoványi tagadta a vádakat és 1859-ben már új plébániát keresett magának Haulik György zágárábi érsekhez írt folyamodványában. 1860-ban végül az érsek ajánlására megkapta a sándorházi plébániát.179 Az 1860-as évek első felében rendszeresen anyagi jellegű vitákba keveredett híveivel, azzal vádolta őket, hogy nem fizettek egyházi adót. A sándorházi hívek erre azzal vágtak vissza, hogy Brassoványi a megszabott tételeken felül is taksálja a népet. Az összeütközés 1864 őszén a pap megintésével ért véget. A szentszék szerint: „Brassoványi József sándorházi plébános múlt év június havában azért, mert a stolaris illetékek beszedésénél a kiszabott mértéket, habár a vizsgálat eredménye szerint igen csekély mértékkel túllépte, ezen egyházmegyei hatóságtól szigorú megrovást kapott,” egyúttal utasították, hogy szigorúan ragaszkodjon a meghatározott díjakhoz.180 1881-ben már gyógyíthatatlan betegségben szenvedett (nyelőcső szűkület), így kérésére június 18-án egy segédet rendeltek mellé.181 1881. július 21-én ragadta el a halál.182 A szerb felkelőktől való félelem mellett a magyar hadsereg tábori lelkészei között többen voltak olyanok is, akik megkedvelték a tábori életet, és a szabadságharcot követően szolgálatot vállaltak a cs. kir. hadseregben. Közéjük tartozott a német anyanyelvű Kerényi Frigyes (Kerndler Ferenc), aki 1825-ben született Temesváron, szintén polgári családban.183 Filozófiai tanulmányait Temesváron végezte, majd a temesvári papnevelde hallgatója volt. Lonovics József püspök 1848. október 28-án szentelte pappá.184 1848 szeptemberében Hajnal Ferenc battonyai plébános Kerényi áthelyezését kérte, mire Róka József helynők szeptember 4-én kinevezte őt ideiglenesen „megyeszéki tollnoknak.185 November 28-tól Ecskára küldték káplánnak, 1849. január 21-én az előretörő 178 TRKEL Protocollum Officii Dioecesani Csanadiensis de anno 1850. Nr. 1763. 177 TRKEL Protocollum Officii Dioecesani Csanadiensis de anno 1850. Nr. 2417. 178 TREKL Personalien Brassoványi József 1856:271. 179 Brassoványi József - Haulik Györgynek. Csávos, 1859. november 14. TREKL Personalien Brassoványi József 1859: szám nélkül. Zakar: A magyar hadsereg tábori lelkészei... i. m. 122. 180 TREKL Personalien Brassoványi József 1864:1708. 181 TREKL Personalien Brassoványi József 1881:1459. 182 Roos: Die alte Diözese Csanád. I. 2/b. 410. 183 Lyceum Temesvariense (Szerk.: Bugarsky) i. m. 254, 272. 184 Testimonium Scolasticum. Temesvár, 1842. július 31. TREKL Personalien Kerényi Frigyes 1842: szám nélkül. Kováts: A Csanádi papnevelde története... i. m. 311, 359-360. 185 TRKEL Protocollum Officii Dioecesani Csanadiensis de anno 1848. Nr. 1529. Róka József - Makra Imrének. Temesvár, 1848. szeptember 4. A makói Szent István Király Plébánia Levéltára Litterae Officii Ordinariatus Csanadiensis, Encyclicae et Currentales de Anno 1848:szám nélkül. (Eredeti iktató szám: 1530.)