Századok – 2013

TANULMÁNYOK - Zakar Péter: Csanádi egyházmegyés paphonvédek a szabadságharcban II. Csanádi egyházmegyés tábori lelkészek 1848/49-ben III/585

606 ZAKAR PETER Kornis el is vonult a radnai zárdába, de két hét letelte után egyik elítélt társával, Baross Lászlóval együtt büntetése hátralévő részének elengedését kérte a szentszéktől: „Nem mintha a szigorú fegyelem és szent gyakorlatokat untuk volna meg — írták folyamodványukban —, mert mélyen érezzük azoknak szükségét, ha­nem körülményeinket tekintve egész alázattal esedezünk, a Főtisztelendő Szentszék előtt, miszerint az itt tartózkodástól bennünket felmenteni, és alkal­mazásunkról kegyeskedjék intézkedni. Ugyanis ruhanéműinktől s minden ér­tékkel bíró javainktól megfosztva, a bankjegy krízise által anyagilag tökélete­sen megsemmisítve, a szállás és élelmezésért járó díjt rokonainknak a mostani szorult állapotban érettünk fizetni nem kevés terhökre esik.”154 A szentszék október 31-én elutasította kérésüket, így még két héten át maradniuk kellett.155 A szabadságharcot követően visszatért Gyorokra, ahol adminisztrátor, majd plébános lett. 1865-től haláláig aradszentmártoni plébános volt. Gyakran kért és kapott plébániájáról rövidebb időre eltávozási engedelmet. 1854-ben például Tomcsányi Demeter ferences atyát helyettesítette Radnán,156 egy évvel később Pécsre utazott, hogy testvére árva gyermekeiről gondoskodjék,157 1856-ban pedig részt vett az esztergomi bazilika felszentelésén.158 Politikai nézetei a kiegyezést követően sem változtak jelentősen, hiszen az Arad város és megyei honvédegylet tagjai sorába lépett. Budán, 1868. november 6-án bekövetkezett halálát megelő­zően számos szőlészeti-, és borászati szakcikkeket publikált.159 Magyarival és Kornissal szolgált együtt az V hadtestben az aradi szárma­zású Brassoványi József. 1820-ban született Aradon, polgári családban: apja Brassoványi János, anyja Gallovits Katalin volt.160 A szegedi líceumban folyta­tott tanulmányokat követően került a temesvári papneveldébe, majd 1843-ban szentelték pappá. Irodalmi érdeklődésének megfelelően a Csanád megyei nö­vendékpapok olvasó társasága tiszteletbeli tagja volt.161 1844/45 fordulóján súlyos konfliktusba került az újvári lelkésszel, Kiss Jó­zseffel. Decemberben helyezték át Bárdányból Újvárra, ahová december 24-én, meglehetősen kedvetlenül érkezett meg, „de még kedvetlenebbül ment át M[agyar] Sz[ent] Mártonba, éjjeli és több miséket végzendő... O azonban Kar­ácson napján délkor Újváron megjelent — írta Kiss József újvári lelkész elöljá­róinak —, azon indulatos kifejezésekkel, hogy ő Újváron és Oteleken kész akár 10 misét és egyébb [!] egyházi szolgálatokat tenni, de ő MSzMártonba többé nem megy által”.162 A szegény bárdányi hívek nem akarták kifizetni neki a fo-154 TRKEL Personalien Kornis József 1849:550. 155 Uo. 156 TRKEL Personalien Kornis József 1854:615. 157 TRKEL Personalien Kornis József 1855:1572. 158 TRKEL Personalien Kornis József 1856:1708. 159 Szinnyei: Magyar írók... i. m. VI. k. 1046. Zakar-. A magyar hadsereg tábori lelkészei... i. m. 138-139. 160 TRKEL Personalien Brassoványi József Extractus Protocolli Baptisatorum Ecclesiae Parpochialis Aradiensis. 1838. szeptember 29. 1838:szám nélkül. 161 Kováts: A Csanádi papnevelde története... i. m. 324. Zakar-. A magyar hadsereg tábori lelké­szei... i. m. 122. 162 TRKEL Personalien Brassoványi József 1845:256.

Next

/
Thumbnails
Contents