Századok – 2013

TANULMÁNYOK - Zakar Péter: Csanádi egyházmegyés paphonvédek a szabadságharcban II. Csanádi egyházmegyés tábori lelkészek 1848/49-ben III/585

delmet kapott Vécsey Károly tábornoktól, hogy rövid időre Budapestre utaz­zon.151 1849. szeptember 13-án kelt levelében Kornis már így emlékezett vissza császári érzelmű elöljárói számára írt levelében a szabadságharc mozgalmas hónapjaira: „Tetszett az isteni gondviselésnek hazánkban az óhajtott békét helyreállí­tani, a múlt hónapok súlyát ki érzeni ne kéntelenített volna talán senki sincs, csekély személyem is volt egyike azoknak, kit a sors súlya ért; én a Makón szé­kelő püspöki hivatal által az aradi kórházhoz mint lelkész kineveztettem, hon­nan június hónapban Temesvár-Gyárvárosba szinte mint kórházi lelkész hely­­heztetem; mely idő alatt igyekeztem volt a honvédek között az egyedül üdvezítő Szent hitünket fenntartani, a szentségeket kiszolgáltatni - rólam senki sem mondhatja, hogy a Felséges Császári Királyi ház ellen rágalmazó beszédet tar­tottam volna.”152 Kornis az újpanádi plébánia adminisztrátorságát szerette volna megkap­ni, de azt elhallgatta, hogy 1849. május 1-én feljelentette a temesvári várban székelő, és meglehetősen császári érzelmű Oltványi István kanonokot a magyar hatóságoknál. Ezért aztán a Csanádi szentszék 1849. október 2-án keményen megdorgálta és a radnai zárdába küldte penitenciára: „A jelen volt egyén azon elvetemedettséget s szívromlottságot mutató tet­téért, hogy törvényes elöljáróságát mely kötelességétől eltérni s a hazát feldúló s megrontó forradalmi párthoz hajlani nem akart, gúnyolta, bitorlásról vádolta, ellene vádat koholt, s ezt kém képen a forradalmi kormánynak felküldve ennek véres bosszúját felhívni és a helynökség által köröztetett pásztori levelet kihir­dető megyei lelkészekre életveszélyt támasztani nem irtózott, továbbá, hogy a Temesvárt ostromló s a vétek tengerébe süllyedett tábornál hivatalt vállalni, s azt pap létére folytatni nem borzadott, - keményen megdorgáltatott és ily er­kölcstelenség, aljasságok e sz.[ent] szék által fenyíték nélkül nem hagyattat­­hatván, hogy a kérdés alatti egyén elfajulása, papi jellemének megtagadása fe­lett komolyabban elmélkedhessék, és tettei iránt igaz bánatra gerjedjen, múl­hatatlan kötelességéül tétetik, hogy a radnai zárdába vonulván, és ott naponta 1 pf fizetés mellett tulajdon költségére külön szobát s táplálást fogadván egy holnapot töltsön, az egész szoros magánosságot még az evés mellett is tartson, minden szerdai napot kenyeren és vízen megböjtölvén, naponként csak a szent­mise ájtatos hallgatása végett mehetvén ki szobájábul az egész időt épületes s papi jellem képzésére vezető könyvek olvasására, s ájtatos elmélkedésekre használja fel, végre a kitűzött határidő elteltével végzendő töredelmes gyónás után járuljon szentmise szolgálathoz, megyei alkalmazást csak akkor nyerendő, midőn ezen határozatnak eleget teend és erről a radnai zárda főnöktől bizonyít­ványt előmutatatand.”153 CSANÁDI EGYHÁZMEGYÉS PAPHONVÉDEK A SZABADSÁGHARCBAN 605 151 Complexul Muzeal Arad. Aradi Ereklyemúzeum MR 1321. 152 TRKEL Personalien Kornis József 1849:309. 153 TRKEL Personalien Kornis József 1849:396. Kornis ügyét ismertette Tamási Zsolt: A kato­likus egyházvezetés önvédelmi törekvései az 1848/49-es forradalom leverése után. Történelmi Szemle 51. (2009/3.) 365-366.

Next

/
Thumbnails
Contents