Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Zakar Péter: Csanádi egyházmegyés paphonvédek a szabadságharcban II. Csanádi egyházmegyés tábori lelkészek 1848/49-ben III/585
mellyel példát adott a szentannai lakosoknak a hon iránti szent kötelességben, kéntelen vagyok mégis öntől azt kívánni, hogy elmellőzhetlen és szinte a közjót illető hivatalára mielőbb visszatérni, s e végett az illető elöljáróságtól elbocsátást kieszközölni igyekezzék”.36 Timárynak, aki 1848 tavaszán Pankotán volt helyettes,37 megtetszett a tábori szolgálat és 1849. május 1-jén folyamodást nyújtott be a magyar hadügyminisztériumhoz az aradi tábori lelkészi hivatal elnyerése érdekében.38 Kinevezésére azonban — vélhetően helyhiány miatt —- nem került sor.39 Timáryt 1853. november 3-án dettai segédlelkésznek rendelték ki,40 mire ő november 15-én az egyházmegyei szolgálat alóli felmentését kérte.41 Többé nem tért vissza a lelkipásztorkodás terére, Dettára költözött szüleihez és gazdálkodónak állt.42 Karácsonyi István, a zichyházi (Zichyfalva, Zihydorfj nemzetőrtábor parancsnoka Oszeczky (Oszetzky) János Perjámosi segédlelkész tábori alkalmazására kért engedélyt 1848. július 16-án a Csanádi püspökségtől: „Az parancsnokságom alatt Zicsiházán összehúzott táborban levő nemzetőrök lelki szükségleteire is kiterjesztvén gondjaimat, Oszeczky Jánost, perjámosi káplánt, ki hívei s a járásbeli tisztek felszólítására őket a táborba elkiséré, felszólítám, hogy tábori lelkész minőségben itt maradna, de minekutána a tisztelendő csak azon feltételnél ezen hivatalt elvállalni Ígérkezett, ha arra a Méltóságos Vikariátus részéről engedelmet kapand, a Méltóságos Püspök Úr ezennel felszólíttatik, hogy a fennevezett egyénnek szükséges utasítást megadni méltóztatnék.”43 Fábry Ignác helynök július 21-én hozzájárult a tábori lelkészi szolgálathoz, de figyelmeztette káplánját, hogy a fegyverviselésétől tartózkodnia kell: „Legszívesebb készséggel járulok azon kívánat teljesítéséhez, melyet te[kin]t[e]tes Uraságod f. hó 16-ról kelt igen becses levele által velem tudatott, s melyet tekintve Oszeczky János perjámosi káplánt örömest megbízom: hogy a tettes Uraságod kormánya alatti nemzetőröknek, sőt a környéken lévő bármelyik honvéd csapatnak a körülményekhez képest szükséges s megkívánt lelkészi szolgálatot tegyen, s szent hivatása szerint lelki vigasztalásukra legyen. Meg kívánom azonban viszont, hogy eme rendeltetést nyert káplán úr mind az egyházi törvények nyilvános szabálya, mind a dolog természete szerint minden fegyverreli szolgálattól mentessék fel.”44 Oszeczky szolgálata dicstelen véget ért, mivel 1848. augusztus 3-án Stefanovic cs. kir. főhadnagy vezetésével a jarkováci és a tomasováci szerbek kiűzték Neuzináról a torontáli nemzetőröket. A káplán ezt követően Szárcsáról CSANÁDI EGYHÁZMEGYÉS PAPHONVÉDEK A SZABADSÁGHARCBAN 591 36 Uo. 37 TRKEL Protocollum Officii Dioecesani Csanadiensis de anno 1849. (Makó) Nr. 244. 38 MNL OL H 75 Iktatókönyv 11. k. 1849:12902. 39 MNL OL H 86 1. d. Kimutatása a tábori lelkészek rangjegyzéke s illetőleg létszámának, kik 1849. évi január hótól a magyar hadsereghez kineveztettek,vagy mint régebben kinevezettek, ez idő alatt a hadügym. [misztérium] hadlelkészi osztályának hivatalosan tudomására estek. Hely és dátum nélkül. 1849:szám nélkül. 40 TRKEL Personalien Timáry Béla 1853:2492. 41 TRKEL Personalien Timáry Béla 1853:2788. 42 Schematismus Cleri Dioecesis Csanádiensis pro anno Domini 1892. Temesvár, 1892. 286. 43 TRKEL Personalien Oszeczky János 1848:1341. 44 Uo.