Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Erős Vilmos: Utak a „Népiségtörténet"-hez: Mályusz Elemér és Szabó István I/33
44 ERŐS VILMOS téneti szintézist alkotnia Szabó Istvánnak, aki — egyéb népiségtörténeti tanulmányok mellett — 1942-ben jelentette meg a nevezetes „A magyarság életrajzáét.4 1 Ebben azután körvonalazódnak a népiségtörténet fő szüzséi, s a munka több vonatkozásban akár Szekfű Gyula „A magyar állam életrajza"42 című könyvének ellenirataként is értelmezhető. Szabó ugyanis itt a magyarság mondhatnánk öntudatlan, állam nélküli életét írja meg, részletesen szólva a honfoglalásról, a magyarság megtelepedéséről, félnomád életmódjáról, a magyarok és az itt talált népek számarányáról és viszonyáról. Ezután következik a középkori népességi, népesedési viszonyok bemutatása, pl. az ország egyéb területeinek birtokbavétele, a beköltöző nemzetiségek kérdése, a besenyők, kunok, latinusok stb. asszimilációjának problémája, állást foglalva a Szekfű és Mályusz között folyó vita kérdésében is, valamint némileg módosítva Mályusznak a középkorvégi magyarság számarányára vonatkozó számításait. A 16-18. század alapvető témakörei a magyarság pusztulása a török korban, a 18. századi telepítések, illetve az üjratelepülés különböző formái stb. Fontos, hogy Szabó minden korban kitér a népi tudatosulás, a közösségi összetartozás kérdésére is, amelynek egyik fő periódusa a török elleni küzdelem, s amely a 18.század második felében válik alapvető kérdéssé (ennek során meglehetősen kritikus a magyarsággal szemben). A 19. század új kérdései a belső migráció, a városokba történő vándorlás, a zsidóság és a kivándorlás, s mindez végül a két világháború közötti időszakhoz visz el, ahol Szabó szerint a 19. századi népi hanyatlás után a magyarság megmaradásának érdekében újfajta népi tudatosulásra (és történetírásra) van szükség. Természetesen Mályusz nem csak népiségtörténeti kutatásokkal foglalkozott, hiszen a magyar medievisztika általában is, mint egyik legkitűnőbb művelőjét tartja számon. Egyéb kutatási irányai közül ki lehet emelni par excellence társadalomtörténeti tanulmányait. (Alapvetően persze a népiségtörténetiek is ide kapcsolódnak). Ezek sorába tartozik már „A reformkor nemzedéke", a „Sándor Lipót főherceg nádor iratai" című kiadvány nagy ívű bevezetője (1926), a harmincas évek elején készült „A patrimonális királyság"(1933), „A karizmatikus királyság"(1934)43 című tanulmányok, majd a negyvenes évek elején „A magyar társadalom a Hunyadiak korában.A hűbériség és rendiség problémája", valamint 1942-ben „A magyar köznemesség kialakulása".4 4 (Ezen többnyire nagy ívű társadalomtörténeti tablók sorát a háború után folytatja pl. „A magyar rendi állam a Hunyadiak korában"(1957), a „Zsigmond király központosítási törekvései", vagy a „Zsigmond király uralma Magyarországon" (1984.)4 5 41 Vö. Szabó István: A magyarság életrajza. Magyar Történelmi Társulat, Budapest. 1941. (Reprint kiadás: 1990.) 42 Vö. Szekfű Gyula: A magyar állam életrajza. Történelmi tanulmány. Budapest, 1918. 43 Újabban In: Mályusz E.: Klió szolgálatában, i. m. 11-21, 22-44. Eredetileg Mályusz Elemér: A patrimoniális királyság. Társadalomtudomány, 1933/1-2. 37-49; Mályusz Elemér: A karizmatikus királyság. Társadalomtudomány, 1934/3. 153-178. 44 Vö. ehhez Benda Gy.: Történelem és szociológia, i. m. 45 Vö. Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387-1437. Gondolat Kiadó, Budapest. 1984.
