Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Erős Vilmos: Utak a „Népiségtörténet"-hez: Mályusz Elemér és Szabó István I/33
UTAK A „NÉPISÉGTÖRTÉNET"-HEZ: MÁLYUSZ ELEMÉR ÉS SZABÓ ISTVÁN 45 Mályusz itt kifejtett nézeteinek jellemzője, hogy egy összefüggő képet kívánt kialakítani a magyar társadalom 1848-ig, sőt saját koráig (vö. az „Értelmiségünk és a neonacionalizmus") tartó fejlődéséről. Ezt a tablót nem utolsósorban Szekfű Gyula nézeteivel szemben alakította ki, s lényege, hogy az arisztokráciát és a nagybirtokot több vonatkozásban apologetikusan bemutató kollégájával szemben Mályusz alapvetően a köznemességet tekinti a nemzet igazi hordozójának. Világosan bizonyítja ezt „A reformkor nemzedéke" című írás, amelynek fő gondolatai a „Sándor Lipót" bevezetőjében, valamint pl. a „Kossuth működésének társadalmi háttere"46 című munkákban is felbukkannak. Mályusz itt azt bizonyítja, hogy az 1790-9l-es rendi országgyűlés által felállított regnicolaris bizottsági munkálatok egy komplett polgári átalakulás programját fogalmazták meg, amelyek radikalizmusukban Széchenyi 1825-ben felvetett elgondolásait is meghaladták. Ezeket a reformmunkálatokat kezdetben a Habsburgok — kitüntetetten Sándor Lipót — is támogatták, s ezt a nemzeti felbuzdulást csak a forradalmi agitátor, Martinovics vezette radikalizmus diszkreditálta. (Nem kétséges egyébként Mályusz értelmezésének saját korához való kötődése és üzenete, hiszen itt egyértelműen a Klebelsberg propagálta, s 1918-19-et elutasító konzervatív reform támogatásának ad hangot.) De a köznemességet pozitív színben feltüntető, sőt a nemzet vezető erejének tekintő nézetei állnak részben a középkori magyar társadalom fejlődését elemző munkáinak hátterében is. Ezekben Mályusz egyrészt cáfolja, hogy a 10-13. század időszakát patrimoniális királyságnak lehetne tekinteni, s inkább a karizmatikus elnevezést javasolja, nyilvánvalóan az általa alaposan „átrágott" Max Weber-i terminológia alapján. Részint azután felveti — s itt már Szekfűre is támaszkodik —, hogy nálunk is volt hűbériség, ami a 14-15. század időszakára tehető s ami a nagybirtokos arisztokrácia társadalmi emancipációjával egyenértékű. „A magyar társadalom a Hunyadiak korában" című írása pedig azt bizonyítja, hogy nálunk a rendiség a 15. század közepén alakul csak ki, amely alapjában a köznemesség emancipálódását, sőt társadalmi vezető szerepét eredményezi. (A Szekfűvel szembeni pozíció itt abban rejlik, hogy Mályusz így a köznemesség előtérbe kerülését, vezető szerepét nem negatívan, hanem pozitívan ítéli meg, hiszen egy szélesebb társadalmi rétegnek a hatalomba való beépülését hozza magával, tehát egyfajta demokratizációs folyamat szükségszerű lépcsőfoka. Ezt azért is pozitívnak tartja, mert szerinte a nagybirtokos oligarchia hatalmának fennmaradása, tehát a hűbériség és a territoriális uralom akár egy generációval való továbbélése a magyar állam darabokra szakadását hozta volna magával - mint ahogy ez a német területeken történt.) S hogy a köznemesség e pozitív megítélése valóban Mályusz műveinek differentia specifica-ja, annak további bizonyítéka a „Geschichte des Bürger-46 Vö. Mályusz Elemér: Kossuth működésének társadalomtörténeti háttere. Napkelet, 1928/11. 166-183. Valamint Mályusz Elemér: Értelmiségünk és a neonacionalizmus. Napkelet, 1928/1. 291-295. Vö. mindezekhez újabban Stágel Bence: A sikeres kisnemes-politikus. Mályusz Elemér Kossuth-képe. i. m. 41-64.
