Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Erős Vilmos: Utak a „Népiségtörténet"-hez: Mályusz Elemér és Szabó István I/33
UTAK A „NÉPISÉGTÖRTÉNET"-HEZ: MÁLYUSZ ELEMÉR ÉS SZABÓ ISTVÁN 43 foghatók fel Mályusz saját népiség- és településtörténeti tanulmányai, amelyek már doktori értekezésétől, az 1922-ben megjelent „Turóc megye kialakulásáétól kezdődnek. Hasonlójellegű az eredetileg 1932-ben készült, de csak 1940-ben megjelent „Geschichte des ungarischen Volkstums von der Landnahme bis zum Ausgang des Mittelalters"37 című összefoglalás, amelyet Teleki Pál közvetítésével amerikai megrendelésre készített. Ilyen irányú tudományos törekvéseinek csúcspontjaként a budapesti egyetemen tartott előadásai tekinthetők, amelyeket — a módszertani előadásokkal párhuzamosan — „A magyar néptalaj' és „A magyar kultúrtalaj' címeken hirdetett meg. (2002-ben ezek — hibásan — „a középkori magyarság település- és nemzetiségi politikája" címen jelentek meg.)38 Előbbiben, amely azután a Magyar Művelődéstörténet-ben megjelent tanulmányának („A magyarság és a nemzetiségek Mohács előtt")3 9 is az alapja, lényegében a német Volksgeschichte fogalmi apparátusát követve elemzi azt a kérdést, hogy milyen területeken volt túlnyomó számbeli fölényben a magyarság, azaz meddig terjedt a magyar néptalaj határa. Mályusz elemzéseinek és számításainak végső eredménye, hogy a középkor végén a magyarság az ország lakosságának mintegy 80%-át alkotta, végső — aktuálpolitikai zöngéktől nem mentes — konklúziója így az, hogy a középkori magyar állam magyar jellegét a magyarság túlnyomó népi többsége alkotta. Előadássorozatának másik fele pedig, amelynek „A magyar kultúrtalaj' volt a címe, lényegében a magyarság, de leginkább a magyar állam nemzetiségekhez való viszonyát elemezte, s ebből nőttek ki a nagy vihart keltett, „A középkori magyar nemzetiségi politika"(2 részben), illetve „Az egynyelvű ország" című tanulmányai.40 Ezekben (mint arról szó esett) Szekfű Gyula nézeteinek homlokegyenest ellentmondva azt fejti ki egyrészt, hogy az Árpád-házi királyok a beköltöző nemzetiségeket a magyarság közé szétszórtan telepítették le (hogy megkönnyítsék gyors asszimilációjukat, tehát, hogy ne gyöngítsék a magyarságot); másrészt nem tagadja ugyan a nemzetiségi autonómiákat biztosítani kívánó politika kialakulását, ezt azonban a társadalmi fejlődéssel hozza összefüggésbe. Szerinte ugyanis a türelmes nemzetiségi politika a 15. században alakult ki, amikor is a rendiség kialakulásával az egész társadalmi fejlődés a helyi korporációk, lokális autonómiák megerősödésének irányába mutat. Ezt ilyenformán a magyarság önerejéből fejlesztette ki, nem pedig — mint István, illetve az Intelmek szerzője esetén — idegen sugallatra. Hozzá kell tenni mindehhez, hogy végső soron Mályusznak az általa elképzelt összefoglalást nem sikerült elkészíteni, aminek fő oka az 1945-ben bekövetkezett politikai változás volt. Sikerült azonban par excellence népiségtör-37 Vö. Mályusz Elemér: Geschichte des ungarischen Volkstums von der Landnahme bis zum Ausgang des Mittelalters. Budapest, 1940. 38 Vö. a korábbi jegyzetek. 39 Vö. Mályusz Elemér: A magyarság és a nemzetiségek Mohács előtt. In: Mályusz Elemér (szerk.): Magyar Művelődéstörténet II. Budapest, 1939. 105-124. 40 Vö. újabban In: Mályusz E.: Klió szolgálatában, i. m. 53-72. Eredetileg Mályusz Elemér: Az egynyelvű ország. Századok, 75.évf., 1941/4-6. 113-139. Illetve Mályusz Elemér: A középkori magyar nemzetiségi politika I—II. Századok, 73.évf., 1939. 257-294; 385-448. A kérdéshez újabban Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Lucidus Kiadó, Budapest. 2003.
