Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Blazovich László: Az öröklési jog a középkori jogkönyvekben és a városi gyakorlatban II/411
428 BLAZOVICH LÁSZLÓ korszak beköszöntéig, a 19. század második feléig részben így maradt. A belső telek a házzal adható, vehető és örökíthető volt. A házzal rendelkezők a terheket (adókat) viselni tartoztak, ezek alól nem vonhatták ki magukat. A kerteket és a belső legelőn kívül elhelyezkedő szántókat, későbbi nevén ház utáni földeket a háztulajdonnal rendelkező parasztpolgárok, conduisek ingyen kapták — ki-ki a háza, illetőleg adója nagyságának megfelelő mennyiségben —, a ház és a belső telek tartozékának tekintették őket, ám előbb évenként, majd három, végül hét évenként újra osztották őket.85 A szántókon kívül fekvő ún. zálogos pusztákat, amelyeket később béres földnek neveztek, a városi tanács megfelelő összegért bérbe adta az arra vállalkozóknak mindaddig, amíg a bért fizették. E földekből, amelyekből szántót és legelőt egyaránt kialakíthattak, minden debreceni lakos válthatott haszonbérletet. Ezeken a területen kívül eső pusztákat közösen birtokolták, rajta rideg állattartást folytattak, amelyért a gazdák állataik száma után fizettek. E rendszerről a 16. századból maradtak ránk az első adatok, ám nem kételkedhetünk az állapot korábbi meglétében. Ezt bizonyítja a debreceni magisztrátus első, ránk maradt, 1547-ben készült jegyzőkönyve, majd a további kötetek is, amelyek a birtokforgalomról szólva hallgatnak a szántókról és egyéb földekről.8 6 Amint a jegyzőkönyvek adataiból kiderül, bár Debrecen lakói jobbágy jogállásban éltek, megőrizték kiváltságaikat, és magánjogi tekintetben a városi jog szerint jártak el. Az adás-vételben a nők és a férfiak mindenféle megkülönböztetés nélkül vehettek részt. Az örökítésben szintén a királyi szabad városokban hatályos normák érvényesültek főszabályként. Korlátot számukra nem a földesúr jelentett, hanem elsősorban a polgárok földközösségi földbirtoklása.8 7 A királyi szabad városokban, amelyek nem tartoztak a tárnoki városok csoportjába, a tulajdonlás és az örökösödés a már említett módon történt, amire szegedi és lőcsei példákat hozhatunk.8 8 Itt említjük meg a már idézett Újlak esetét, amely földesúri városból királyi szabad városi rangra emelkedett. Földesurától, a tekintélyes bárótól, Újlaki Miklóstól kiváltságlevelet nyert, amelyben a budai jognak megfelelő privilégiumokat kapott, amelyek megerősítését Újlaki elérte a királynál, majd 1525-ben II. Lajos király a királyi szabad városok sorába iktatta. A rendelkezést Újlak város jogkönyvének kiadásával pecsételte meg, amelybe első fejezetként a privilégiumlevelet bemásolták.8 9 85 Antal Tamás: A polgári haszonélvezeti jogok szabályozása Debrecenben (1848-1872). In: Antal Tamás: Város és népképviselet. Az 1848: XXIII. Tc. és intézményei Debrecenben (1848-1872). Szeged 2011. 241-246. 86 Blazovich L.: Megjegyzések a középkori Szeged i. m. 24-25., Debrecen Város Magistratusának Jegyzőkönyvei. A fordítás és válogatás munkáját Balogh István (1547-1555. 1572-1573. 1589-1598.), E Szalay Emőke (1555-1557. 1564-1571. 1574-1598) és Szendiné Orvos Erzsébet (1606-1609.) végezte. (A Hajdú-Bihar Megyei levéltár Forráskiadványai) Debrecen 1979-2002. (A továbbiakban: DVJ) DVJ 1547 1-7., 10., 12-13., 15-16., 17-19., 23-27., 30., 32-34., 35-36. sz. 87 DVJ 1548: 428. sz. 1549: 39., 40., 114.,130., 131., 330., 391. sz. 1550: 477. sz. 1573: 1.. 2.. 3. sz. 88 Blazovich L.: Megjegyzések a középkori Szeged i. m. 18-20.; Blazovich László: A Szász tükör és a Szepesség joga. In: Eike von Repgow: A Szász tükör i. m. 52-57. 89 Schmidt, R.: Statutum civitatis Ilok i. m. 35. jegyz.; Fedeles Tamás: Egy középkori főúri család vallásossága. Az Újlakiak példája. Századok 145. (2011) 412.
