Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Blazovich László: Az öröklési jog a középkori jogkönyvekben és a városi gyakorlatban II/411
AZ ÖRÖKLÉSI JOG A KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEKBEN 417 A 31. szabály rögzíti, hogy annak, akinek nincsenek örökösei, végrendelettel arra hagyja a vagyonát, akire akarja.2 7 Az artikulusban leírt forma több jogkönyvben felbukkan, azonban nem térünk ki rá, mert a rokonság ellenállása miatt, úgy véljük, sohasem valósult meg maradéktalanul. A két Tükör — mint ahogy az a középkori jogkönyvekben szokás volt — nem veszi számba a vagyon- család- és öröklési jog minden lehetséges esetét, az akkor élt hatályos szokásjogi főszabályok azonban megtalálhatóak bennük. Eligazítást nyújtanak a tulajdon formáiról, a család vagyonáról, kezelésének módjáról és az öröklés rendjéről.2 8 E témakörről többet tudhatunk meg az ún. Summa legum Raymundi Parthenopeis-nak nevezett jogkönyvből,2 9 amely közelebb visz bennünket a tartományi jogkönyvekbe foglalt szabályok után tárgyunkhoz, a városi joghoz. Mielőtt közelebb hajolunk a műben leírt örökösödési joghoz, vessünk egy pillantást a műre és alkotójára. A Summa legum Raymundi Parthenopeis a civiljog népszerű, könnyen érthető latin nyelven megírt összefoglalója, amelyet németre is átültettek. A civilisztikai fejezetek mellett államelméleti kérdéseket fejteget, továbbá büntető anyagi és büntető eljárásjogi fejezeteket tartalmaz. A szakirodalom keletkezését a 14. századra helyezi, ám lehetséges, hogy már a 13. században megszületett. Számos elemzést készítettek róla, azonban sem a szerző személyét, keletkezésének helyét, hagyományozódását és hatását megnyugtató módon nem tárták fel. A felsoroltak körül számos nyitott kérdés maradt. A külföldi szerzők mellett magyarországi hatását a Tripartitummal meglévő kapcsolata miatt magyar tudósok is elemezték.3 0 Egyedül az 1506. évi krakkói kiadás nevezi a szerzőt doctor utriusque juris Raymundus Parthenopensis alias Neapolitanus-nak, akit ennek alapján tekintettek már magdeburginak (Parthenopensis), nápolyinak, és bécsújhelyinek. Ez utóbbi eredetűnek véli Alexander Gál bécsi jogász professzor, akinek kétnyelvű (latin, német) kiadását használjuk.31 Ami a szerző származását illeti, Bónis Péter álláspontját fogadjuk el, aki részletes elemzés után bolognai és nápolyi illetőségűnek tartja a szerzőt, akit Raymundus de Bononia de Sancto Petroval azonosít a kutatás, aki Bolognában tanult és Nápolyban tanított.3 2 Itáliai eredete mellett szól a mű stílusa, tagolása, tartalma és irodalmi apparátusa, továbbá az, hogy főként az igazgatásjogi, valamint büntetőjogi részekben fel lehet fedezni az észak-itáliai városi kommunák jogát, és az, hogy bár külsődlege-27 Swsp. Tj. 31. sz. 28 Minderre 1. részletesen: Ludger Meuten: Die Erbfolgeordnung des Sachsenspiegels und des magdeburger Rechts. Ein Beitrag zur Geschichte des sächsisch-magdeburgischen Rechts (Rechtshistorische Reihe 218.). Frankfurt am Main u. a. 2000. 37-129. Összefoglalóan: Heiner Lück: Über den Sachsenspiegel. Entstehung, Inhalt und Wirkung des Rechtsbuches. Mit einem Beitrag zu den Grafen von Falkenstein im Mittelalter von Joachim Schymalla. 2. überarbeitete, erweiterte Auflage. Dössel (Saalkreis) 2005. 29 Die Summa legum brevis levis et utilis des sogenannten Doctor Raymundus von Wiener-Neustadt. Hrg. Alexander Gál. Weimar 1926. •! ü A korábbi irodalomra 1.: Bónis Péter: A Summa legum Raymundi Parthenopei magyarországi jelenléte és jelentősége. Jogtudományi Közlöny 57. (2002. 5. sz.) 229-231. 31 L. 29. sz. jegyz. 32 Bónis P: A Summa legum Raymundi i. m. 231.
