Századok – 2013

KÖZLEMÉNYEK - Blazovich László: Az öröklési jog a középkori jogkönyvekben és a városi gyakorlatban II/411

AZ ÖRÖKLÉSI JOG A KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEKBEN 413 gyászidő leteltét követő hat héten belül úgy hagyja el azt, hogy a földhöz ne nyúljon."8

Az ingatlanokkal szemben mindazon dolgok, amelyek állaguk változtatása nélkül elmozdíthatók, az ingók közé tartoztak, mint például a fából ácsolt házak, piaci bódék, vagy a szélmalom. Mindazt, amit a fáklya lángja felemészt, illetve eléghet és elpusztul, az ingókhoz számították.9

A Sváb tükör pontosan írja le az ingóság fogalmát: „El kell mondanunk nektek, mit nevezünk ingóságnak: Arany, drágakövek, ezüst, szarvasmarha, lovak és minden, amit hajtani és viselni lehet, továbbá zálogok, bárhogyan formálták is ki őket. Az emberek azt a szokást alakították ki, hogy a feldolgozott arany és ezüst legyenek örökjavak. Jó szokásnak ez a könyv nem mond ellent. Minden páncélról és minden ágyneműről azt akarják az emberek, hogy örökvagyon legyen."1

0 Az ingatlanok között legfontosabb volt a megélhetés alapját jelentő föld. Közéjük számították azonban a jogkönyvek által említett értékesebb dolgokat, vagy azok gyűjteményét, a dologösszességet, mint például a könyvtárat vagy műtárgy gyűjteményt, továbbá az ingatlan eladásából származó pénzt. Magyarországon az ingatlanokhoz sorolták a ménest, valamint az ingatlanhoz, a földhöz tartozó dolgokat, például a lábon álló termést — a learatottat azonban már nem —, a röghöz kötött szolgákat, valamint a birtok gazdasági felszerelését. Amint láthatjuk, az ingó és ingatlan fogalma nem határolódott el élesen egymástól, területenként és az idők folyamán változott az egyikhez, illetőleg másikhoz tartozó dolgok sora. Főképp értékük szerint tekintették azokat egyik vagy másik kategóriába tartozónak.1

1 A vagyont a család birtokolta, azon belül a családfő kezelte. A férj, mivel a felesége az apától a házassággal az ő gyámolító hatalma, vagy oltalma (Munt, mundium) alá került, a házasság megkötése után a családi vagyont igazgatta. A feleség a saját hozott vagyonával sem rendelkezett. Elsősorban a városokban a férj és feleség általában vagyonigazgatási, vagyonkezelési közösségben éltek, amelyben mindkét fél megtartotta saját, a házasságba hozott vagyonát. E formának számos változata alakult ki az idők folyamán. A házasság ideje alatt szerzett vagyont természetesen közösen bírták. Létezett azonban olyan vagyonközösség is, amelyben nem maradt meg a férj és feleség különvagyona.12

A gyerekek a különválásuk, új családjuk létrehozásakor kaptak örökségükből, il-8 „Wofern der Frau die Stätte nicht mit dem Gebäude gehört, soll sie, wenn ihr Mann stirbt, binnen sechs Wochen nach dem Dreißigsten mit dem Gebäude räumen, so das sie die Erde nicht verletzte." - Ssp. Tj. I. 20. 2. sz. 9Werner Ogris: Fahrnis, Fahrnhabe HRG 1. 1049-1053.; Ruszoly J.: Európai jog- és alkotmánytörténelem i. m. 167. 10 „waz varnde gut heizet daz shulle wir ev sagen, golt vnd silber vnd edele gesteine vnd vihe vnd ros vnd waz man getreiben vnd getragen mac vnd phantshaft wie die geshaffen ist verworchtes golt vnde silber daz habent in die leute zeiner gewonheit genumen daz shulle erbegut sein. Gut gewonheit daz widerspricht dicz puch nicht. Allen harnash vnd vederwat daz wellent die leute nach gewonheit daz erbgut sei." - Schwabenspiegel Langform M. tractavit Karl August Eckhardt (Studia Iuris Suevici II.) Aalen 1971. (a továbbiakban: Swsp. Tj.) 168a. sz. Magyar fordítása: A Sváb tükör. Közreadja: Blazovich László - Schmidt József. Szeged 2011. 11 Herbert Hofmeister: Liegenschaftsrecht. HRG 2. 2008-2022. 12 Werner Ogris: Gütergemeinschaft, Güterrecht, eheliches HRG 1. 1871-1872., 1874-1875.; Paul Mikat: Ehe. HRG 1. 809-833.; Ruszoly J.: Europa alkotmány- és jogtörténelme, i. m. 158.