Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Bagi Dániel: Egy barátság vége - Álmos 1106. évi alávetése és az Árpádok korai dinasztikus konfliktusai II/381
AZ ÁRPÁDOK KORAI DINASZTIKUS KONFLIKTUSAI 405 így — nem vonva kétségbe a Dustan-Egbert-ordó megjelenését Salamon koronázása során — erős a gyanú, hogy itt egy jól megtervezett, teátrális jelenettel állunk szemben, amely két egyenrangú családtag találkozásával kezdődik, de az uralkodó és vazallus távozásával végződik. Hasonlóan a példaként felhozott fenti esetekhez, még az sem biztos, hogy ténylegesen megtörtént eseményeket kell keresnünk a várkonyi jelenetben. Nézetünk szerint ugyanis a király és herceg találkozását megörökítő szövegrészlet éppen a fejezet elején olvasható, egyébként hihető állításnak mond ellent, hogy Salamont Béla, annak fiai és az ország főembereinek egyetértésével kenték fel királlyá. A történetből inkább egy olyan érvrendszer bontakozik ki, amely egy kisszámú, válogatott, a történet jelképes elemeit, illetve azoknak a kifordított, helyenként groteszk módon történő közlését is megérteni képes közönség számára készült. Valószínű, hogy a korona és kard története a ma ismert formájában Salamon koránál később keletkezett, és arra próbált meg érveket felsorakoztatni, hogy az eredeti, a krónika 88. fejezetében foglalt családi megállapodástól már korábban is megpróbáltak eltérni, csakhogy ez a kísérlet nem volt érvényes. Rögtön szembetűnik ugyanis, hogy Béla csak kényszerből fogja meg a kardot, azaz nem tekinti érvényesnek a testvére által követelt alávetést. A másik tudatlanságának kihasználásával, illetve csalással kikényszerített szolgálat, mint azt a Capet Hugó és II. Ottó közötti, Richer tollából ismert tréfás eset is rögzítette, a szimbólumokat ismerők, és az adott eset részleteit tudók szemében jogtalan volt, ezért — miként az orléans-i püspök beavatkozása is bizonyítja — felléptek ellene. A másik furcsaság a várkonyi jelenetben, hogy I. András Béla lábához vetette magát. Ez első látásra a kibékülés, a kompromisszum jele is lehetne. Azonban az uralkodók látványos, térdre borulással összekötött kérése a korban leginkább a hatalom kifejezésének eszköze volt. A megalázkodva kérő király a megalázkodással éppen hatalma erejét juttatta kifejezésre, hiszen — ahogy ezt számos példa igazolja — egy ilyen teátrális gesztus után már szinte lehetetlen volt nem teljesíteni vagy nem betartani a neki tett ígéreteket.12 3 Vélelmezhető tehát, hogy a várkonyi jelenetben megörökített történet, a korona és kard kibékülése nem a Salamon megkoronázásához szükséges konszenzus megszerzését akarta elmesélni, hanem a két testvér közötti eredeti jogviszony felrúgásának folyamatát mutatja be. Keletkezésének idejével kapcsolatban persze továbbra sem lehet egyértelmű választ adni arra, hogy vajon Salamon korához, a király és a hercegek közötti együttműködés időszakához köthető, vagy később jegyezték le. Azonban a kardnak a hercegség szimbólumaként történő, jelen időben való szerepeltetése inkább a Kálmán-kori realitásoknak felelt meg, mikor Álmost már alávetették. A jelenetben persze nyilván tekintettel kellett lenni a Béla-ág érdekeire is, amit legjobban a herceg ellenkezésében, és persze a későbbi eseményekben követhetünk nyomon. 123 Számos példával együtt 1.: Garnier, C.: Die Kultur der Bitte i. m. 88-123, különösen 89-96.
