Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Bagi Dániel: Egy barátság vége - Álmos 1106. évi alávetése és az Árpádok korai dinasztikus konfliktusai II/381
AZ ÁRPÁDOK KORAI DINASZTIKUS KONFLIKTUSAI 395 Lengyelországból. Visszatérésére csak fivére és a birodalom közötti háborúk után, 1112 körül volt lehetőség, amikor is ismételten ígéretet tett Boleslawnak, hogy nem tekinti magát úrnak, hanem csak vitéznek, minek fejében öccse testvéri szeretetből talán majd ad neki néhány várat.7 3 Az idézett forrásrészletből — nézetünk szerint — világosan kiderül, hogy Zbigniew alávetése után már csak a magánbirtokokról lehetett tárgyalni, illetve csak az jöhetett szóba, hogy a korábban atyai örökjogon bírt birtokokat testvére kegyéből tartsa meg. A felsorolt esetekből nyilvánvalóan látszik, hogy a birodalom, illetve a német-római királyok és császárok egyfajta ősi szokásként vagy előjogként léptek fel döntőbíróként más családok ügyeiben. Fellépésüknek általában két célja volt: vissza akarták helyeztetni támogatottjukat az addig élvezett hatalmi pozíciójába, illetve biztosítani akarták, hogy kapja vissza a magánbirtokait. Ám míg all. század első felében el tudták érni, hogy még ha rövid időre is, de kierőszakolják az érintett országok felosztását, addig eredményességük V Henrik korára — elsősorban az érintett országokban uralkodó személyek ellenállása miatt — már nagyrészt csak arra koncentrálódott, hogy a trónviszályban támogatott felet testvére visszafogadja, és biztosítsa neki a magánbirtokai feletti rendelkezés jogát. Feltehető tehát, hogy V Henrik a 14. századi krónikakompozícióban tévesen az 1113. évre keltezett, de inkább 1108-ban lezajlott háborújának is az lehetett a célja, hogy Kálmán békéljen meg testvérével, azaz legalább a magánbirtokaiba engedje vissza.7 4 Az Abaújvár előtt történt események, illetve azoknak a 14. századi krónikakompozícióban ábrázolt módja tehát arra enged következtetni, hogy Álmos alávetése mindkét fél számára igazodási pontként szolgált, s belőle paradox módon mind Kálmán, mind Álmos saját maga számára kedvező következtetéseket vonhatott le. A deditio jogszokása ugyanis mindkét fél számára biztosítékokat tartalmazott. Nézetünk szerint ez a körülmény meghatározhatta a 14. századi krónikakompozíció 147. fejezetében áthagyományozódott szövegrészek későbbi sorsát is. A történet, mely legvalószínűbben II. István idején kerülhetett lejegyzésre, a Kálmán-ág szemszögéből mondja el az eseményeket. Feltehető azonban, hogy a szöveg az Álmos-ági királyok számára is egyfajta bizonyítékul szolgált arra, hogy Kálmán törvénytelenül csonkította meg Álmost és Bélát. A deditio elfogadása ugyanis Kálmánra is komoly kötelezettségeket rótt, így ellentétben a Kálmán korát, alakját a Kálmán- vagy István-kori krónikában/ gesztában bemutató számos más részlettel szemben, ezt a részt nem semmisítették meg, sőt nem is alakították át olyan mértékben, hogy elveszítette volna eredeti értelmét. 73 „...et si se pro milite non pro domino reputaret ... nec ullum dominium ostentaret, fraterna karitate quedam castella sibi daret." - Galli Anonymi chronicae et gesta ducum sive principum Polonorum, i. m. 184-185. 74 Chronici Hungarici compositio saeculi XTV i. m. SRH I. c. 150. 430.
