Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Gulyás László Szabolcs: Megjegyzések az északkelet-magyarországi mezővárosok középkori fejlődésének jellemzőihez II/317
ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI MEZŐVÁROSOK KÖZÉPKORI FEJLŐDÉSE 325 bői adódó haszon azonban nem csak gazdasági jellegű volt. A földesúr egyértelműen arra törekedett, hogy lakóhelyét presztízsének megfelelően alakítsa ki, azt kényelmes, biztonságos és reprezentatív lakóhellyé tegye. Ez pedig egyfelől állandó építkezéseket, másfelől a településre vitt bírói és birtokigazgatási funkciókat, végül pedig a birtokos kapcsolatai révén a királytól szerzett kiváltságokat eredményezhetett a polgárságnak. Magánbirtokú oppidumaink közül ilyen, állandó földesúri lakóhelyül szolgáló település volt például a korai királyi birtok eredettel rendelkező, de az Anjou-korra már stabilan magánkézben lévő Kisvárda.2 2 A Várdaiak a 14. századtól sorra bővítették a lakók privilégiumait, a folyamatra pedig az 1468. évi, valóban széleskörű jogokat tartalmazó földesúri kiváltságlevél tette fel végül a pontot.2 3 Az Árpád-kor végétől a Gutkeled nemzetség birtokában lévő Bátor mezőváros, mint birtokközpont kiváltságainak gyarapítása szintén folyamatosnak tekinthető és ebben a földesúr szerepe nem volt éppenséggel jelentéktelen. A település 15. századi fellendülése alapvetően kiemelkedő kereskedelmi helyzetének és birtokközpont mivoltának köszönhető. Az igazi unikum azonban Bátor 1332-ben szerzett árumegállító vagy útkényszer joga volt.2 4 Terebes szintén sárhálózat i. m. 13. Az uralkodói rezidenciákra: Uő: Főváros, rezidencia és az egyházi intézmények. In: Uő: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Bp. 1999. (Metern könyvek 22.) 301-313. A főúri rezidenciák meghatározásának módszertanával szintén ő foglalkozott. Uő: Főúri rezidenciák a középkor végén. In: A Dunántúl településtörténete VII. Falvak, várak és puszták a Dunántúlon (11-19. század). Szerk. Somfai Balázs. Veszprém 1989. 87-93., és szintén Uő: Nagybirtok és főúri rezidencia Magyarországon a XV század középétől Mohácsig. In: A Tapolcai Városi Múzeum Közleményei 2. (1991). Szerk. Törőcsik Zoltán. Tapolca 1992. 211-228., de főleg 216-218. A világi rezidenciánál is jelentősebb fejlesztő tényezőként értékelhetjük azonban az egyházi, főleg a püspöki székhelyek jelenlétét. Koszta László: Püspöki székhely és városfejlődés. (Pécs központi funkciói és vonzáskörzete a 14. század közepéig) In: Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szerk. Koszta László. Szeged 1995. 233-272., Kubinyi András: Püspöki rezidenciák a középkori Magyar Királyságban. In: Kubinyi A: Főpapok, egyházi intézmények i. m. 213-223. 22 Történetére 1. Virág Ferenc: Adatok Kisvárda történetéhez. A kötet anyagát válogatta és sajtó alá rendezte Ács Zoltán. Nyíregyháza 1981. és Németh Péter: A kisvárdai római katolikus templom Szent László ábrázolása. In: Tanulmányok Kisvárda történetéből. Szerk. Ács Zoltán. Kisvárda 1983. 12-23. 23 1354-ben a már régóta meglévő hetipiac kereskedői kerülnek királyi védelem alá. A zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. I-XII. köt. Szerk. Nagy Imre, Nagy Iván, Véghely Dezső, Kammerer Ernő. Lukcsics Pál. Pest, Bp. 1871-1931. (a továbbiakban Zichy) II. 115. Ezt többek között 1443-ban szőlőt telepítőknek járó adómentesség, 1453-ban országos vásárjog, 1468-ban pedig mezővárosi kiváltságlevél követte. Zichy IX. 50., Zichy IX. 270. és Zichy X. 304. 24 Városuknak a Bátoriak 1330-ban kiváltságlevelet jártak ki, amely felmentette a lakókat a királyi és megyei bírák és a királyi adó fizetése alól, a bíráskodás jogát azonban a földesuraknak adta át. (CDH VIII/3. 404-411.). A kiváltságot 1332-ben árumegállító jog, más értelmezés szerint egyszerű útkényszer követte, amely segítségével Bátor kontrollálhatta az Erdély és Buda, illetve Erdély és Kassa közötti kereskedelmet. Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat i. m. 127-131. Fügedi E.: Mezővárosaink kialakulása i. m. 358-359. Az árumegállító jogot és a település többi kiváltságát átírja II. Ulászló 1512. május 3-i oklevele. DL 14020. Az árumegállító jog alapvetően a sókereskedelemmel függhetett össze. Draskóczy István: Nyírbátor és Sopron. Az árumegállító jog és a só a 14-15. századi Magyarországon. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szemle 41. (2006) 251-265. A kapott kiváltságot egyszerű útkényszerként értékeli Weisz Boglárka: Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban. (Magyar történelmi emlékek. Értekezések) Bp. 2012. 50-51. Köszönöm Csukovits Enikőnek, hogy felhívta a figyelmemet a dolgozatra. Az árumegállítás jogát biztosító kiváltsá-
