Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Egry Gábor: Regionaliz mus, erdélyiség, szupremácia. Az Erdélyi Szövetség és Erdély jövője, 1913-1918 I/3
AZ ERDÉLYI SZÖVETSÉG ÉS ERDÉLY JÖVŐJE, 1913-1918 13 ni, de az Erdélyi Szövetség éppen számukra kíván együttműködési keretet és közös programot kínálni. A nemzeti önvédelem jegyében kárhoztatja a pártpolitikát, nemzeti egységre törekszik a románok fenyegetésével szemben, és helyi szinten is a társadalom vezetőinek népnevelő együttműködését, egységét szorgalmazza. Közben megkísérlik meghatározni Erdély helyét is Magyarországon belül. Egyfelől úgy vélik, hogy Erdélynek, egységben az anyaországgal, hozzá kell járulnia Magyarország lelki és anyagi hatalmához. Másfelől azonban regionális sajátosságokat is kiemelnek, a nemzeti és politikai egység szükségét, a földgázkincs ipari potenciálját, ami az ország vezető ipari régiójává teheti Erdélyt és ehhez kapcsolódóan sajátos, regionális intézmények létrehozását tartják fontosnak, főként a felsőoktatás és a tudomány területén. Mindezek együtt már egy jóval kevésbé alárendelt, saját érdekeit Budapesten is érvényesítő, saját politikusai által képviselt régiót rajzolnak ki. Nem egészen két hónappal a marosvásárhelyi gyűlést követően eldördültek a világháború első lövései. Az új helyzetben a politikai pártok között megkötött „tűzszünet" (treuga dei, ahogy akkor a középkori intézmény nyomán nevezték) okafogyottá tette az elsősorban ellenzéki politikusok által szervezett szövetség működését. így aztán azt sem tudhatjuk, hogy akkor miként láttak volna hozzá céljaik megvalósításához. Legfeljebb arra tehetünk kísérletet, hogy a vezető szervek tagjait szemügyre véve megpróbáljuk értékelni a szervezet társadalmi beágyazottságát, ami ha csupán korlátozott érvénnyel is, jelzés értékű lehet céljai megvalósíthatóságát illetően. Ami a politikusok részvételét illeti, a tagok között tizennégy ellenzéki, pártonkívüli sőt munkapárti országgyűlési képviselőt találunk.3 8 Mellettük még hat tag volt valamelyik korábbi ciklusban képviselő.3 9 Az ellenzéki túlsúly mellett leginkább a Csík vármegyei képviselők egységes részvétele érdemel figyelmet, jelezve, hogy a szövetség az amúgy is problémákkal küszködő Székelyföldön reménykedhetett jelentős támogatásban. Nem csupán a résztvevő képviselők pártállása jelzi, hogy a szövetség alapvetően az ellenzék, ezen belül is a függetlenségi ellenzék bázisára épült. A régebbi képviselők és a megyei vagy városi politikusok zöme is függetlenségi párti volt. Például a szilágysomlyói Benkő Elek, a zilahi Bölöni Zoltán, a kovásznai Czeglédi Miklós, akik helyi pártelnökök voltak, a marosvásárhelyi Fekete Andor, aki a törvényhatósági bizottság tagjaként tevékenykedett, a ko-38 Barcsay Andor, Függetlenségi Párt, dévai választókerület; Bethlen István, Alkotmánypárt, mezőségi választókerület; Bethlen Sándor, Nemzeti Munkapárt, marosújvári kerület; Désy Zoltán, Alkotmánypárt, marosvásárhelyi 2. választókerület, Gál Sándor, Alkotmánypárt, nyárádszeredai választókerület; GyőríTy Gyula, Függetlenségi Párt, csíkkarcfalvi választókerület; Incze Domokos, pártonkívüli 67-es, csíkszentmártoni választókerület; Kállay Ubul, Alkotmánypárt, csíkszeredai választókerület; Sümeghy Vilmos, Függetlenségi Párt, gyergyószentmiklósi választókerület; Szereday Aladár, pártonkívüli 67-es, gyalui választókerület; Ugrón Gábor, Alkotmánypárt, szilágysomlyói választókerület; Urmánczy Nándor, Függetlenségi Párt, szászrégeni választókerület; Valentsik Ferenc, Függetlenségi Párt, székelyudvarhelyi városi választókerület; Vertán Endre, Függetlenségi Párt, tordai választókerület; 39 Ferenczy Géza, Petrichevich Horváth Artúr, Teleki Arvéd, Torma Miklós, Wesselényi Ferenc, Zakariás János.