Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 VI/1561
1572 FIGYELŐ Péter: Doni tükör című, máig a televízióban be nem mutatott dokumentumfilmje mellett magyar és német levéltári források is megerősítik. Kár, hogy sem a magyar hadtörténetírás, sem e dokumentumkötet összeállítói nem dolgozták fel a magyar hadbíróságok és kémelhárító osztályok iratait, holott ezek minden bizonnyal számos érdekes dokumentummal szolgálnának.34 Legalább ekkora kár azonban, hogy ezeknek a tömeggyilkosságoknak az előzményeiről egy szó sem esik. A gyanútlan olvasó azt gondolhatja, mintha az erőszak minden ok nélkül szabadult volna el az említett helységekben. Ezzel szemben mindenütt az történt, hogy a felderítést elmulasztó magyar bakákat partizántámadások érték, vagy a helyszínen civil ruhás személyek is bekapcsolódtak a harcokba és a tömeges kivégzésekkel erre adtak a magyar csapatok embertelen és aránytalan választ. A kötet elsőnek idézi a magyar megszállási politika egyik alapdokumentumát, az ún. 10-es parancsot, amelynek létezése eddig teljesen elkerülte a kutatók figyelmét. Ebben a „legkönyörtelenebb” megtorlásra szólítják fel az érintetteket. Bizonyos szempontból azonban a szerzők nem használták ki a dokumentumokban rejlő lehetőségeket. Krausz Tamás bevezetőjében célzott arra, hogy szembe kíván szállni a „rablóháborúban részt vevő magyar katonák dicsőítésével”, ami „hovatovább hivatalos kormányprojekt lett”. Ha a szerkesztőket mélységében is érdekelték volna a dokumentumok, akkor adott esetben azt is igazolhatták volna, hogy a magyar csapatok még a németeknél is kegyetlenebbek voltak. Erre számos forrás található, nem beszélve azokról a lehetőségekről, amelyeket a német és a magyar jelentésekben található saját és ellenséges veszteségi adatok elemzése jelenthet. Utóbbiakból az derül ki, hogy egy saját halott katonára a német csapatoknál 1,7-5,2 míg a magyar csapatoknál 7,3-16,4 kivégzett partizán esik.35 A magyar csapatok kegyetlenebb fellépésének nem ideológiai okai voltak. A magyar honvédség fegyelmezettsége jóval alacsonyabb volt, mint a német csapatoké. Egyéni kilengések, hatalmaskodások és önbíráskodások ezért gyakrabban fordultak elő. Míg a német vezetés kínosan ügyelt arra, hogy a tömeggyilkosságokat munkamegosztással szervezze meg — így magával a kivégzéssel csak nagyon kevés katona szembesülhetett, ráadásul ezt a feladatot is jelentős részben kollaboránsokra delegálták —, addig a magyar vezetés nem bajlódott sokat a tömeggyilkosságok munkamegosztás-szerű szervezésével. A legtöbb gond azonban a hadseregen belüli ellenőrzés rendkívül alacsony színvonala és az egyéni túlkapások teljes elharapódzása volt, amire példa a 4. német páncéloshadosztály 1943. március 28-án készült felterjesztése a 2. német páncéloshadsereg számára. A hadosztályparancsnok korábban tapasztalatokat szerzett a magyar megszálló csapatok viselkedéséről, amelyek „sokoldalú tapasztalataim és a lakosság véleménye szerint nem szélsőséges egyedi esetek, hanem egy olyan viselkedés és bánásmód kifejezése, ami a kapott feladat, azaz a lakosság 34 Csak munkaszolgálatosok ellen a 2. magyar hadsereg seregtesteinek kémelhárító osztályai 300 halálos ítéletet hoztak 1942-1943 között! 35 Ungváry Krisztián'. A magyar honvédség i. m. 226.
