Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 VI/1561
FIGYELŐ 1567 világháborúban sem a német, sem a cári orosz hadsereg hadifoglyainak vesztesége nem haladta meg az 5%-ot. A RAB forrásainak félreértése Krausz a RAB forrásainak különleges jelentőséget tulajdonít. Szerinte ezek az iratok „úgyszólván az egyedüliek”, amelyek a „genocídium konkrét és cáfolhatatlan bizonyítékait nyújtják”. Ezzel a kijelentéssel több súlyos gond is van. A náci megsemmisítési intenció, valamint a tömeggyilkosságok ténye vitathatatlan, de a „genocídium” mégsem helyes minősítése annak, amit a magyar megszállók műveltek. Genocídiumnak Rafael Lemkin19 jogtudós munkái, valamint nemzetközi egyezmények alapján az 1978. évi IV törvény 155. §-a azt nevezi, amikor valakik „valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából” ezt a csoportot különböző súlyosan hátrányos megkülönböztetésekkel sújtják, vagy meggyilkolják. Az atrocitások és a hadi helyzet között azonban mindig fennállt valamilyen kapcsolat. Azokon a területeken, ahol harci cselekmények egyáltalán nem folytak, a magyar megszállók tömeggyilkosságokat nem követtek el, leszámítva a holokausztban történt — többnyire passzív — részvételüket. A magyar csapatok soha sehol nem kaptak olyan általános parancsokat, amely szerint az orosz vagy az ukrán etnikai csoport tagjait meg kellene semmisíteniük, teljesen függetlenül azok magatartásától. Krausz logikája alapján a Vendée tartományban 1793-ban történt eseményeket (a köztársasági csapatok több tízezer ártatlan áldozatot is lemészároltak) vagy az 1930-as években kitört ukrajnai éhínséget is népirtásnak lehetne nevezni, nem beszélve a Szovjetunió Kaukázusban, Baltikumban és Kelet- Lengyelországban folytatott represszív politikájáról vagy a tambovi parasztfelkelés mérges gázokkal történt leveréséről. Hozzá kell tennünk, a kötet által részletekben idézett 10. számú parancs, amely a megszállási politika kulcsdokumentuma, azt írta, hogy „az új európai rendben fontos hivatás vár az ukránokra... [akik] szláv vére erősen keveredett turáni és germán népek vérével.”20 Ebből a mondatból éppen nem az következik, hogy a magyar csapatok népirtás terveztek volna az ukránokkal szemben (akik egyébként a megszállt terület lakosságának zömét alkották). Krausz maga sem közöl adatot arról, hogy a lakosság megsemmisítése a magyar megszálló csapatok által ellenőrzött összesen félmillió négyzetkilométernyi terület mekkora részére volt jellemző és milyen arányokat ért el. Azon állítása, amely szerint a RAB források az „úgyszólván egyedüliek”, arról tanúskodik, hogy nincs tisztában a korabeli német és magyar levéltári iratok jelentőségével - holott néhány ilyen forrást maga is idéz. Furcsa ez a hozzáállás, hiszen forráskritika szempontjából azok az iratok, amelyek a tettesek oldaláról, 19 Rafael Lemkin (1900-1958) lengyel nemzetközi jogász, 1934-ben az első, népirtást szankcionáló nemzetközi egyezmény-tervezet kidolgozója. 1945-től Robert H. Jackson amerikai fővádló mellett részt vett a nürnbergi nemzetközi törvényszék munkáiban. 20 Krausz Tamás: A magyar megszálló i.m. 31.
