Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 VI/1561
1564 FIGYELŐ nyakába varrták, illetve amikor teljesen légből kapott számokat használtak. A RÁB 1944. augusztus 24-ei közleménye szerint a finn megszálló erők általában a teljes szovjet lakosság megsemmisítésére törekedtek, és csak Petrozavodszkban 7000 személyt gyilkoltak meg.7 A RAB Lembergben és környékén hétszázezer meggyilkoltat „számolt össze”8 - nyilván beleértve ebbe azt a kb. négyezer főt, akiket az NKVD gyilkolt meg 1941. június utolsó napjaiban a város börtöneiben és nyilván beleértve ebbe azokat a becsléseket, amelyek a Lembergtől nem messze található, nácik által üzemeltetett belzeci haláltáborban meggyilkoltakra vonatkoztak.9 A Minszk melletti Kuropaty területén becslések szerint több tízezer áldozatot temettek el 1937 és 1941 között. Ok a szovjet statisztikákban mint a „fasiszták áldozatai” jelentek meg egészen 1989-ig - ha megjelentek egyáltalán. Hasonló a helyzet a sztálinizmus Kijev környéki áldozataival is, a Kijev melletti Bukivnya mellett eddig 210 tömegsírt tártak fel, az áldozatok száma a legcsekélyebb becslések szerint is tízezres nagyságrendű. 1941 júniusában - júliusában több tucatnyi börtönben mészárolta le az NKVD az ott őrzött rabokat. A későbbiekben az ezzel kapcsolatos bűnjeleket a német hadsereg vagy az SS nyakába varrták. Ennek sokszor annyiból volt alapja, hogy előfordulhatott, hogy ugyanazon a helyszínen először az NKVD gyilkolt, néhány nappal később pedig az Einsatzgruppék. Az ilyen ügyek szétszálazása ugyan nem lehetetlen, de nem is egyszerű feladat, amint azt az ezzel kapcsolatos fényképek körül 1999 után kialakult németországi vita is bizonyítja.10 Ezek a fényképek az NKVD tömeggyilkosságait ábrázolták, de a poszt-szovjet archívumokban mint a náci tömeggyilkosságok bizonyítékai szerepeltek. Szemet szúróak azok a tanúvallomások, amikor magukat fél- vagy teljesen analfabétának megnevező tanúk, mint például a 60 év fölötti Ivan Grigorjevics Romanyenko öt évvel a falujában lezajlott események után napra pontosan emlékezett, hogy a településen 372 udvart gyújtottak fel a magyar katonák, hogy 200 ember lőttek agyon, hogy darabszám szerint hány juhot, disznót, tyúkot szedtek össze.11 A sor hosszan folytatható. Honnan tudták ezek a tanúk megjegyezni ezeket a számokat? Nem lehetséges, hogy tanúvallomásukat előre megadott, szájukba rágott szempontok alapján tették? A kötet bevezető tanulmánya egy szóval sem reflektál az 1945 előtt hatályos jogi normákra. Úgy tekinti, mintha a partizánokkal és segítőikkel szembe7 Hozzá kell tennünk, a finn hadvezetés ellentétben a némettel, semmilyen népirtási intencióval nem rendelkezett, ebből adódóan nem törekedett az elfoglalt terültek lakosságának szisztematikus megsemmisítésére. A RAB adatot közli Joachim Hoffmann: Stalins Vernichtungskrieg 1941- 1945. München 1996. 172. 8 Lásd Der Prozeß gegen die Hauptkriegsverbrecher. Nürnberg 1949, VII. kötet, 500. és 540. 9 Mivel a belzeci tábor áldozatáról nem létezett pontos kimutatás, a RAB ebben az esetben csak hasraütésszerű becslésekre támaszkodhatott - ez is mutatja adatainak megbízhatatlanságát. A britek által megfejtett német táviratok, amelyek a belzeci táborra 434.508 áldozatot adnak meg, csak 2000 óta kutathatóak. 10 A kérdésre lásd Ungváry Krisztián: Echte Bilder - problematische Aussagen. Eine quantitative und qualitative Fotoanalyse der Ausstellung “Vernichtungskrieg, Verbrechen der Wehrmacht 1941 bis 1944.” In: Geschichte in Wissenschaft und Unterricht 1999/10., 584-595. 11 Krausz Tamás: A magyar megszálló i. m. 166-167. 42. sz. dokumentum. Erre Illésfalvi Péter recenziója is felhívta a figyelmet. Lásd uő: Policáj. In: Magyar Nemzet 2013. március 24.
