Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 VI/1561
FIGYELŐ 1563 számítva az 1. lábjegyzetben említetteket) egyetlen esetben sem hivatkozik. Az egyetlen szerző, akit említésre méltónak tart, e sorok írója, aki szerinte „német források alapján” számol be az eseményekről. Ez is arra utal, hogy Krausz valójában nem olvasta publikációimat, amelyek döntően magyar források alapján íródtak.* * 3 Mivel állításaimat eltorzítva ismerteti, ezért ezekre is ki kell térnem. A letagadott kontextus Krausz bevezetőjében leszögezi, hogy ahistorikusnak tartja, ha a mai korszak jogszemléletét vetítjük vissza a háborús időszakra, és ezért elveti a RÁB dokumentumaival kapcsolatos forráskritikákat. Elvileg igazat is adhatnánk állításának. Gondot „csupán” az jelent, hogy a RAB dokumentáció állításainak jelentős része az 1945 előtt hatályos nemzetközi jogi egyezmények tükrében sem tartható. Azok, akik a RAB dokumentációt kritizálják, nem a modern jogállamiságot kérik Sztálin rendszerén számon, hanem csupán arra kívánnak rámutatni, hogy a RAB létrehozásához semmilyen morális megfontolás sem tapadt, az csupán a sztálini hatalom eszköze volt és a források minden esetben ellenőrzést igényelnek. Erre már a RAB létrehozásának ideje is bizonyíték, hiszen a szervezetet csak 1943 elején állították fel, holott a legszörnyűbb kegyetlenkedések 1941 és 1942 között történtek. A RÁB propagandisztikus felfuttatása ráadásul a Katyn-nyal kapcsolatos náci propagandára adott válasz volt. Amikor 1943 áprilisában a német propaganda nemzetközi hírveréssel adta tudtul, hogy feltárta a Kátyúban meggyilkolt lengyel tisztek tömegsírjait, erre válaszul a RÁB és más szervezetek adatok özönét zúdították a nemzetközi közvéleményre a nácik rémtetteiről. Nem maradhatott ki ebből természetesen maga Katyn históriája sem, amelyet a RÁB tevőleges részvételével hamisítottak meg.4 Erre sajnálatos módon Krausz egy szót sem veszteget, holott alapvető forráskritikai kérdés, hogy amennyiben bizonyított tény, hogy RAB legfelső vezetése korábban dokumentációt hamisított tömeggyilkosságokról, akkor honnan és miből állapítható meg, hogy az ugyanezen szervezet által készített, most — hasonló témában — közölt dokumentumok egy része nem hamisítvány? Ez a kérdés annál is inkább indokolt, mert a RAB felső vezetéséről sok minden elmondható, de az nem, hogy szavahihető szakértőkből állt volna. Elég ha csak az Trofim Liszenkóra5 vagy Andrej Zsdanovra6 gondolunk. Tévedés volna azt gondolni, hogy Katyn volt az egyetlen eset, amikor a szovjetek saját tömeggyilkosságaikat a RAB hathatós támogatásával a „nácik” ben és a Tiszántúlon, Budapest ostroma és a dunántúli harcok, A második világháborús magyar részvétel, mint történelempolitikai diskurzus. In: Romsics Ignác (szerk.): Magyarország a második világháborúban, 55-64, 115-154, 189-200. o. Bp., 2011. 3 Forrásaim zöme a német Bundesarchiv-Militärarchiv anyagában fennmaradt magyar jelentésekből került ki. Emellett hasznosítottam a Hadtörténelmi Levéltár, valamint az Allambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárának anyagait is. 4 A Katyni események „feltárását” végző különleges bizottság vezetője Nyikolaj Burgyenko vezérezredes, a szovjet hadsereg fősebésze volt, aki egyúttal a RAB vezető testületének is tagja volt. 5 Liszenko közismert áltudományos tevékenysége miatt nem tekinthető hiteles tudósnak. 6 Zsdanov sztálini tisztogatásokban játszott szerepe, valamint 1940-1941 közötti baltikumi működése miatt a diktatúra fenntartások nélküli kiszolgálójának tekinthető.
