Századok – 2013
MŰHELY - Ungváry Krisztián: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947 VI/1561
FIGYELŐ Ungváry Krisztián A MAGYAR MEGSZÁLLÓ CSAPATOK A SZOVJETUNIÓBAN Levéltári dokumentumok 1941-1947. A Krausz Tamás és Varga Éva Mária szerkesztésében megjelent 629 oldalas forrásközlés címe sokat ígér. Annál is inkább, mert a magyar megszálló alakulatok történetét eddig nem túl sokan kutatták. Ám sajnos félrevezető a címválasztás, mert a kötet nem a magyar megszálló csapatokkal foglalkozik általában, hanem azok tevékenységének pusztán egy aspektusát, a katonák atrocitásait tárgyalja. Ráadásul ezt a kérdést is csak egyetlen forráscsoport, a Rendkívüli Állami Bizottság (továbbiakban RÁB) iratainak felhasználásával mutatja be. Előrebocsájtom, fontos és üdvözlendő olyan munkák megjelenése, amelyek kritikusan reflektálnak a kollektív nemzeti emlékezet elhallgatott kérdéseire. A Szovjetunióban majdnem félmillió négyzetkilométernyi területen magyar csapatok láttak el megszállói feladatokat és ennek során ártatlan civilek tízezreit érték különféle atrocitások. A múlttal való szembenézés nem csak politikai, hanem történészi feladat is. Bizonyára ez vezette e kötet szerkesztőit. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a tárgyalt mű inkább akadálya, mintsem elősegítője a szembenézés folyamatának. A kötet alapvetően két részből áll, amit Krausz Tamás 40 oldalas előszava vezet be. Ezután a megszálló csapatok vezetőinek, illetve katonáinak szovjet peranyagát közli, a második rész pedig az egyes háborús bűntetteket dokumentálja. Ez utóbbi rész tartalmazza az egyes helyi hatóságok összefoglaló jelentéseit, sértettek vallomásait, valamint néhány magyar munkaszolgálatos hadifogoly tanúvallomását is. Emellett a háborús bűnösséggel vádolt személyekről készített nyilvántartó lapot, valamint néhány magyar hirdetményt is olvashatunk. A kötetet faximile dokumentumközlés zárja, ebben fényképek, valamint a magyar Államvédelmi Hatóság által felvett jegyzőkönyvek és bírósági ítéletek szerepelnek. Nem azt tartom a fő problémának, hogy a kötetben közölt források jelentős részének hitelessége kérdéses. Problematikus, ahogyan a közölt szövegek bemutatásra kerülnek. Krausz Tamás ugyan írt egy bevezetőt, amelynek egy része „A források keletkezése és hitelessége” címet viseli, de ebben egy szóval sem tér ki arra, hogy a források adatai hogyan és mennyiben lehetnek manipuláltak, és azzal sem foglalkozik, hogy a vallomástévő személyeket érték-e fizikai és lelki kínzások? Ám, ismétlem, nem ez a szerkesztői felületesség a legnagyobb baj a dokumentumokkal kapcsolatban. Az igazi probléma az, hogy még ha elfogad
