Századok – 2013

MŰHELY - Ungváry Krisztián: "Anglia a második legnagyobb ellensége Magyarországnak" A londoni magyar hírszerző rezidentúra működése saját jelentései tükrében 1951 és 1965 között VI/1513

1530 UNGVARY KRISZTIÁN te (valójában Lenti soha sem tartozott Jugoszláviához, utóbbi bizonyos terüle­teit pedig egyébként 1941-ben szállták meg magyar csapatok). „Rezes” önvallo­mása szerint a II. világháborúban partizán volt és részt vett németek kivégzé­sében is.77 Személyéről a későbbiek során leálltak, mivel a Központ az MI5 ke­zét vélte felfedezni magatartásában, mivel „tálaltnak” tűnt az általa jelzett új nőkapcsolata, ,, aki állítása szerint a kémelhárítás munkatársa. Korábban már az is gyanúra adott okot, hogy „Rezes”-t saját bevallása szerint beidézte az an­gol rendőrség és kikérdezte Mrs. Brown-al, a brit Külügyminisztérium munka­társával való kapcsolatáról. A „tálalás” gyanúját erősíti, hogy„Rezes” az utolsó találkozón maga is kifejtette, hogy az eredetileg neki szánt feladatot, azaz hogy kapcsolatát felhasználva információkat gyűjtsön, unalmasnak tartja és ehelyett sokkal érdekesebb lenne számára „Kisbarnaki vagy Zákó ellopása és annak élve történő hazaszállítása. ”78 A vele kapcsolatot tartó rezidens tagadta, hogy ilyes­mire akárcsak igény lenne, de jelentésében megjegyezte, hogy „Rezes”-t érde­mes tartalékolni ilyen jellegű akciókra. Nem kell sok hozzáértés, hogy felfedez­zük ebben a történetben az AVH végtelen naivitását: az, hogy egy angliai tar­tózkodási engedéllyel rendelkező személy önként emberrablásra tesz ajánlatot egy külföldi hírszerzőnek, számára annyira kompromittáló felajánlkozás, hogy ezzel elvileg akár az életfogytiglani börtönbüntetést is kockáztatná. Épeszű ember ilyet csak akkor tesz, ha megbízást kap rá az ellenérdekelt oldaltól, azaz a brit elhárítástól. Az angliai pártok vonalán a Munkáspártban kellett volna ügynököket be­szervezni. A Munkáspártban csupán egy jelöltük volt: „Császár” azaz lan Mikardo munkáspárti, képviselő, üzletember, magyar érdekeltségekkel. Üzlettársa, a „Sejk”79 nevű ügynök, aki tanulmányozását és esetleges bevonását végezte volna.80 Ennek kimenetele sajnos nem ismeretes. Ugyancsak jó kapcsolatban áll vele „Ba­rabás” titkos munkatárs, alias Kallós Ödön81, akinek személye a bevonás végrehaj­tásánál szintén szóba jöhetett.82 Később felmerült még „James”83 aki a Munkás­párt sajtóosztályán dolgozott és a rezidentúra társadalmi kapcsolata volt. A meghatározó gazdasági államhivatalokban ügynökséggel nem rendelkez­tek, „Felkai” (Barna Tibor) fedőnéven egy realizálás előtti ügyük volt. Az érintett 1920 körül született, magyar származású angol állampolgárként az Állami Gazda­sági Kutató Intézet vezetője, korábban magas rangú ENSZ hivatalnokként dolgo­zott. 1937-ban települt át Angliába, mivel Magyarországon nem tudott beiratkozni az egyetemre. Létrehozott egy piackutató irodát a Reuter hírügynökséggel közö-77 ÁBTL O-8-013/VIII, 384. 78 ÁBTL 0-8-003/IX, 444., jelentés 1956. június 22. 79 Anyaga nincs a levéltárban. 80 Sógor Gyula 1956. augusztus 15-ei jelentése szerint végül beszervezésétől elálltak. ÁBTL 0-8-013/1, 86. 81 Kallós Ödön (1917. január 1.-1986. február 6.) Londonban végzett közgazdász. 1945 és 1947 között az apja tulajdonában lévő ELZETT gyár kereskedelmi tevékenységét vezette. 1948-1955 kö­zött a kairói kereskedelmi kirendeltség vezetője, ezt követően a MOGURT vezérigazgatója, 1959 és 1981 között a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, ezt követően haláláig társelnöke. Tizenöt éven át a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Kelet-Nyugat szekciójának társelnöke. 82 ÁBTL 0-8-013/1, 33. 83 Nem azonosítható.

Next

/
Thumbnails
Contents