Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Stark Tamás: A hosszú út az "idegen" zsidók galíciai deportálásához VI/1461
A HOSSZÚ ÚT AZ „IDEGEN” ZSIDÓK GALÍCIAI DEPORTÁLÁSÁHOZ 1481 A korszak szellemi képének meghatározói a két világháború közötti korszakban nemcsak alakították, de egyben vissza is tükrözték a zsidósággal kapcsolatos domináns nézeteket. A korszak meghatározó publicisztikája és ismeretterjesztő munkái szinte egyhangúan az 1867 utáni kormányzatok liberális politikája következtében az országot „elözönlő” keleti zsidókat okolták a kapitalizmus visszásságaiért és a háborút követő forradalmakért is. Asszimiláció helyett disszimilációs modellben gondolkodtak, ugyanakkor sürgették a már régóta letelepedett, nyugatias zsidóságnak a magyarságba történő végleges beolvadását. A keresztényszocialisták a kereszténység felvételét tekintették a magyarsággal való azonosulás biztosítékának. Ezt hangsúlyozta a keresztény szociális mozgalom vezető alakja, Prohászka Ottokár püspök és a katolikus közéleti sajtó atyja, Bangha Béla jezsuita szerzetes is. A korszak antiszemita publicisztikája bírálta az asszimiláció útjára lépett zsidóságot is, mivel nem lépett fel a keleti bevándorlás ellen és nem tiltakozott a Galíciából menekült hitsorsosaik által a világháború alatt elkövetett visszaélések miatt sem. Az ebben a tanulmányban is idézett cikkek és egyéb megnyilatkozások is bizonyítják e vádak alaptalanságát. Ugyanilyen alaptalan volt a zsidók folyamatos beáramlásának emlegetése is. A történészek, politikusok és publicisták azonban olyan sokszor beszéltek, írtak a keleti, lengyel zsidók tömeges bevándorlásáról, hogy ez a megállapítás széles körben elfogadott, tudományos igényű tétellé vált. A zsidóság ellen folyó általános támadás hevében a bírálók figyelmen kívül hagytak minden olyan tényt és számítást, amely állításaik igazságát megkérdőjelezte volna. így például figyelmen kívül hagyták a neológ irányzatú zsidóságnak az ortodox és haszid „keleti” zsidókkal szembeni, mélyen gyökerező ellenszenvét, a keleti bevándorlással kapcsolatos fenntartását, valamint azt is, hogy zsidó részről is erősen bírálták a galíciai menekültek körében előfordult gazdasági bűncselekményeket. A minden baj okának megtett, 19. századi folyamatos keleti bevándorlás tételének igazsága is megkérdőjelezhető. A két világháború közötti korszak tudományos közéletében közismert és elismert Kovács Alajos statisztikus 1922- ben megjelent, „A zsidók térfoglalása Magyarországon” című, antiszemita tendenciájú tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy „...1869 óta zsidó bevándorlás nincs, illetőleg azóta a zsidók kivándorlása állandóan felülmúlja bevándorlásukat.”48 Ez a markáns és azóta mások által is bizonyított megállapítás azonban a húszas-harmincas évek légkörében teljesen elsikkadt. Walter Pietsch már idézett tanulmányában azt írja, hogy a 18. század végén, illetve a 19. század elején valóban a keleti területekről érkező zsidók a század második felében vándoroltak az ország keleti pereméről a központi területeken lévő városokba. Ezt a földrajzi és egyben társadalmi mobilitást érzékelte és értékelte térfoglalásnak és beözönlésnek a 19. század vége óta létező, de fénykorát a húszas-harmincas években élő anti-galíciai mozgalom.49 Ugyanakkor nem tagadható, hogy a bevándorlás a dualista korszakban teljesen nem állt 48 Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Budapest, 1922. 13. 49 W. Pietsch: i. m. 54.
