Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Stark Tamás: A hosszú út az "idegen" zsidók galíciai deportálásához VI/1461
(Elénk éljenzés és taps J”44 1918 előtt a politikai elit a zsidóságot felekezetnek tekintette. 1920 után már a kormánytagok is külön fajként, nemzetiségként emlegették a zsidókat, akkor is, ha formálisan továbbra is izraelitaként voltak nyilvántartva. Ebből a szemléletből származott a „numerus clausus” néven ismertté vált, 1920. évi XXV törvény, amely a felsőoktatásban való részvételt szabályozta. A törvény formálisan az értelmiségi túlképzés megakadályozását szolgálta, és szövege nyíltan nem utalt a zsidóságra. A harmadik paragrafus azonban kimondta, hogy a hallgatók felvételénél figyelembe kell venni, hogy „az ország területén lakó egyes népfajok és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de lehetőleg kitegye annak kilenctized részét”. A törvény antiszemita jellegéről csak a végrehajtási utasítás egyik lábjegyzete árulkodik. Ez a bizonyos lábjegyzet ugyanis a magyar hagyományoktól eltérően a zsidóságot külön nemzetiségnek tüntette fel. Ez a szemlélet és maga a törvény jelentős rést ütött a 19. században kiharcolt jogegyenlőség elvén. „Jó” zsidók és „rossz” zsidók Gyurgyák János a zsidókérdés történetét bemutató, monumentális művében a politikai elitre és a közbeszédre leginkább ható konzervatív közéleti szereplők közül Klebelsberg Kunót, Szekfű Gyulát és Teleki Pált emelte ki.45 Valóban, Klebelsberg kultuszminiszterként meghatározó alakja volt a világháború, a forradalmak és a hatalmas területi veszteség után újjáépülő ország kultúrpolitikájának, míg Szekfű munkássága a korszak szellemi arculatára nyomta rá bélyegét. Teleki 1920 és 1941 között két alkalommal volt miniszterelnök, az ő konzervatív antiszemitizmusának a politikai életre volt közvetlen hatása. Klebelsberg a liberális korban egységesen kezelt és magyarnak tartott zsidóságot két csoportra osztotta. Az egyik csoporthoz az asszimilálódott zsidók tartoztak. Köztük voltak a gazdasági élet azon vezetői is, akiknek kulcsfontosságú üzemek voltak a tulajdonában, s így kikapcsolásuk a termelés hanyatlásával járt volna. írásaiból kitűnik, hogy bár az asszimilálódott zsidóságot a magyarsággal fenntartás nélkül összeolvadt csoportnak tekintette, még velük szemben is óvatosságot és távolságtartást tartott helyesnek. A másik csoportba tartoztak azok, akik zsidó nemzeti identitásukat nem adták fel, a magyarság céljaival ezért nem is azonosultak. Közéjük tartoztak a „kozmopoliták” és a kommunisták, akiket Klebelsberg felelősnek tartott az 1918-as összeomlásért és a proletárdiktatúráért. A fajvédelmi politikát elítélő és a polgári jogegyenlőség talaján álló Klebelsberg velük szemben konstruktív védekezést javasolt. A zsidóság pozícióinak gyengítését a magyarság felemelésével kívánta elérni. Többek között ezt a célt szolgálta a népiskolai program és az ösztöndíjrendszer, valamint a kulturális intézményrendszer megújítása. A HOSSZÚ ÚT AZ „IDEGEN” ZSIDÓK GALÍCIAI DEPORTÁLÁSÁHOZ 1479 44 Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés Naplója. Második kötet. Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság Könyvnyomdája, 1920. 286. 45 Gyurgyák János: i. m. 302-313.
