Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Stark Tamás: A hosszú út az "idegen" zsidók galíciai deportálásához VI/1461
árulásnak tekintette, így az elhúzódó háború legnagyobb áldozata a zsidóság volt. A kelet-galíciai, volhíniai, bukovinai pogromok elől zsidók százezrei menekültek az újjáalakuló Lengyelország és Románia belső területeire. A nemzeti forradalmak lázában égő országokban a „galíciaiakat” nem fogadták szívesen, állampolgárságot rendszerint nem kaptak. Lengyelországban, Romániában és Csehszlovákiában is a zsidóságot önálló nemzetiségként tartották nyilván. Az 1918 előtt és az összeomlás után a zsidóság helyzetéről Magyarországon folytatott viták sokban hasonlítottak egymásra, de volt egy lényeges különbség közöttük. Az 1917-es vita elsősorban intellektuális ügy volt. A proletárdiktatúra után a véleményalkotóknak hirtelen megnövekedett a súlyuk, mert nyilatkozataiknak, gondolataiknak már közvetlen hatásuk volt a politikai döntéshozatalra. A társadalomtudósok által felhozott, a zsidósággal, különösen a bevándoroltakkal kapcsolatos aggályok és bírálatok a törvényhozásban vádakká, rendszeresen ismételt szólamokká egyszerűsödtek. A sajtóban megjelenő cikkek és a képviselőházi felszólalások középpontjában a „galíciai-kérdés” állt. Az egykor Károlyi Mihály köréhez tartozó Friedrich István a nemzetgyűlésben elhangzott, 1920. március 18-ai hozzászólásában megjegyezte: „...hozzuk haza a hadifoglyokat, és zavarjuk ki a galíciai zsidókat. (Helyeslés)” 37 Budaváry László az 1914. január 1-je óta bevándorolt galíciai zsidók eltávolítását kérte a miniszterelnöktől az április 14-ei ülésen. Az ellenzékhez tartozó és zsidó származású képviselő Sándor Pál 1920. szeptember 20-ai felszólalásában azt mondta, hogy „a galíciai zsidóknak itt semmi maradásuk nincs”.38 A nemzetgyűlési naplóból úgy tűnik, hogy a képviselők között alapvetően konszenzus volt abban, hogy a galíciai zsidó bevándorlóknak távozniuk kell az országból. Csakhogy amikor a képviselők a betelepült galíciai zsidókról beszéltek, akkor nem szükségszerűen ugyanarra a csoportra gondoltak. A képviselők gyakran nemcsak az 1914 után érkezett zsidókat tekintették idegennek, hanem azokat is, akik bár régóta itt éltek, de — véleményük szerint — nem asszimilálódtak eléggé a magyarsághoz. A nemzetgyűlésben és egyre inkább a közbeszédben is a „galíciai” és a „kazár” kifejezést már nemcsak a Galíciából, vagy a Kárpátaljáról származó személyekre vonatkoztatták. Ezzel a jelzővel illettek minden olyan zsidót, akinek a magyarsághoz való tartozását megkérdőjelezték. Ez a szemlélet abban is tükröződött, hogy egyes képviselők szinte abszurd módon eltúlozták a betelepült galíciai zsidók számát. A témakörben felszólalók az 1918 augusztusában lefolytatott vitán még 20 -30 ezerre becsülték a világháború idején betelepült galíciai zsidók számát. Az új idők légkörét tükrözte, hogy Mahunka Imre a nemzetgyűlés 1920. évi jú-A HOSSZÚ ÚT AZ „IDEGEN” ZSIDÓK GALÍCIAI DEPORTÁLÁSÁHOZ 1477 kodesh le-kehilot yisrael she-nehrevu bi-yedei aritsim u-tmeim be-milhemet ha-olam ha-aharona, vol. 5, Stanislawow, Edited by: Dov Sadan and Menachem Gelerter, Published in Jerusalem, The Rav Kuk Institute, 1952. 56. Interneten elérhető: http://www.jewishgen.org/jdzkor/stanislawow-arim/ Stanislawow-arim.html#TOC, a letöltés ideje: 2012. dec. 14. 37 Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés Naplója. Második kötet. Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság Könyvnyomdája, 1920. 146. 38 Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés Naplója. Ötödik kötet. Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság Könyvnyomdája, 1920. 435.
