Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Stark Tamás: A hosszú út az "idegen" zsidók galíciai deportálásához VI/1461
1464 STARK TAMAS A 19. század második felében Magyarországon és Közép-Európában máshol is a már letelepedett, reformbarát zsidók részéről az ortodox keleti bevándorlókkal szemben megnyilvánuló ellenérzés azt mutatta, hogy a politikai egyenjogúságot nyert és ennek feltételeként az asszimiláció útjára lépő közép-európai zsidóság még labilisnak ítélte saját helyzetét. 1914 őszén ez a mélyreható, vallási szakadást is előidéző szociális eredetű feszültség, valamint az antiszemitizmustól való folyamatos félelem határozta meg az asszimilálódott magyar zsidók viszonyát a menekültekhez. Az asszimilált és magát magyarnak valló zsidóságra jellemző, a „keleti” zsidókkal szembeni tartózkodó viszony, tompított formában bár, de fennmaradt egészen a vészkorszak kezdetéig. A 19. század végén a „galíciai” zsidóság elsősorban a kazár kérdés formájában jelent meg a magyar közéletben. A hitükhöz erősen ragaszkodó és annak tanításait szó szerint betartani igyekvő, jiddisül beszélő, környezetükből kirívó, festői öltözetű és megjelenésű zsidók zömmel az észak-keleti megyékben, a periférián telepedtek le, ahol saját törvényeik/szokásaik szerint élték életüket. A túlnyomórészt ruszinok által lakott keleti végeken gettószerű közösségekben élő és alapvetően kereskedelemmel foglalkozó zsidók helyzete a magyar közéletben Bartha Miklós „Kazár Földön” című szociográfiája nyomán „kazárkérdésként” jelent meg. Ez a ma is érdekes és izgalmas olvasmány valójában hosszú vádirat a Kárpátalja területén élő, tradicionális életmódot folytató zsidóság ellen, amely — a szerző szerint — az „őslakos” ruszinok kiszipolyozásával gazdagodott meg. Bár a könyv a későbbi antiszemita írások fontos hivatkozási pontjává vált, Bartha Miklós nem zsidóellenes röpiratnak szánta munkáját. A szerző éles különbséget tett az ország belsejében élő, a magyarsághoz már asszimilálódott zsidóság, valamint a 19. század folyamán Oroszországból, illetve Galíciából érkező és a Kárpátalján letelepedő zsidók között, akiket tudatosan „kazároknak” nevez: De a mi zsidóinkból, a kik velünk barátkoznak, velünk étkeznek, velünk örvendenek és velünk szenvednek, egyetlen vonás sincs bennük. Tehát senki se csináljon zsidókérdést a kazárkérdésből. Nincs itt szó vallásról. Egy fajról beszélek, a mely becsempészte magát hazánk felvidékére s meglepte a bennszülötteket, miként a penészgomba a védtelen organizmust.8 1828-as pesti rabbiválasztáskor fontos szempont volt, hogy a tisztségbe ne „lengyel” zsidó kerüljön. „A galíciaiak viselkedése ugyanis nem méltó egy rabbihoz; veszekedő természetűek, s a kultúrával szembeni gyűlöletük elutasítást váltana ki.” Hasonlókat írt egy Óbudán 1832-ben megtartott rabbiválasztás résztvevője is: „A lengyelek éles eszű talmudisták, tiszta felfogásúak, de közülük csak kevesen dicsekedhetnek tiszta jellemmel” - Lásd Pietsch: i. m. 56. A reform zsidóság vezető alakja Lőw Lipót főrabbi az 1874-ben megjelent „Magyarországi zsidók története” című könyvében megemlítette, hogy 1868-ban egy pesti zsidó közösség a galíciai barbárság veszélyeiről tanácskozott. Lásd: Pietsch: i. m. 57. „A lengyel zsidó tanítónál durvább emberi lény alig akad Isten földjén, kerek ég alatt. Hallgasson el a kivételekre sandító szemforgatás. Irtani kell ezt a gyomot. Ami rossz ráragadt szegény hitfeleinkre, az mind tőlük eredt, ami vakbuzgalom él közöttük, annak magját mind Galiczia földjéről hurcolták be hozzánk csodával üzérkedő rabbijaik, embernyúzó tanítóik. .. .A jog, törvény és igazság uralmának idején hallják meg kiáltó szózatunkat mindazok, akiket illet, és szűnjenek meg az ostobaság és vallásos őijöngés orgiái” - írta 1900-ban a neológ zsidóság vezető publicistája, Mezey Ferenc. Lásd A Közalap aktái. In: Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve, Budapest, 1900. 93-95. 8 Bartha Miklós: Kazár Földön. Budapest, 1901. 33.