Századok – 2013

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Ladányi Andor: A második zsidótörvény VI/1423

1439 kilépést, a második zsidótörvényt pedig gyorsított ütemben fogja tárgyalni a képviselőház.)24 Január 20-án a kormánypárt értekezletén Tasnádi Nagy ismertette a tör­vényjavaslattal kapcsolatban felmerült és a kormány által elfogadhatónak tar­tott módosításokat: a zsidók földbirtokszerzése és földtulajdona kérdésének a javaslatba való felvételét, valamint a tűzharcosokra vonatkozó szövegmódosí­tást. Szó volt még a keresztény hitre áttérteket érintő egyes korrekciókról és a közjogi szakasz vitatott kérdéséről. A képviselők túlnyomó része a törvényja­vaslat szigorítása mellett foglalt állást, csak alig néhányan kívánták egyes ren­delkezések enyhítését. Imrédy megállapítása szerint az értekezleten „erős el­lenszenv nyilvánult meg olyan javaslatokkal szemben, melyek még az enyhítés látszatát is keltették”. Ugyanezen a napon az igazságügy-miniszter a minisztertanács ülésén is ismertette a módosító javaslatokat. A vita során Teleki és Csáky ezúttal is kife­jezték aggályaikat a zsidók külön szavazásával kapcsolatban, ehelyett azt tar­tották helyesnek, ha csak az 1867 előtt magyar állampolgárságot nyert zsidók szereznének szavazati jogot, az 1867 után bevándoroltaknak nem volna sem aktív, sem passzív szavazati joguk. Imrédy fenntartotta álláspontját, attól tart­va, „hogy ha igen széles zsidó rétegeket egészen kirekesztenének a szavazati jogból, úgy különösen az angolszász nemzetek részéről emissziók indulnának ellenünk”. (A jegyzőkönyv eredeti szövege szerint „bojkottmozgalmak indulná­nak.”) A miniszterelnök elmondta azt is, hogy fogadta Basch német kisebbségi vezetőt, és a beszélgetésen azt a meggyőződést szerezte, hogy a magyarországi német kisebbség nem fogja külön képviseletüket kérni. Teleki és Csáky tovább­ra is kitartott elutasító véleménye mellett. A minisztertanács végül úgy határozott, hogy a bizottsági vita kezdetén Makkai János előadó be fogja terjeszteni a zsidók földtulajdonára vonatkozó pa­ragrafust, továbbá a törvény rendelkezései alól kiveendők körét meghatározó 2.§ új szövegét; a többi módosítás tárgyában pedig a minisztertanács csak a bi­zottság általános vitája után fog állást foglalni.25 A MÁSODIK ZSIDÓTÖRVÉNY A törvényjavaslat képviselőházi bizottsági vitája Január 23-án azután megkezdődött a képviselőház együttes bizottsági vi­tája. Ezt megelőzőleg az egyes pártok — a szociáldemokrata pártot kivéve — megbeszélést tartottak a törvényjavaslattal kapcsolatos állásfoglalásukról. A szociáldemokrata párt ezt szükségtelennek tartotta, álláspontját a Népszava az alábbiakban fogalmazta meg: „A zsidójavaslatot [...] mindkét Ház el fogja fo­gadni és a magyar törvénytárba bekerül a II. számú zsidótörvény is, hogy ezt azután újabb és újabb zsidótörvények kövessék. Hiszen azt már senki sem hiszi el, hogy e téren van, vagy lehetséges megállás [...], mert a demagógiával nem le-24 Judenverfolgung in Ungarn. Frankfurt am Main, 1959. 38.; A Wilhelmstrasse és Magyaror­szág. Német diplomáciai iratok Magyarországról. 1933-1945. Bp. 1968. 346.; Magyarország történe­te. 1921-1941. Zsitvay Tibor emlékiratai. Bp. 1999.455. 25 MNL OL K 27 1939. jan. 20-ai ülés; Pesti Napló 1939. jan. 21. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents