Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Földes György: A magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok, 1948-1973 VI/1349
A MAGYAR-SZOVJET GAZDASÁGI KAPCSOLATOK, 1948-1973 1369 zös Piacot akar.79 Ebben a témában a többi KGST-ország inkább a Szovjetunió mellé állt. 1968, a csehszlovák kísérlet eltiprása után Magyarország egyre inkább egyedül maradt.80 1968 még így is új elemmel gazdagította a két ország gazdasági együttműködését. Új szereplő csatlakozott a már jelzett négyhez. A baj éppen az lett, hogy ez az ötödik szereplő nem is „egy” volt, hanem sok lett belőle. Arról volt szó, hogy a Magyarországon bevezetett reform eredményeképpen a termelő- és külkereskedelmi vállalatok önálló tényezőkké váltak. Ettől a magyar gazdasági vezetés sok jót várt, egyebek között azt, hogy új dinamikát ad a két ország közötti gazdasági együttműködésnek. Szovjet oldalon inkább csak aggódtak e fordulat miatt. Az ő külkereskedelmi rendszerük, a műszaki-fejlesztési kapcsolataik irányítása továbbra is teljes egészében a minisztériumokra épült. Ezért aztán az új szereplők, a magyar vállalatok színre lépése, ha vitt is lendületet az addig begyakorolt sémák szerint működő kapcsolatokba, kétségtelenül sok problémát is szült. 6. Politikai konfliktusok - bővülő gazdasági együttműködés A csehszlovákiai események érvként szolgáltak azok számára, akik féltek a gazdaság reformjától és a fejlett tőkés országokkal folyatott kereskedelem bővülésétől. E problémakörök egyre többször kerültek szóba a két ország hivatalos és félhivatalos megbeszélésein. A szovjet vezetők adott esetben hajlandónak mutatkoztak keményvalutáért mezőgazdasági cikkeket vásárolni Magyarországtól, csak hogy csökkenjen a Közös Piac felé irányuló magyar export.81 Ebben az elgondolásban a fő gond az volt, hogy nem kínált gazdasági előnyöket, sőt megvalósulása esetén előnyökről kellett volna lemondani, már csak azért is, mert a nyugati import korlátozása a fejlett technika behozatalát is visszafogta, amire pedig égető szükség mutatkozott a szocialista országok körében. Kétségtelen viszont, hogy az integráció és a tagországok közötti kereskedelem korlátái miatt nem enyhült a függés a Nyugattól.82 Amikor 1969 nyarán az MSZMP vezetése áttekintette a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok helyzetét, megállapította: az utóbbi időben rendszeressé 79 MNL OL XIX A-2-gg. 255. doboz. Feljegyzés (a) Leszecsko elvtárssal folytatott megbeszélésről. 1968. június 27. 80 A Pravda 1968. augusztus 22-ei nagy szerkesztőségi cikke ezzel együtt bírálta a csehszlovák külkereskedelem nyugati irányba történő átállítására tett kísérletet, és az Óta Sik nevéhez fűződő gazdasági reformot is. Hasonló nézet tükröződött a Jelentés a Központi bizottságnak a szocialista országok gazdasági integrációjának előkészítéséről címet viselő anyagban és a Politikai Bizottság erről folytatott vitájában is. (MNL OL M-KS 288. f. 5/484. ö. e.) 81 Ezt Koszigin vetette fel egy kötetlen beszélgetés során 1969 márciusában. (MNL OL XIX-J-1-j 1969 Szovjetunió 86. doboz. Tolmácsjelentés 1969. márc. 22.) 82 Még élesebben merült fel ez a dilemma az 1973-as olaj- és energiaválság nyomán, amikor a nyersanyagok ára drasztikusan emelkedett, míg a késztermékek ára, különösen a fejlett technológiáé, stabil maradt. Ez a helyzet harapófogóba szorította a félig fejlett és nyersanyagban szegény országokat, így a KGST-tagok többségét. Ezért többen keresték a megoldást, miként lehetne anélkül csökkenteni a nyugati függésen, hogy ne kelljen többet veszíteni a réven annál, amit nyerni lehet a vámon. Lásd pl. Kozma Ferenc: Gazdasági integráció és gazdasági stratégia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1976.