Századok – 2013
TÖRTÉNETI IRODALOM - Fehér György: Darányi Ignác pályája (1849-1899) (Ism.: Kazári Mónika) V/1342
választották képviselőnek a Szabadelvű Párt színeiben, és attól kezdve évtizedeken át minden választáson újra megválasztották. Árnyalható az a megállapítás, hogy „Európa egyik legszűkebb választójogával” rendelkezett volna Magyarország, mert ez a dualizmus első évtizedeire még nem igaz. Darányi önkormányzati képviselő is volt Budapest II. kerületében. 1877-ben kezdett el dolgozni a Szolnok-Csongrád Tisza-balparti Ármentesítő Társulat jegyzőjeként, majd a következő évtől a Tiszavölgyi (ármentesítő) Társaság titkáraként is. Ez volt az első országos jelentőségű tisztsége. Az évtizedek során a közéleti tisztségeinek száma megszaporodott. Tisza Kálmán ajánlására a Dunántúli Református Egyházkerület központi ügyésze lett, 1887-ben kinevezést kapott a Fővárosi Közmunkák Tanácsába tagnak, 1890-től betöltötte a Magyar Vöröskereszt Egylet főgondnoki tisztét is. Az 1890-es években további egyházi tisztségekre is felkérést kapott a református egyházban, és ezeket a felkéréseket is vállalta. 1893-ban a Szabadelvű Párt alelnökévé választották, 1895-ben pedig a képviselőház egyik alelnökévé. 1895 novemberében nevezték ki földművelési miniszternek. Fehér György szentel egy fejezetet a könyvben a magánembernek és a gazdálkodó földbirtokosnak. Bemutatja, hogyan vált „főállású” politikussá, ahogy megnevezi, és milyen szerepet vitt a pártpolitika első vonalában. A könyv egy hosszabb fejezete foglalkozik az agrárius-merkantilista vitával. Miniszteri kinevezésének fogadtatását sajtóanyag alapján mutatja be, miniszteri tevékenységét pedig a sajtóanyag mellett a képviselőházi naplók és minisztertanácsi jegyzőkönyvek alapján. Nagy teret kap a szőlő-felújítási törvény, amely az ország szempontjából egyik kiemelten fontos momentuma volt Darányi tevékenységének, a Magyar Gazdaszövetség megalakulása, az agrárius követelések felerősödése. Károlyi Sándorral, a Gazdaszövetség elnökével vitába keveredett egy kijelentése miatt, hogy az állam segítse elő saját eszközeivel a munkát keresők munkaalkalomhoz jutását. Károlyi Sándor ezt helytelenítette, az állam részéről elfogadhatatlan beavatkozásnak minősítette. A vita elvi síkra terelődött: a liberális állam milyen mértékben avatkozhat be a gazdasági folyamatokba. Fehér kiemeli, hogy Tisza István azon az állásponton volt — és ezt a róla szóló irodalom nem hangsúlyozza —, hogy a munkáskérdést, mármint a földmunkások helyzetét, nem lehet földosztással, telepítési elméletekkel megoldani. A könyv bemutatja, hogy Darányi milyen fontosnak tartotta a rutén akciót, amelynek keretében 1897-től az ország elmaradt térségei közül először Bereg vármegyében kívántak a ruszin lakosság életkörülményein és gazdasági viszonyain javítani. Az 1898: II. te., amely a mezőgazdasági munkások munkaviszonyait szabályozta, és amelyet a kortársak „rabszolgatörvény”-nek hívtak, az 1897 nyarán kitört nagy aratósztrájkra adott kormányzati válasz volt. Az aratósztrájkokat, a földmunkás megmozdulásokat kezdetben rendőri kérdésnek tekintették, de aztán a kormány hozzáállása változott és Darányi először megpróbált tájékozódni, majd a mezőhegyesi ménesbirtokra aratómunkásokat szállíttatott a felvidéki megyékből és létrehozta a „munkástartalék” intézményét. 1897. novemberére pedig elkészült a törvény „A munkaadók és a mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabályozásáról”. A korábbi történeti szakirodalomra jellemző volt, hogy kétségbe vonta a törvény és Darányi szociális érzékenységének az őszinteségét. (Ez így volt például a nyugdíjak kapcsán is, a második világháború utáni szerzők még az 1960-as években is — ha egyáltalán foglalkoztak ezzel a kérdéssel — kétségbe vonták, hogy a dualizmuskori és a két világháború közötti szociálpolitikusok őszintén akartak volna javítani a munkások helyzetén.) Fehér nem kételkedik Darányi szándékainak őszinteségében, abban, amit Darányi maga mondott, hogy a törvényjavaslat „egyenlő jóakarattal” - amint a szerző kiemeli, kezel munkaadót és munkást. Fehér György ezt a jogszabályt az 1876: XIII. tc-hez képest kétségtelen előrelépésnek tekinti. A könyv megállapítja, hogy Darányi befolyása erősödött a Bánffy-kormányban eltöltött évek alatt és minisztériumának a súlya is nőtt a kormányban. Pozitív Darányi képet rajzol, és az összegzésben le is írja, hogy Darányiról szólva „a változó helyzethez alkalmazkodó taktikus, koncepciózus reálpolitikusról beszélünk, akinek erényei egyszersmind jó emberismerettel és vezető tapasztalattal párosultak”. A dualizmus kora sajátos volt abból a szempontból, hogy 2-3 generációban sok figyelmet érdemlő politikus és szakember dolgozott egymás mellett, akik közül alig ismerünk néhányat, mert az életrajzok közül csak néhány született meg eddig. Fehér György könyve Darányi Ignác pályájáról ebből a szempontból is rendkívül fontos, és reméljük, hogy rövidesen az egész életpályáról szóló munkája is megjelenik. TÖRTÉNETI IRODALOM 1343 Kozári Monika
