Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Demmel József: "Magyarország fölvidéke Magyarország szívéhez még jobban csatolva lesz". A magyar politikai elit, a szlovák politikai gondolkodók és a szlovák-magyar viszony 1860-1861-ben V/1221
A MAGYAR ÉS A SZLOVÁK POLITIKAI ELIT 1860-1861-BEN 1251 8. Petíciók és borogatások Justh a gyűlés eredményéről kifejezetten lelkesen, még a második tárgyalási nap, június 7-e délutánján értesítette Deák Ferencet. A levél írnokának fiai egykori nevelőjét, a gyűlés jegyzői tisztjét viselő Pavol Mudront kérte fel (feltehetően nem csupán kényelmi okokból, hanem azért, hogy Jelentése” így a szlovák mozgalom számára is transzparens legyen és ne adhasson okot bizalmatlanságra). Ahogy Mudron írta: „A gyűlés bevégzése után Justh József engem rögtön a megyeházára hívott magával és azonnal hírt adott Deáknak arról, hogy mint végződött a gyűlés és mik a főbb határozatai [...] Az egész [levél] örvendezett a gyűlés története és eredményei felett.”139 Ám Justh József néhány nappal a memorandum-tárgyalás után — állítása szerint — olyan fejfájást kapott, hogy azt csak jeges borogatás tudta csillapítani.140 Lehetséges persze, hogy valóban így történt,141 de az sem lehetetlen, hogy ez csupán kifogás, a magyar politikai elit memorandummal kapcsolatos reakciójára adott válasz volt. Révaynak és Justhnak ugyanis nem sikerült elfogadtatni saját memorandum-értelmezésüket a magyar politikai elittel. Mudron állítása szerint Deák azt válaszolta Justhnak, hogy „Az ember, amikor kell halnia, hát meghal. A szlovákok kérése a mi halálunk. Ameddig nem kell, e kérésnek nem engedünk”142 Hogy valóban ezt írta volna a Felirati Párt vezére, azt nem tudjuk más forrással alátámasztani, az azonban bizonyos, hogy a magyar politikai elit egésze valóban valahogy így értelmezte a kérdést. A szlovák kerület igénye — ahogy Somogyi Éva írta — „sokkhatásként” érte őket, hiszen míg Erdély, illetve a Szerb Vajdaság különállása évszázados hagyományra tekintett vissza, a magyar politikusok tudatában a szlovák lakta területek sosem jelentettek az ország egészétől különálló tényezőt. A kerület így egy belülről jövő, az ott lakók által követelt megosztás (rém)képét vetítette eléjük. Podmaniczky Frigyes emlékirataiból tudjuk, hogy az egykor Teleki által vezetett, és az országgyűlésben többségben lévő Határozati Párt vezetői épp a nemzetiségi kongresszusok követelései, és feltehetően elsősorban a szlovák memorandum miatt döntöttek a saját maguk leszavaztatása mellett.143 A memorandumra egy spontánnak tűnő, ám nyilvánvalóan központilag (feltehetően az országgyűlési képviselők pesti kaszinójában)144 megszervezett petíciós mozgalom volt a válasz. Az informális központi döntés nyomán a felső-magyarországi vármegyék hivatalnoki kara nekilátott petíciókat és kiáltványokat gyártani, amelyekben az adott megyék, törvényhatóságok sokszor szlo-139 Mudron, E: Zivotopis i. m. 152. 140 Národné noviny, 1872. május 23. 60. sz. 141 Tegyük hozzá, még ez sem elképzelhetetlen. Látni fogjuk a következő fejezetben, hogy hasonló, feloldhatatlan közéleti dilemmára máskor is neurotikus panaszokkal reagált. Justh régi barátja, Húrban mindenesetre elfogadta ezt a magyarázkodást. Egy feleségéhez szóló levelében meglehetősen neutrálisán közli, hogy „Révay nem jön velünk, Justh beteg és Szentiványi nincs itt”. Idézi Tamás Winkler: Perom a mecom. Biográfia J. M. Hurbana. Bratislava, 1982. 211. 142 Mudron, E: Zivotopis i. m. 152. 143 Somogyi Éva: Abszolutizmus és kiegyezés 1849-1867. Magyar História, Bp. 1981. 153-154. 144 Daxner, S. M.: V sluzbe i. m. 174-175.
