Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Demmel József: "Magyarország fölvidéke Magyarország szívéhez még jobban csatolva lesz". A magyar politikai elit, a szlovák politikai gondolkodók és a szlovák-magyar viszony 1860-1861-ben V/1221
1250 DEMMEL JÓZSEF A harmadik, konfliktusmegoldó szakasz kulcsa tehát, hogy az adott társadalom vezetői (ez esetben tehát a politikai elit tagjainak tekinthető Justh, Szentiványi és Révay) leülnek tárgyalni az elszakadó csoport képviselőivel. Egyértelműnek tűnik, hogy Justhék 1861-ben valahogy így értelmezték saját fellépésüket: nem pusztán békítésről, közvetítésről volt szó, hanem arról, hogy sikerül-e reintegrálniuk Magyarország társadalmába egy nemzeti szempontrendszerek mentén már-már elszakadni látszó csoportot. Révay Simon egy, a memorandumgyűlés után másfél héttel elmondott felsőházi beszédében is így értelmezte a memorandum-tárgyalásokat: nem két egyenrangú nemzet összebékítéséről beszélt, hanem egy szeparatista, de ésszerű engedményekkel megnyerhető csoportról: „Legközelebb tapasztaltam — kezdi Révay — hogy a 12 év előtt felső Magyarországban keletkezett párt, mely szláv párt alatt ismeretes volt, és mely az ármány ámítgatásainak, engedett, nem létezik többé, ezen tót ajkú Magyarhon fiai, kívánalmaik teljesülését nem várják többé máshonnan, de egyedül — a mi hazánk jövőjére jelentékeny,— egész bizalommal fordulnak az itt összegyűlt honatyákhoz, — és meggyőződésem az, a mennyiben méltányosak, és igazságosak, azokat ezen országgyűlés elismerni fogja, s azok teljesedésbe is jövendnek. Ezen teljesedés által, annál inkább fog nálunk erősbödni azon meggyőződés, hogy ami eddig elmulasztatott, czél-szerű közlekedési eszközök által, a természet által mostohán mért jobblétök emelkedni fog, - miáltal nemcsak anyagi érdekök, de hazánk teljes politikájának azon szükséglete is el lesz érve, hogy Magyarország fölvidéke, Magyarország szivéhez még jobban csatolva lesz.”137 Justh is azt írta bő egy évtizeddel később egy, az ő hazafiságát (épp a szlovák nemzeti mozgalommal való állítólagos szoros kapcsolata miatt) megkérdőjelező kritikusának: „Most konfesszióm: adja isten, hogy az úgynevezett pánszlávok vagy tótok, vagy akárhogy tetszik őket nevezni, velem egyesüljenek — és velem őszintén osztozzanak hazánk rendületlen szeretetében — s akkor az országnak olyan hősökre, mint ön, szüksége nem lesz.”138 Ahhoz, hogy a szlovák résztvevők ne pusztán „magyar kémekként” vagy „a magyar politikai elit kiküldött megfigyelőiként”, esetleg „szlovák árulókként” tekintsenek rájuk, ahhoz, hogy ezt az integratív szerepet ténylegesen betölthessék, fontos gesztusokra és aktív részvételre volt szükség, és ezt Justhék saját társadalmi és politikai pozíciójuk tudatában magukra is vállaltak. Ezzel magyarázható, hogy — a szlovák nemességet reprezentálva — soha nem látott határozottsággal, szlovák nyelven vallották magukat szlováknak, hogy a memorandum szövegével olyan szinten azonosultak, hogy annak formálásában, alakításában is aktívan részt vettek, hogy, bár a memorandum legfontosabb pontjától, az önálló szlovák kerülettől nyíltan elhatárolódtak, mégis készek voltak képviselni ezt is (paradox módon épp az ország integritásának a megőrzése érdekében) a magyar országgyűlés előtt. 137 Főrendiházi napló, 1861. 1. kötet VIII. ülés 1861. június 20-án, 125. 138 Reform, 1874. június 16. 164. sz.
