Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Demmel József: "Magyarország fölvidéke Magyarország szívéhez még jobban csatolva lesz". A magyar politikai elit, a szlovák politikai gondolkodók és a szlovák-magyar viszony 1860-1861-ben V/1221
A MAGYAR ÉS A SZLOVÁK POLITIKAI ELIT 1860-1861-BEN 1249 és talán legfontosabb, hogy a magyar politikusok korabeli megnyilvánulásaiból, a korabeli közélet kivételesen toleráns légköréből Justhék arra következtethettek, hogy politikustársaik semmi kivetnivalót nem találnak majd szereplésükben: biztosak voltak benne, hogy ezt magyar politikusként megtehetik, s politikai pályájukra nem lesz negatív hatással, ha identitásuk szlovák rétegeit nyíltan felvállalják. A másik ok 1848-1849 tapasztalata: Hurbanék csapatait 1849 januárjában kifejezetten lelkesen fogadta Turóc megye lakossága és a nemesség egy része is, az ekkori események pedig feltehetően azt a meggyőződést erősítették meg Justhékban, hogy a szlovák nemzeti mozgalom legalább Túróéban olyan komoly erőt jelentő tényező, amellyel még akkor is számolniuk kell, ha esetleg nem is értenek egyet velük egy sor lényeges kérdésben. A harmadik ok pedig az lehetett, hogy Justhék saját jelenlétüket, szereplésüket, sőt, aktív részvételüket feltehetően ügy értelmezték, mint egyfajta közvetítést a szlovák nemzeti mozgalom és a magyar politikai elit között - mindazonáltal az 1950-es, 1960-as években népszerű, de hamis eszme, a „népek barátsága”134 (arról beszéljünk, ami összeköt, s arról ne, ami elválaszt) aligha alkalmas Justhék tevékenységének leírására. Hasznosnak bizonyulhat viszont Victor Turner immár közel negyven éves,135 de ma is gyakran alkalmazott136 társadalmi dráma elméletét felhasználni. Turner egy afrikai törzs megfigyelése közben jött rá, hogy minden, egy egységes társadalmon belüli konfliktus ugyanazon forgatókönyv szerint, jól meghatározható csomópontok egymásutániságában zajlik le. A Turner-féle modell első szakaszában a normák által szabályozott társadalmi renddel szakít az adott társadalmi egység egy csoportja, a másodikban a szakítás krízise és kiterjedése következik be, míg a harmadikban beindulnak a konfliktuskezelő mechanizmusok: az adott társadalom vezetői megkísérlik helyrehozni a szakadást és reintegrálni az elszakadó csoportot. A negyedik szakaszban derül ki, hogy ez a konszolidáló akció sikeres volt-e, és a konfliktus kezdeményezői visszaépülnek a társadalomba, vagy végleg elszakadnak attól. Persze, mint minden modellnek, úgy a társadalmi drámának is megvannak az alkalmazhatósági korlátái, ez esetben azonban megfeleltethető a szlovák nemzeti mozgalom 19. századi történetének. A normákkal való szakítás állomása nagy vonalakban az 1848 előtti szlovák emancipációs törekvéseknek, a krízis kiterjedése 1848-1849-nek, a problémamegoldó szakasz 1861-nek és a memorandumtárgyalásnak feleltethető meg, míg a negyedik szakasz 1874-1875-ben, a szlovák kulturális intézményrendszer ellehetetlenítésekor zárult le. 134 Jól mutatja ezen eszme korlátáit, hogy míg a magyar filológusok lelkiismeretesen tartva magukat a népek barátságának elvéhez, igyekeztek dekanonizálni a 19. századi magyar irodalom szlovákellenes megnyilvánulásait, addig a szlovák oldalon hasonló öncenzúrát nem regisztrálhatunk. (Erről lásd: Szörényi László'. Delfinárium. Filológiai groteszkek. Miskolc. 2000. 20-21. 135 Vidor Turner: Dramas, Fields and Methaphors. Symbolic Action in Human Society. Ithaca and London, 1974. 136 Legutóbb Kövér György alkalmazta a tiszaeszlári vérvád kapcsán egy már most, megjelenése után alig két évvel a magyar társadalomtörténet-írás klasszikus alapművének, mérföldkőnek nevezhető könyvben. Kövér György: A tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek. Budapest, 2011.
