Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Demmel József: "Magyarország fölvidéke Magyarország szívéhez még jobban csatolva lesz". A magyar politikai elit, a szlovák politikai gondolkodók és a szlovák-magyar viszony 1860-1861-ben V/1221
1238 DEMMEL JÓZSEF nyelvet vezettek be Túróéban, hanem azt is, hogy az 1860 decemberében megtartott tisztválasztáson „ámbár más megbízhatóbb egyénekben nem lett volna hiány, behíták máshol alkalmazott turóczi panszlávokat a tisztikarba.”84 A szinte színszlovák Túróéban bevezetett szlovák hivatali nyelv kapcsán pánszláv veszélyt emlegetni bizonyosan behatárolt értelmezési keretekre vall, mindazonáltal valóban magyarázatra szorul, hogy Justh és Révay, akik korábban tartózkodtak a szlovák mozgalom melletti nyílt kiállástól, miért változtattak eddigi álláspontjukon. A válasz alighanem az országos közhangulat helyi leképeződésében kereshető. A már említett Pavel Mudron, kifejezetten a túróéi változásokkal kapcsolatban így írt erről emlékirataiban: „A magyarok akkor azt mondták a szlovákoknak: »Ne féljetek semmitől, mi megértjük egymást egymás között, ismerjük egymást, egyikünk a másikunkat, hiszen a németek megtanítottak bennünket, hogy kell egyenlőként élni egyik a másikkal; csak a németekkel ki innen«”85 A konzervatív, Bécs által fenntartott cseh nyelvű Slovenské noviny is azt emelte ki, hogy Justh a szlovák hivatali nyelv bevezetésével Magyarország alkotmányának valódi szelleme szerint cselekedett: „éljen a dicső turóci nemesség! Éljen nagyságos Justh József úr, aki igazságos, és bár magasrangú alkotmányos állampolgár, az igaz konstitualizmus értelmében a nemzeti jogok védelméért fellépett törzse [azaz a szlovákság] érdekében”86 A magyar politikai elit turóci képviselői és a szlovák nemzeti mozgalom egymásra találását előkészítő közeledés már 1860 telén megkezdődött. Az 1848-as turóci szlovák felkelés előkészítésében komoly szerepet vállaló Andrej Hodza szlovákul köszöntötte december 5-én a hivatalába visszahelyezett főispánt, Révay Simont és kijelentette „hogy a szlávok is e honnak fiai, kiket e honnak jótevő nemtője kiengesztelt”, akiket a magyaroktól „nem választ el többé a nyelv s a kérlelhetetlen végzet, nemzetiségi kérdésben nem sodorhatja egymás elleni harczra.” Hodza nyitott kapukat döngetett, hiszen a régi-új főispánnak is az volt a véleménye, hogy „nehogy jövőre testvér testvér ellen, polgár polgár ellen fegyvert fogjon, igen szükséges [...], miszerint a magyarok és tótokkal [...] a haza boldogságát testvérileg fenntartsák.”87 Mivel azonban ekkor az 1848-ban 84 OSZK Föl. Hung 1886. 58. Az ekkoriban turócszentmártoni ügyvédként dolgozó Pavel Mudron visszaemlékezéseiben így ír ugyanerről: „Megyegyűléseket tartottak, megyei hivatalnokokat választottak, akik között én is kineveztettem a megye tiszteletbeli jegyzőjének a főispán által és mint ilyen vezettem a megyegyűlések üléseinek szlovák protokollját. Örültünk, amikor megválasztottuk Jankó Jesensky Gáspárét a turócszentmártoni járás főszolgabírójának, Jankó Kohútot, Frano Jesensky Jánosét és Karol Soltészt a megyei bíróság ülőkéinek, Durka Toceket főszolgabírónak és Jozef Országhot esküdtnek Znióváralján. Ezek mind öntudatos szlovákok voltak.” Mudron, P: Zivotopis i. m. 149. 85 Mudron, P: Zivotopis i. m. 149. 86 V zálezitosti naseho vyslanstva. In: Slovenské noviny, 1861. január 5. 2. sz. A Pestbudínske vedmosti is hasonló lelkesedéssel emlegette Justhot. „A turócszentmártoni választókörzet minden szavazója egyértelműen Justh József úr iránt elfogult. Ó a választók bizalmát [...] azzal érdemelte ki, hogy a megyegyűlések jegyzőkönyveinek szlovák nyelven is történő vezetéséről szóló indítványt támogatta és érvényre juttatni jelentősen elősegítette. [...] kétség sem férhet Justh József úr képviselővé választásához, akinek politikai jártasságára, érettségére és tapasztaltságára, igazságosságára és nemességére népünk érdekeinek és kérelmeinek képviseletét teljes bizalommal rábízhatja, [...] anélkül, hogy csalódástól kellene tartania.” Pestbudínske vedomosti, 1861. március 14. 87 Slovensky národny archív, Bratislava, Archív dedicov Simona Révaya st. 64. doboz Záthureczky: Emlékirat.
