Századok – 2013

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Kurucz György: Göttingentől Keszthelyig: Asbóth János (1768-1823) tanári és uradalmi tiszti tevékenysége, 1801-1818 IV/1031

1052 KURUCZ GYÖRGY val, Pruzsinszky Józseffel közösen jegyzett levelében a következőket olvashat­juk: „Még azt is alázatossággal jelentjük a Te[kin]t[e]tes Directiónak, hogy gya­­kortább vétetnek a Georgikon földjein észre sétáló, sőt némelykor vadászó köz­katonák is, kik kétség kívül nappal azt nézik ki, éjszaka mit lopjanak.”100 1802. augusztus 31-i levelében a Directiónak javasolta, hogy a Georgikon szőlő és ku­korica csőszeit puskával lássák el, mivel „... kivált ebben a drága időben a Georgikon vagyonnya után való ólálkodókat fegyver mutatásával is talán hasz­nos lészen szándékoktól elijeszteni.”101 Természetesen, mint minden iskolában, így Keszthelyen is, a béres tanu­lók, illetve a főpraktikánsok között is előfordultak fegyelmezési problémák, s ezeket sok esetben Asbóthnak kellett rendeznie. 1803. június 8-i, Directióhoz intézett feljegyzésében egy Tóth Gyuri nevű alpraktikáns kapcsán komoly gya­nújának adott hangot, mivel a gyerek a tisztek előtt azt állította, hogy maga Festetics adott neki engedélyt az elutazásra, márpedig „az említett gyermek már egyszer Burgundiái répa lopásért a tisztségtől megbüntettetvén, kétség kí­vül újabb fenyítéktől fél, minthogy a gyermeknek tudtára tegnap kitudódott a tisztség által, hogy a Méltóságos Uraságtól tartására kegyesen határoztatott pénzének némely részét hijábavalóságokra fordítja, t.i. keszkenőt, pántlikákat vészén, s azokat leánynak ajándékozza, azonkívül a tiszttartónak commissiója nélkül mesterembereknél szűrt csináltatott. - Jó és hív cselédet belőle alig vár­hatni.”102 Asbóth és Kozina György számtartó következő napon kelt leveléből pedig Tóth Gyuri újabb „csínytevése” is kiderül, mivel mellékelték a Gergely vezetéknevű keszthelyi szabó részére Asbóth „aláírásával” megerősített, vagyis egyértelműen hamisított „engedélyt”, miszerint „Gergő szabó varhat (sic) Tóth Gyurinak egy nadrágot... Assbót (sic) mp”. A Vas vármegyei illetőségű gyereket utóbb a hamisítás és az engedély nélküli távozás miatt a vármegyei szolgabíró­val kerestette a Directio.103 Komoly dilemmát jelentett egy másik eset, amikor a georgikoni ökonómia professzor teljes mértékig kénytelen volt a Directio „bölcs belátására” hagyat­kozni. 1804. július 21-i levelében ugyanis azt írja, hogy az egyik alpraktikáns, „a 21 esztendős Kőmíves Gyuri, egy 18 esztendős Pintér Panni nevű leányt”, akinek egyébként 150 Ft készpénze is van, el akarja venni. A georgikoni tisztek ugyan intették, hogy halassza el egy évvel a házasságkötést, „minthogy illetlen­nek ítéltük, hogy egy alpraktikáns feleséges legyen, s egyszersmind az ifjú a meghatározott időre feltett szándékát jobban meggondolhatta volna”, de ígére­te ellenére már kétszer ki is hirdették a templomban.104 105 Hogy miképpen alakult Kőmíves Gyuri és Pintér Panni közös élete, a rendelkezésre álló iratanyagból nem derül ki. Megemlíthetjük azonban azt is, hogy 1803 elején sokkal komo­lyabb ügy miatt kellett Asbóthnak intézkednie, amikor is egy elszámolási vita miatt két georgikoni főpraktikáns verekedett össze, s az egyikük olyan súlyos 100 MNL OL P 279 26. d. (nincs föl.). 101 MNL OL P 279 30. d. föl. 443v. 102 MNL OL P 279 33. d. föl. 657-657v. 103 MNL OL P 279 34. d. föl. 32-32v. 104 MNL OL P 279 39. d. föl. 593. 105 MNL OL P 279 32. d. föl. 241.

Next

/
Thumbnails
Contents