Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Komjáti Zoltán Igor: "…Keserves órái és napjai sok ezer léleknek…" (Fülek 1682-es ostroma) IV/1001
1020 KOMJÁTI ZOLTÁN IGOR serves órái és napjai sok ezer léleknek...”98 Farkas György ezt a levelet a következő nap felküldte Esterházy Pálnak, és ő is baljós gondolatokkal ecsetelte a hozzá más forrásokból is befutó, Fülekkel kapcsolatos híreket.99 Az ostrom hevessége még a mindenre elszánt és elkötelezett Koháry Istvánt is arra ösztönözte, hogy némi kompromisszumra törekedjen a török-kuruc haddal. így szeptember 4-én négynapos fegyverszüneti megállapodást kötöttek az ellenfelek. Parti Zoltán műve szerint a megállapodást benn a várban kötötték meg, ahová kétfős kuruc küldöttség érkezett.100 Az egyezmény megkötéséről hiteles forrás nincs. Viszont bárhol is történt, az biztos, hogy előtte egyeztető tárgyalás ült össze az ostromlók táborában. Koháry István ugyanis nyilatkozatot írt arról — elkerülni szándékozva ezzel az ellenséggel való lepaktálás vádjának látszatát —, hogy Thököly Imre javaslatának meghallgatására kiküldte Gyürky Pált, Fejérpataky Lászlót, Johann Rudolf Labermayer német hadnagyot és Becskereky Mihály lovas főhadnagyot. A küldöttek önálló döntést nem hozhatnak, végleges választ nem adhatnak, viszont kötelességük a hallottak legpontosabb tolmácsolása visszatérésük után. A nyilatkozat a végvár összes tisztjének egyetemes döntése után született meg, és Philip Ernest ab Erdkerat német kapitány hitelesítette azt.101 A fegyverszünet szeptember 8-án járt le. Hogy mennyire sikerült betartani a várbelieknek, arról nincs információnk. Ibrahim budai pasa azonban már szeptember 7-én segítséget követelt az erdélyiektől: 500 sáncmunkást, 2000 gyalogost, valamint tekintélyes mennyiségű lőport és ágyúgolyót, mert folytatni akarta az ostromot.102 Az azonban biztos, hogy a várvédők harci kedve alaposan megcsappant az ostrom előrehaladtával, és az addigi halált megvető bátorságuk szinte teljesen odalett. Pontos okát nem tudjuk, mi okozhatta ezt, az azonban látszik, hogy több tényező közösen hatott. Parti Zoltán szerint szeptember 7-én egy protestáns pap szökött ki Fülekről, és Thököly Imrének beszámolt arról, hogy a lakosok és a katonák akár Koháry foglyul ejtése árán is átadnák neki a várat. Odabent mindenki tudja, hogy a vár erős, és még sokáig képes kitartani, de azzal is tisztában vannak, hogy ha a törökök kifulladnak, akkor a kurucok fogják folytatni az ostromot, és ellenük a várbeliek nem akarnak harcolni. Más részről pedig csalódtak a császárban, aki nagy erőkkel a bányavárosok környékére küldte seregét, amely napok óta ott táborozik, de még egy kilométert sem tett meg Fülek felé.103 Vékony István állítása szerint a protestáns pap 8-án jött ki a várból, és először Apafi Mihállyal tárgyalt, majd úgy járult Thököly elé.104 Mocsáry An-99 MNL OL P 125. 4704. tekercs. No. 2089. (Eszterházy Pál nádor iratai) Farkas György levele Esterházy Pálnak (Léva, 1682. szeptember 9.) 100 Parti Z.\ Fülek i. m. 244-245. 101 MNL OL P 2257. 667. egység. 7. tétel. A. föl. 27-28. (Koháry II. István levelezése) Koháry István nyilatkozata a fegyverszüneti tárgyalások előkészítésére kiküldött személyekről és feladatukról (Fülek, 1682. szeptember 4.) 102 Varga J.: Thököly i. m. 362.; Uő: Válaszúton i. m. 32. 103 Parti Z.\ Fülek i. m. 246. 104 Vékony I.: Koháry István i. m. 20.