Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - B. Szabó János - Sudár Balázs: "Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (2. rész) IV/931
987 Időközben azonban egyre közelebb került Rhédei Ferenc portai megerősítésének időpontja, akitől az Oszmán Birodalom Jenő várának átadását kezdte követelni. Sokat romlott ugyanakkor a két korábbi szövetséges román vajda helyzete is: Constantin §erbant és Gheorghe §tefant 1657 végén Edirnébe idézték. Az oszmán krónikások szerint itt a Velence elleni háborúban való részvételükről kívántak tárgyalni velük — gyakorlatilag újabb élelmiszer adókat vetettek ki a vajdaságokra —, ám a két vajda érthető módon többszöri felszólításra sem „kívánt” a vérengző nagyvezír táborában megjelenni. Erre 1658 januárjában török és tatár csapatok rendkívül véres és kegyetlen módon kiűzték Constantin §erbant az országából. Utóda — aki nem volt más, mint Harsányi Nagy Jakab régi isztambuli „barátja”, illetve Rákóczi régi fizetett portai ágense —, a már többször említett Mihnea február 23-án vonult be a feldúlt Tirgovistyébe. Márciusban pedig a sokáig reménykedő Gheorghe §tefant is letették az oszmánok. O a hónap végén harc nélkül engedte át Moldvát utódjának, saját egykori kapitihájának, Gheorghe Ghica vajdának, maga pedig családjával és vagyonával Erdélybe menekült.134 Rákóczi mindennek ellenére sem kívánta elvágni a megegyezés lehetőségét a Portával. 1658 tavaszán, miután elbocsátotta segélykérő követeit I. Lipóthoz, még mindig a békülékenység jeleit kereste, s komolyan mérlegelte az esetleges újabb török megerősítéséből fakadó politikai hátrányokat, mozgásterének esetleges csökkenését. 1658 márciusában még attól tartott, hogy a havasalföldi vajda mellett lévő erdélyi csapatok jelenléte esetleg árthat a tatárokkal építgetett jó viszonynak, amikor pedig 1658 áprilisában az elűzött moldvai vajda segítségért fordult a fejedelemhez, Rákóczi így írt anyjához: „Ha tudnók, az ebek csak ellenünk lesznek, meg nem csendesednek, ez volna útja, ellenséget szerzenénk; de ha meg mi hajlandóságok lenne, gerjesztjük az haragot, tüzet olajjal öntözvén.”135 A megbékélés „szellemében” tavasszal Erdély követei továbbra is a fejedelem érdekében próbáltak tárgyalni, miközben az oszmán tisztségviselők mind Rhédeit, mind az erdélyi rendeket próbálták rávenni, hogy végre pártoljanak már el Rákóczitól és állítsák helyre a választott fejedelem uralmát az országban. A Portáról is igen kategorikus elutasító válaszok érkeztek, amelyeket azonban Rákóczi nem nagyon akart „meghallani”, pedig a Krímből is azt tanácsolták neki: „vonja el magát”.136 II. RÁKÓCZI GYÖRGY OSZMÁN KAPCSOLATAI 134 Constantin §erban, aki nagyon is tisztában volt saját súlyos helyzetével, inkább Erdéllyel igyekezett szorosabbra fűzni a viszonyát, és 1658 elején azt üzente Rákóczinak, hogy „velünk élni, halni akar; csak azt kívánja, hogy az székbe menjünk”. II. Rákóczi György levele Lorántffy Zsuzsannához, 1658. jan. 13. MHHD 23. 534. 135 II. Rákóczi György levelei Lorántffy Zsuzsannához, 1658. márc. 16., ápr. 27. MHHD 24. 536., 541.; „ha az török hitlevelet kíván s Magyarország ellen indul, azt is megkezdi kívánni: felüljünk, vele rontsunk. Ha cselekszük, magunk személyét is félthetjük, kersztyénségünkkel ellenkező dolgot is cselekszünk; mi is rontjuk hazánkat magunk veszedelmére; ha penig arról kíván hitlevelet, ellenségei ne legyünk, ez is veszély; mert ha Magyarország romol, győzedelmeskedik, elszakaszt minket, jószágunk romol velünk; úgy bánhatik azután, mint akar.” II. Rákóczi György levele Lorántffy Zsuzsannához, 1658. ápr. 27. MHHD 24. 540. 136 SzalárcLi J.\ Siralmas magyar krónikája i. m. 407-409.; Rhédei Ferenc „kapacitálásáról”: Musztafa budai bég levele Rhédei Ferenchez, 1658. máj. 3. TT 17. (1871) 46-47.; Rákóczi „rémé-
