Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - B. Szabó János - Sudár Balázs: "Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (2. rész) IV/931
II. RÁKÓCZI GYÖRGY OSZMÁN KAPCSOLATAI 983 záratta, a főtolmáccsal, Zülfikár agával együtt. Habár még mindig nem voltak teljesen elvágva a külvilágtól — a francia követ szerint érthetetlen módon például mindig volt pénzük —, az erdélyi diplomácia számára ezzel megszűnt az addig is egyre szűkülő mozgástér Isztambulban.122 Abban a hadjáratról hazatért fejedelem és az erdélyi rendek is egyetértettek, hogy a Portát ki kell „engesztelni”, a tatár fogságba esett erdélyieket pedig mihamarabb ki kell váltani - a nagy kérdés az volt: vajon kinek a pénzén? Az események hatására megrendült Rákóczi ugyan kezdetben állítólag hajlott rá, hogy magára vállalja a váltságdíj kifizetését, de mivel a foglyokat szétosztották a győztesek között, egy tételben már nem lehetett rájuk „licitálni”, a fejedelem pedig egyre inkább dinasztiája erdélyi hatalmának megtartása érdekében kívánta felhasználni családja vagyonát. (Az isztambuli francia követ maga is úgy vélte, hogy nehéz lesz Rákóczit eltávolítani a hatalomból, mert — az általa óriásinak hitt — vagyonából lefizeti akár még magát a szultánt is.)123 Ahogyan azt Barcsay Ákos kormányzó már a nyáron tanácsolta Rákóczi feleségének, hamarosan követek indultak Erdélyből az indulatok csillapítása végett: Isztambulba Sebesi Ferencet, a Krímbe pedig Balogh Mátét küldték tárgyalni. A helyzet azonban már sokkal nehezebben volt menthető, mint remélték. A Porta elrendelte a hódoltsági haderő és a krími tatárok mozgósítását, és a sorozatos fenyegetőzések hatására, a megrendült tekintélyű Rákóczinak már azelőtt le kellett lemondani, mielőtt a követek visszaérkeztek volna az elutasító válasszal.124 Hiába üzente azonban Köprülü nagyvezír embere, Sámízáde Mehmed „réz effendi” is, hogy „ha ezt az sátort megtöltenék is arannyal, mégsem menne végben” a fejedelem visszafogadása, nem most hallott először efféle fogadkozást a Rákóczi família. Annak idején, 1636-ban Bethlen Istvánnak is azt ígérték, hogy, „ha lehetséges volna, hogy az földtől fogva az égig arannyal megtölthetnék is, még sem hadná Rákóczi uramat Erdélyben, azért csak az nevét is ezután ne említsék” - s lám, a győztes szalontai harc után az oszmánok mégiscsak megbékéltek az öreg Rákóczi Györggyel.125 A fejedelem így csupán ideiglenes taktikai húzásnak szánta lemondását, és küldöttei rendületlenül tárgyaltak tovább Gürdzsí Kenán budai vezírrel és a temesvári beglerbéggel is, majd hasonló célból keresték meg 1658 elején az újonnan kinevezett szilisztrai/özüi beglerbéget, Rákóczi egyik régebbi „atyját”, Fazlí Ahmed vezírt is. A budai vezír — habár tartott a nagyvezír kémjeitől — 122 Az erdélyi sereg maradékának fogságba eséséről: Kemény J.: Ruina exercitus i. m. 315-326.; Iuanics MMelek Ahmed i. m.; az erdélyi diplomaták isztambuli fogságáról: Kármán G.: Egy közép-európai Odüsszeia i. m. 123 A krími rabok kiváltásának kísérleteiről újabban: Ivanics M.\ Rabszerzés és rabkiváltás i. m. 1493-1497.; Katkó Gáspár: A krími tatárok fogságába esett erdélyi sereg története (1657-1675). In: Szerencsének elegyes forgása i. m. 213-216.; De la Haye jelentése, 1657. aug. 18. A Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottságának oklevél-másolatai. Ismerteti Óváry Lipót. 3. füzet. Bp. 1901. 141. 124 Sebesi Ferenc jelentése, 1657. nov. 20. EÉKH II. 447. 125 Sebesi Ferenc jelentése, 1657. nov. 20. EÉKH II. 447.; Bethlen István levele Boros Istvánnak, 1636. nov. 13. TT 1909. 403-404
